hagyomány

A 2018-ban felújításra került bátaszéki Szent Orbán kápolnát 2019. május 24-én, az este 6 órakor kezdődő szentmise keretében áldja meg Udvardy György megyéspüspök.

2018. június 28-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak püspöki áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György pécsi megyéspüspök Isten kegyelmét kérte a medikusok jövőbeni munkájára.

Ahogy 2009 óta minden májusban, idén is útnak indultak a Pécsi Egyházmegye hívei, akik a gyalog megtett 25 kilométernyi zarándokutat a hit megerősödéséért ajánlották fel.

A katolikus néphagyomány Szent Márk ünnepéhez kapcsolja a búza, a gabonaföldek megáldását. Idén az evangélista emléknapját megelőző vasárnap, április 22-én a Szent Vér ősi kegyhelyén, Bátán tartották az országos búzaszentelőt.

Évek óta hagyomány, hogy a Pécs-kertvárosi plébánia közösségei az utcán járják végig Jézus nyomán a keresztutat. Minden stációt egy plébániai közösség vállalt, az utolsó állomáson pedig Udvardy György pécsi megyéspüspök vette vállára a kétméteres keresztet.

Közel két évtizede különleges pásztorjátékkal készülnek karácsonyra a Pécs Donátus városrészében élő családok. Eleinte házról házra jártak a betlehemes darabbal, majd a Szent Donát-kápolnába hívták a nézőket. A cél hosszú évek óta ugyanaz: azok, akik egy helyen laknak, lelkiekben közösen készüljenek karácsony ünnepére.

A fogadalmi kápolnák közé tartozó szekszárdi Remete-kápolnában idén szeptember 10-én és 11-én tartják a már hagyományos Kisboldogasszony-napi búcsút. A gyalogos zarándoklatot is magában foglaló ünnep az Irgalmasság Éve rendezvénysorozat egyik állomása a Pécsi Egyházmegyében.

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeztek meg, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezett a Szent Jobb.

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét.

Idén augusztus 4. és 7. között tartják a Havihegyen a Havas Boldogasszony búcsút. Az ünnep üzenete ugyanaz, mint ami 319 évvel ezelőtt is volt: az az elhatározás és összefogás, amely a templom megépülését lehetővé tette, ma is nagyon fontos. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze a környéken.

A Havihegyen az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt és régóta búcsújáró helyként tisztelt templomnál augusztus elején Havas Boldogasszony nagybúcsúját tartják. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze.

Július 8-án a PTE Általános Orvostudományi Karának végzős, avatás előtt álló orvostanhallgatóiért tartottak szentmisét a Pius templomban. A szentmisét Udvardy György megyéspüspök mutatta be.

A Pécsi Egyházmegye területén lévő közoktatási intézmények elsőáldozóit Udvardy György megyéspüspök hagyományteremtő céllal hívta közös ünneplésre június 19-én Máriagyűdre.

Május 29-én ünnepelte a katolikus egyház az idei Úrnapját. Ezen a napon az oltáriszentséget, vagyis a kenyérben és borban jelenlévő Krisztust ünnepeljük. Pécsett Udvardy György megyéspüspök celebrálta az úrnapi szentmisét a székesegyházban, amelyen a szokásnak megfelelően elsőáldozó gyerekek is részt vettek.

A Pécsi Egyházmegye júniusban Máriagyűdön rendezi meg a fenntartásában működő iskolák évzáró Te Deum miséjét és az elsőáldozók találkozóját is.

Június 3. és június 5. között Jézus Szíve búcsút szervez a harkányi plébánia. A programok között szentmise, előadás és koncert is szerepel.

Összefoglaló 2016 áprilisának egyházmegyei eseményeiről.

A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség május 9-én közös megemlékezést és felvonulást tartott a Pécsről 1944-ben elhurcolt zsidó polgárok emlékére. Az eseményen az esős idő ellenére körülbelül nyolcvanan vettek részt.

A megkezdett hagyományt folytatva Udvardy György pécsi megyéspüspök szeretettel hív és vár mindenkit 2016. május 16-án, pünkösdhétfőn a Közösségek Ünnepére.

Május 7-én rendezte meg a Pécsi Egyházmegye nyolcadik máriagyűdi zarándoklatát. Az eseményen idén is több ezren vettek részt. A zarándokok reggel fél nyolckor indultak Pécs-Kertvárosból, és az 58-as úton végighaladva fél kettőkor értek Máriagyűdre.

A Pécsi Zsidó Hitközség és a római katolikus Sant'Egidio Közösség közös megemlékezést és felvonulást tart a Pécsről 1944. május 9-én elhurcolt zsidó polgárok emlékére. A megemlékezésre tizenegyedik alkalommal kerül sor; ezúttal is csatlakozásra hívják a pécsieket.

Április utolsó hétvégéjén ballagtak a Pécsi Egyházmegye gimnáziumának végzősei. Az érettségi előtt álló fiatalok kettős érzéssel vágnak neki az új életnek: mint megfogalmazták, az iskola nemcsak a hitéletben támogatta őket, hanem az egymáshoz fűződő tartalmas kapcsolatok kialakításában is, a megszokott közegből pedig nem könnyű végleg kilépni.

Április 12-én, dr. Cserháti József megyéspüspök halálának napján a Pécsi Egyházmegye szeretettel várja híveit, hogy gyászmisében imádkozzanak minden elhunyt püspökért.

A Pécsi Egyházmegye idén május 7-én, szombaton rendezi meg máriagyűdi zarándoklatát. Az alábbiakban néhány fontos információt közlünk az eseményről.

Nagypénteken a hagyományos városi keresztút 15.00 órakor kezdődött Pécsett a Kálvárián.

A szekszárdi Szent József Iskolaközpont március 18-án ünnepelte névadóját és védőszentjét. A közös imából, izgalmas vetélkedőkből és sportversenyekből álló nap zárásaként az óvodások és az iskola tanulói együtt köszöntötték az édesapákat, nevelőapákat és nagyapákat, mint a családok támaszait, védelmezőit.

2016. február 19-én német nemzetiségi projektnapot szervezett tanulóinak a Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola német munkaközössége.

Évtizedekre visszanyúló hagyomány a mohácsi Szent Ferenc Katolikus Óvodában a Német Nemzetiségi hét. A kulturális programsorozatot háromévente rendezi meg az intézmény.

Az egyházmegye fenntartásában működő mohácsi Park Utcai Katolikus Általános Iskola egyik fő profilja a német nemzetiségi oktatás. A német kultúrával való ismerkedésre németországi cserediák-kapcsolat révén is van lehetőség.

Pécsett, a Pius templomban hosszú évek óta hagyomány, hogy február 3. és 11. között naponta imádkozzák a lourdes-i kilenced egy-egy napjának imáját. Mivel február 11. a Betegek világnapja, a szentmisén szolgáltatták ki a betegek kenetét a szenvedőknek.

A mohácsi Park Utcai Katolikus Óvoda múlt héten nemzetiségi projekthetet szervezett: a farsangi időszakot megelőzően ez már hagyomány az intézményben.

Több mint tíz éve hívja közös karácsonyi vacsorára a gyermekotthon lakóit az egyik pécsi étterem. A gyerekek nemcsak kapnak, hanem adnak is: betlehemessel vagy regöléssel köszönik meg az ajándékot. Idén egy csángó betlehemest játszottak el.

Több mint hetven éve a pécsiek kedvencei az életnagyságú, fából faragott, festett szobrok a pécsi Ferences templomban. Minden évben karácsony előtt állítják fel a templom betlehemét. A szobrokat ferences barátok faragták, és 1941-ben állították fel először Pécsett.

Szent Borbála a kohászok és bányászok védőszentje: ünnepén azokra az emberekre emlékezünk, akik életüket kockáztatták azért, hogy mások éljenek, vagy szolgálatuk közben életüket vesztették. A december 4-ei ünnepi szentmisét Kövesi Ferenc atya celebrálta a Pécs-Gyárvárosi Munkás Szent József Templomban.

 

mit jelent k

 

2019. szeptemberétől tovább folytatódik a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi konferenciasorozata, amelynek célja a szavak jelentésének tisztázása, saját hagyományaink és kultúránk megértésére, a hit és a tudás egységének helyreállítása, hogy növekedhessen a hit, erősödjön a remény és tökéletesedjék a szeretet. 

A következő félév tematikája a hazánkban tartandó 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus. 80 év után ismét katolikus világesemény kerül megrendezésre Magyarországon. Szeptember 13-án Erdő Péter bíboros úr indította el a visszaszámlálást az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) készületeként, hiszen onnan számítva éppen egy év múlva veszi kezdetét fővárosunkban a NEK.

A Pécsi Egyházmegye az idei szabadegyetem sorozatával is bekapcsolódik a felkészülésbe. 


SZABADEGYETEM A NEK2020 JEGYÉBEN

Helszín: Magtár Látogatóközpont  (7621 Pécs, Dóm tér 6.)

 

A következő félévi szabadegyetem időpontjai:

 

2020. szeptember 23. 18.00 - Mit jelent az Eucharisztia? - ELMARAD!
Udvardy György
(veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Erdő Péter (bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek)

 

2020. október 28. 18.00 - Eucharisztia és etika 
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Papp Mikós (parókus, teológia tanár)

 

2020. november 25. 18.00 - Asztal és közösség - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Korzenszky Richárd OSB (bencés perjel) 

 

2020. december 16. 18.00 - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Kozma Imre OH (irgalmas rendi szerzetes)

 

2021. január 27. 18.00 - ELMARAD
Udvardy György (veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó)
Böjte Csaba (ferences rendi szerzetes)

 


 

Magyarország egyetlen Szent Vér-kegyhelyére zarándokolt a Pécsi Egyházmegye közössége.

„Reményben örülj, békével tűrj, imádkozz szüntelen!" A Pécsi Egyházmegye ezzel a mottóval indítja útjára az október 3-ai bátai zarándoklatot. Idén ünneplik a bátai Szent Vér Kegyhely 600 éves jubileumát.

Szeptember utolsó vasárnapján – Szent Jeromos emléknapjához kapcsolódóan – a Szentírást helyezi középpontba az egyház. A katolikusok leggyakrabban a miséken találkoznak bibliai szövegekkel. De vajon a Biblia mekkora részével?

Három busz indul Pécsről október 3-án mohácsi és dunaszekcsői megállókkal Bátára. Azok a pécsi hívek tehát, akik gyalogolni szeretnének, Mohácsnál és Dunaszekcsőnél is bekapcsolódhatnak a zarándoklatba, de közvetlenül Bátára is el lehet jutni a járművekkel.

Több százan adtak közösen hálát a mindennapi kenyérért augusztus 20-án Pécsett. A Magyarok Kenyerét Udvardy György megyéspüspök áldotta meg. A Szent István-napi helyi ünnepség immár ötödik alkalommal gazdagodott a Magyarok Kenyere programmal.

Szent István király ünnepén, augusztus 20-án Udvardy György pécsi megyéspüspök mutat be szentmisét 18.00 órától a Pécsi Székesegyházban, miután megáldotta a Magyarok Kenyerét a Dóm téren.

Udvardy György pécsi megyéspüspök tartott ünnepi, szabadtéri szentmisét augusztus 4-én a Havihegyen, a Havas Boldogasszony-búcsún. A főpásztor a Boldogságos Szűz Mária anyai támogatását kérte, hogy boldognak mondjanak bennünket, boldognak mondjuk egymást, és valóban boldogok legyünk.

A Havihegyen az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt és régóta búcsújá-ró helyként tisztelt templomnál augusztus 2. és 5. között Havas Boldogasszony nagybúcsúját tartják. Az ünnepre minden évben rengeteg hívő zarándok gyűlik össze a környéken.

Idén is várják a zarándokokat Pécs legszebb fekvésű és igen közkedvelt templomába, a Havihegyre az augusztusi Havas Boldogasszony-búcsúra. Az ünnepségsorozat augusztus 2. és 5. között lesz.

Ősi egyházi hagyományt elevenített fel néhány évvel ezelőtt a Pécsi Egyházmegye: Úrnapján az ünnepi szentmisét követően azzal mutatja be örömét, hogy nemcsak a Székesegyház körül tart körmenetet, hanem egészen a Belvárosi templomig.

Június 2-án, kedden 18 órakor a Szent István-bazilikában a Püspöki Kar által 100 évvel ezelőtt végzett felajánlás évfordulóján, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjai szentmise keretében ajánlják fel Magyarországot Jézus Szentséges Szívének.

Jézus szeretetüzenete lesz a központi gondolata az idei Ifjúsági Passiónak. A misztériumjátékot idén - amely 2015. március 29-én lesz 15.00 órakor a Tettyén - a Kaméleon Csoport szervezi. Az előadásra szereplők jelentkezését várják.

A Pécs-Belvárosi templom 1939-40-ben épített északi részét az eredeti állapotára visszaállított dzsámival együtt 1940. február 2-án szentelték fel. Január 31-én, szombaton este 6 órakor Garadnay Balázs atya mond ünnepi szentmisét.

A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesülete és a Szövetség a Pécsi Családokért csoport február 7. és 13. között idén is megrendezi a Házasság hete programsorozatot. Február 7-én, a házasság világnapján az egyhetes programsorozat nyitórendezvénye Pécsett lesz.

Pál apostol egyetértőleg idéz egy gúnyverset, amely a krétaiakat csupán a hasukkal törődő, renyhe népségnek bélyegzi. Vajon mit szólna ahhoz, hogy mi, magyarok a Pászkát húsvétnak hívjuk, az azt megelőző negyven napot pedig nagyböjtnek?

LD honlap logó Telefon