ferencesek

2023 márciusában találkozott első alkalommal a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány által fenntartott pécsi Collegium Seraphicum lakóival Felföldi László. A találkozó akkor annyira sikeres volt, hogy egy év elteltével, idén február 8-án az egyetemisták újra egy beszélgetős estén tehették fel kérdéseiket a főpásztornak Szólj Be a Püspöknek! címmel. Beszámolónk az elhangzott kérdések teljességének részletezése nélkül készült.

A szerzetesrendek, köztük a ferencesek 1950-ben történt magyarországi feloszlatása és a szerzetesek elhurcolása óta eltelt több mint 70 év után, ez év október 4-én vehettek részt először a hívek a tranzitus ünnepi szertartásán a pécsi ferences templomban. A tranzitus a ferencesek legnagyobb ünnepe, ekkor emlékeznek meg Assisi Szent Ferenc haláláról, vagyis lelkének e világból az Atya dicsőségébe való átmenetéről. A rendtartomány pécsi képviselőjének beszámolóját szerkesztve közöljük.

Szeptember 13-án tartották a megújulás útjára lépő Collegium Seraphicum Szentlélek-hívó, azaz Veni Sancte szentmiséjét a pécsi ferences templomban. A Collegium Seraphicum beszámolóját adjuk közre.

Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.

LD honlap logó