irgalmasság

Az isteni irgalmasság rózsafüzérének (Rosarium Divinae Misericordiae) magyar nyelvű szövegéhez Kovács Szilárd, a pécsi székesegyház zenei igazgatója komponált dallamot, melynek segítségével közös imádságra hívunk mindenkit.

Az Irgalmasrend megalapítója, Istenes Szent János emléknapját búcsús szentmisével ünnepelték Pécsett, melyet Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált. A hétfő reggel 8.30 órakor kezdődő szentmise résztvevői felemelő módon indíthatták Nagyböjt 3. hetét.

Február 17-én délelőtt szentmisét mutattak be az elhunyt hajléktalanok emlékére az irgalmasok Szent Sebestyén vértanú templomában. A liturgiát, amely Miklós miséje néven vált ismertté, 7 éve a pécsi Szent Egyed közösség szervezi. Az eseményre azokat a hajléktalanokat hívják meg, akiket a közösség tagjai az év során Pécs különböző pontjain látogatnak.

Ferenc pápa üzenete a 2017. évi missziós világnapra

Pécsett is bemutatták a kanadai szobrász, Timothy P. Schmalz bronzszobrának másolatát, amely Jézust padon fekvő hajléktalanként ábrázolja.

2017. május 26-29-ig a Dóm téren lesz a hajléktalan Jézus-szobor.

Január 17-én Pécs, Máriagyűd és Szekszárd után Bátán is megnyílt a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság évének szentkapuja. A kaput a bátai Szent Vér kegytemplomban Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, majd püspöki szentmise következett. A szertartás végén egy időkapszulát is elhelyeztek az oltár rejtekében, amelyben fontos emlékiratokat hagytak az utókorra.

Udvardy György megyéspüspök december 17-én tartott felnőtt katekézisén a Dóm-kőtárban a harmadik parancsolatról (Az Úr napját szenteld meg!) és az ünneplés jelentőségéről beszélt. A katekézist szentmise előzte meg, majd a főpásztor az irgalmasság éve és az advent aktualitásáról is szót ejtett.

A Pécsi Székesegyház után Máriagyűdön, valamint Szekszárdon is megnyílt a szent kapu. 2016-ban majdnem egész évben az irgalmasság szentévét ünnepli a katolikus világegyház. A Pécsi Egyházmegyében január 17-én Bátán is megnyílik majd az irgalmasság kapuja.

Ferenc pápa a II. Vatikáni Zsinat lezárásának 50. évfordulóján, 2015. december 8-án délelőtt nyitja meg az irgalmasság rendkívüli szentévét. December 8-án a Pécsi Egyházmegye is ünnepel: a Pécsi Székesegyház altemplomi kapuja püspöki szentmisével nyílik meg.