videó

Nem mindennapi sporteszközzel gazdagodott a Szent Mór Iskolaközpont, amely ráadásul magyar találmány. Az ünnepélyes átadásra az iskola új tornacsarnokában került sor, ahol a Máltai SE focistáinak rövid ismertetője után a gyerekek azonnal ki is próbálták az új tornaszert.

Az újonnan alakuló Pécs-kertvárosi Szent II. János Pál pápa plébánia első rendezvényét ünnepelték advent második vasárnapjának előestéjén.

Udvardy György megyéspüspök idén is egyházmegyei hangversennyel ajándékozta meg a Pécsi Egyházmegye partnereit és munkatársait hálából a fáradozásukért és a gyümölcsöző együttműködésükért. A nyolcadik alkalommal megszervezett koncert helyszíne a Kodály Központ volt.

Átadták és megáldották a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Szent Bernadett tagóvoda teljeskörűen felújított és kibővített épületeit. A teljes beruházás összege meghaladja a 2 milliárd forintot, ezzel ez a legnagyobb Pécsi Egyházmegyei beruházás.

Pécsen nyitották meg a Katolikus Karitász az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű országos programsorozatát. Az 1998-ban indult akció Európa országaiban is elterjedt, de ma már több kontinensen is ünneplik azzal a céllal, hogy erősítsék az összetartozás, az emberi szolidaritás szellemét és felhívják a figyelmet a társadalom peremére szorult emberekre.

Advent első vasárnapján ünnepi szentmise keretében Udvardy György megyéspüspök lektorrá avatta Csullag Gábor hitoktatót a dombóvári Nagyboldogasszony-templomban.

Az adventtel kezdődő új egyházi évben a Pécsi Egyházmegye mottója a Rómaiaknak írt levél egy részlete: „A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.” (Róm 5,5)

A Pécsi Egyházmegye pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának tanító és óvodapedagógus hallgatói számára.

Ferenc pápa Örüljetek és ujjongjatok kezdetű apostoli buzdítása adja az idei rorate szentmisék tematikáját.

1978-ban hittanos csoportként alakult, majd az évek során közösséggé formálódott Nagyházas Közösség fennállásának 40. évfordulóját ünnepelte november 17-én.

Mádl Dalma asszony kezdeményezésére és adományának köszönhetően Boldog Brenner János vértanú, áldozópap tiszteletére helyeztek el emléktáblát Pécsen, a Brenner család egykori otthonának falán.

November 5-én Udvardy György megyéspüspök megáldotta a mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskolának ajándékozott Mária-szobrot, amely a máriagyűdi kegyszobor másolata.

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte az alsószentmártoni Szent Márton Óvoda. A jubileumi ünnepségen Udvardy György megyéspüspök megáldotta az óvodában elhelyezett máriagyűdi kegyszobor-másolatot.

Az életről szóló keresztény üzenet volt a témája a Pécsi Egyházmegye októberi szabadegyetemi előadásainak. Udvardy György megyéspüspök mellett Heidl György, a Keresztény Örökség Kutatóintézet igazgatója és Balikó Eszter mentálhigiénés szakember, családterapeuta osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

A Pécsi Egyházmegye 2018-ban is csatlakozott a 72 óra kompromisszum nélkül önkéntességre hívó kampányhoz. A Katifi, az egyházmegye ifjúsági referatúrája koordinálásával a régióban 28 csapat 391 önkéntesének részvételével 23 projekt valósult meg. A fiatalok közösségi tereket tettek rendbe, idősek otthonába látogattak, templomot, kollégiumot takarítottak.

A fatimai Mária-jelenések évfordulóján, október 13-án Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a vajdasági Martonoson.

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra történő felkészülés jegyében Szekszárdon is elindult szeptemberben a szentségimádás iskolája.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola is csatlakozik a tudományt és a kutatói életpályát népszerűsítő Európa-szerte megszervezett programhoz október 2-án.

Szeptember 15-én Bátára, az ország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokoltak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik idén, a főpásztor kérésére, elsősorban papi hivatásokért imádkoztak.

Nagyboldogasszony ünnepe a Máriagyűdi Kegyhely főbúcsúja. Augusztus 12-én ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György megyéspüspök a kegyhely szabadtéri oltáránál.

A Pécsi Egyházmegye a területén élő kisebbségeket igyekszik bevonni a hitéletbe a referatúrák működésével. Így a Baranya megyében igen nagyszámú német nemzetiségi híveket is várják a különféle német nyelvű vallási és közösségi eseményeken.

Öt földrész 78 országának 421 képviselője gyűlt össze július 26-30 között Szarajevóban a CTEWC (Catholic Theological Ethics in the World Church) harmadik nemzetközi konferenciáján. Magyarországot Kovács Gusztáv, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola rektora és Geiszelhardt Sára, a főiskola hallgatója képviselte.

Augusztus 4-én és 5-én tartották Havihegyen a hagyományos Havas Boldogasszony-búcsút.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthonban 1996 óta ápolnak, gondoznak idős és beteg embereket. Az otthon lakói biztonságos, otthonos környezetben töltik mindennapjaikat szakszerű ellátás és az egyéni lehetőségeket figyelembe vevő fejlesztés mellett.

Több mint ötszáz diák nyári táborozásához járul hozzá 2018-ban a Pécsi Egyházmegye. A közösségek és hittanos csoportok az egyházmegye saját ifjúsági szálláshelyein ingyenes szállásra, vagy más helyszíneken történő táborozásra kaphattak támogatást.

2018. június 11-én délután ünnepélyes keretek között letették a Szent Mór Iskolaközpont tagóvodája új épületének alapkövét a pécsi Káptalan utcában.

Krisztus munkatársakat vett maga köré, a papságot, akiknek részt adott saját isteni feladatában. Az egyházi rend tagjainak kiválasztásakor Jézus szavai bíztatnak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”.

Idén harminchatodik alkalommal szervezett Ifjúsági Találkozót Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye Ifjúsági Referatúrája, a PécsiKatifi. A szombati főelőadáson mintegy 170-en vettek részt.

Szent Péter és Szent Pál ünnepén az apostolok életén keresztül példázta Udvardy György megyéspüspök, hogy a mi hitünk az igaz Istennek a tanításán alapul.

Ez a szentség mélyen kapcsolódik az egyház titkához, a család ugyanis az evangélium hirdetésének a helye.

„Készítsétek az Úr útját…” A Lukács evangéliumából vett idézet volt a mottója annak a missziós napnak, amelyet a závodi templombúcsú alkalmából szerveztek június 24-én délután.

1891. június 22-én szentelték fel a pécsi Székesegyházat. Az ünnepen találkozót szerveztek az egyházmegyei kántoroknak, valamint, hagyományteremtő szándékkal a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola évzáró Te Deumát és diplomaosztóját is együtt ünnepelték az évfordulóval.

A betegség állapotában lévőnek Isten szeretetét közvetíti ez a szentség, amely a többihez hasonlóan az üdvösségre irányul.

Letették a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon új szárnyának alapkövét. Az 1,07 milliárd forintos fejlesztés várhatóan 2019 augusztusára készül el.

2018. június 16-án délelőtt Udvardy György pécsi megyéspüspök Fekete Zoltán és Lábár Tamás diakónusokat áldozópappá, Kárász Gábort, Kovács Józsefet és Molnár Eriket pedig szerpappá, diakónussá szentelte.

A gyóntató pap „tapasztalt orvos módjára öntsön bort és olajat a sérült sebeibe”, hiszen „nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek”.

Harmadik éve adnak hálát Máriagyűdön a Pécsi Egyházmegye iskoláinak tanulói és tanárai az elmúlt tanév sikereiért, örömeiért. Idén tíz iskola mintegy háromszáz diákja gyűlt össze június 14-én az egyházmegye kiemelt kegyhelyén.

Úrnapján Krisztus szent testét és vérét ünnepeljük. Az eucharisztia tisztelete már a 13. században kiemelt fontosságú volt, de most, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készületben fokozott figyelmet kap.

Ahogy az étel és az ital testünk részévé válik, és a tápanyagok beépülnek a szervezetünkbe, úgy az Oltáriszentségben, vagy más nevén az Eucharisztiában való részesedés kegyelmi kapcsolatot hoz létre köztünk és Krisztus, valamint általa az Atya között.

75 évvel ezelőtt június 6-án, a II. világháború leggyötrelmesebb évében ajánlották Pécs városát és lakóit Jézus Szent Szíve oltalmába.

Udvardy György pécsi megyéspüspök június 3-án, úrnapján szentmisét mutatott be a pécsi székesegyházban. A főpásztor a szentmisét követően körmenetben vitte az Eucharisztiát a Széchenyi téren álló Szentháromság-szoborhoz, végül a szentmise záróáldása a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban hangzott el.

Pünkösd napján kezdték el hirdetni az apostolok az evangéliumot. A megbérmált személy is így telik el a Szentlélek kegyelmével, hogy életével tanúságot tehessen Krisztusról.

A katolikus egyház életében meghatározó, sokrétű kérdésről tartottak országos konferenciát a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán 2018. május 24-25-én.

A Pécsi Egyházmegyében egyedülálló módon szerveznek évente találkozót a lelkipásztorok, szerzetesek és a papnövendékek szüleinek. 2013 óta ötödik alkalommal várták a lelki napra azokat a házaspárokat, akiknek a fiait Isten a papi szolgálatra hívta.

Idén is szervez missziós napokat a Pécsi Egyházmegye, hogy segítse a helyi plébániai csoportokat, megszólítsa azokat, akik még nem hallottak a jézusi tanításról és megerősítse a bizonytalanokat abban, hogy jó az egyházhoz tartozni.

Harmadik éve szerveztek lelki napot a Pécsi Egyházmegye elsőáldozóinak Máriagyűdön, hogy azok a gyermekek, akik ebben a tanévben veszik magukhoz először az Oltáriszentséget, találkozhassanak egymással, és a közösségben megéljék az egyház teljességét.

A Pécsi Egyházmegye pünkösdhétfőn indult sorozata a szentségek témakörének megismeréséhez nyújt segítséget. A keresztelésről szóló részben a szentség kiszolgáltatásakor használt keresztvíz szerepe mellett megtudhatjuk azt is, miben különbözik a gyermek és a felnőtt keresztelése és hogy mi a keresztszülő feladata.

Május 19-én Bátaszéken tartották országos találkozójukat a Szent Mónika Közösségek. A keresztény édesanyákat összefogó imacsoportok célja, hogy gyermekeiket a hit útján tartsák.

LD honlap logó

2024 május
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 05. 26. - 2024. 05. 26.
Úrnapi szentmise és körmenet Pécs belvárosában:
-
2024. 06. 02. - 2024. 06. 02.
Egyházmegyei szavalóverseny döntője:
-
2024. 06. 07. - 2024. 06. 07.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség