A „The History of Human Freedom and Dignity in Western Civilization" elnevezésű projekt tizennégy doktori helyet biztosít fiatal tudósoknak, akik a nyugati kultúrát meghatározó emberkép kialakulásával, változásaival kapcsolatban folytatnak tudományos kutatásokat. A program elsősorban teológiai és filozófiai hagyományok vizsgálatát jelenti, fókuszban a modern nyugati emberképet megalapozó keresztény teológiai antropológiával, amelynek alakulását mélyen befolyásolta két korai teológus, Órigenész és Szent Ágoston illetve az ő recepciójuk. A kutatás az ókeresztény gyökerektől a kortárs teológiai és filozófiai antropológiákig tizennégy nagyobb területet ölel fel, és kifejezett célja, hogy a humántudományok kutatásait a gyakorlat számára tegye elérhetővé és hasznosíthatóvá. A humántudományok művelői (filozófusok, történészek, teológusok) ezért szorosan együttműködnek társadalomkutatókkal, egyházakkal, könyvkiadókkal és non-profit szervezetetekkel.

Augusztus 22-24 között a témavezetők és a doktori hallgatók műhelyszemináriumokon vettek részt Canterburyben.

LD honlap logó