A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között.

 A Pécsi Egyházmegye honlap Vadfüge rovatának bannere

„A kép, amely talán a legjobban visszaadja a kereszténység szerepét és igényét a digitális kultúrával szembesülve, nem más, mint a „vadfüge-szurkálóé", amelyet Ámosz próféta örökített meg (7,14), majd Nagy Szent Vazul értelmezett [In Isaiam 9.228]. Az akkor még bíboros Joseph Ratzinger a Parabole mediatiche [Mediatikus példázatok] című konferencián tartott beszédében arra használta fel ezt a szerencsés képet, hogy elmondja: a kereszténység olyan, mint egy bemetszés a fügén. A vadfüge olyan fa, amely sok gyümölcsöt hoz, ám ezek íztelenek maradnak, ha az ember nem metszi be őket, kihajtva így a levüket. A gyümölcsök, a fügék, Nagy Szent Vazul számára korának kultúráját jelentették. A keresztény logosz olyan, mint egy metszés, amely lehetővé teszi a kultúra érlelődését. A metszéshez pedig bölcsességre van szükség, hogy jól és a megfelelő időben vigyék végbe. A digitális kultúra gazdagon hoz bemetszésre váró gyümölcsöket, és a kereszténynek az a hivatása, hogy közvetítsen a Logosz és a digitális kultúra között."

 

Antonio Spadaro SJ

Kálmán király kérésére írt legendájában Hartvik elmeséli, hogy amikor a beteg István király érezte halála közeledtét, előszólította a püspököket és palotájának Krisztus nevét dicsőítő nagyjait; először megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak helyette királynak. 

Az utolsó vacsorán az emberi esendőség közepette adja Jézus szeretetének végső jelét tanítványainak.

A találkozás Krisztussal a vasárnapi misében azt a mintázatot követi, ahogy Mária Magdolna találkozott a feltámadt Jézussal.

A fogyatékosság új teológiai megközelítése az inklúzió kultúráját erősíti az egyházban.

A kánai menyegző csodájában Krisztus és az egyház kapcsolatának mélysége tárul fel.

LD honlap logó