kármeliták

A Sarutlan Kármelita Nővérek az Avilai Szent Teréz által megreformált kontemplatív női Kármelt alkotják, mely a Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendjéhez tartozik. Jelenleg 5 földrész 98 országában, 890 kolostorban 11500 sarutlan kármelita nővér él. Magyarszéki közösségük az észak-franciaországi föderáció tagja, 2002-ben költöztek Pécsről Magyarszékre. A magyarszéki nővérek 2024-ben is lelkigyakorlatokra várják az érdeklődőket.

A magyarszéki Sarutlan Kármelita Nővérek kiadásában (és részben szerzőségével) már számtalan fontos lelkiségi, teológiai mű látott napvilágot. Bizonyságául annak, hogy a katolicitás nemcsak hitbéli jelenlét, de műveltségi hagyomány is. Hogy a műfaji és szemléletmódbeli változatosságot érzékelhessük, példaképpen hadd hivatkozzam három kiadványra a frissebbek közül. A Magyar Kurírból átvett írást közöljük.

Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.

LD honlap logó