A Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája az édesapák köszöntésének napját a székesegyházban kezdte március 22-én. Az alábbiakban az intézmény beszámolóját adjuk közre.

Március 22-én óvodánk közössége a Székesegyházban gyűlt össze, hogy hagyományaink szerint, Szent József napon az édesapákat ünnepelje.

Óvodalelkészünk, Kovács József atya köszöntő gondolataiban elmondta, hogy minden gyermek áldás, a legnagyobb kincs apukája életében. Hogy nyomatékot adjon szavainak, arra kérte az óvodásokat, kiáltsák egyszerre: ”Szeretlek apa!”.  A Bazilika pedig vidáman zengett az apróságok hangjától.

576 apa

A meghatódott apukák ezt követően zenész anyukák és egy nagytestvér művészi hangszeres játékát élvezhették, majd a nagycsoportosok verses, dalos összeállítását hallgatták.

Zárásként az édesapák – gyermekeik kezét fogva, hosszan kígyózó sorokban – áldást adtak családjaikra Józsi atya vezetésével.

576 mindenki

A gyerekek közös verssel és saját készítésű kis ajándékkal, az édesanyák pedig meglepetés kórusénekkel kedveskedtek még a nap főszereplőinek, az ÉDESAPÁKNAK!

Szöveg és fotó: Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

LD honlap logó