Szent József napján, március 19-én első ízben, de hagyományteremtő szándékkal tartottak apák napját Mohácson a Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tagóvodájában. Az alábbiakban az óvoda beszámolját közüljük az eseményről.

Ez év márciusában új hagyomány vette kezdetét óvodánk Pillangó csoportjában, ahol az apák napja keretében immár az apukák is szerepet kaptak. Minden évben műsorral köszöntjük az anyukákat, így az apukák is, ha nem is műsorral, de verseny formában élvezhették az apák napját. Katolikus intézmény lévén Szent József napján szerveztük meg a programot, amellyel az apai hivatást és felelősségtudatot szerettük volna erősíteni a férfiakban. Célunk volt, hogy élményt nyújtó tevékenységeket biztosítsunk és elmélyítsük a család és az óvoda kapcsolatát.

574 Apak napja Park Utcai Ovoda 08

Minden gyermek izgatottan várta, hogy megérkezzen az apukája és bekapcsolódhasson a választott tevékenységbe. A fő cél a közös játék volt, hogy együtt tevékenykedjenek, s jól érezzék magukat a gyerekek és az apukák, akik így egy kis bepillantást nyertek a mindennapjainkba. A délelőtt folyamán apák és gyermekeik egymás tenyerét is befesthették, lenyomatot készítve emlékbe. Tízóraizhattak is együtt, s lassan közeledett az idő, hogy felcsendüljön a „rendrakó énekünk”. Az apukák igen meglepődtek, hogy mindenki tudta a dolgát. A gyermekek figyelmeztették őket is. Ilyenkor mindenki ügyeskedik a közös rendrakásnál.

A csendes percekhez kialakítottunk egy kettős kört, ahol a gyerekek a szőnyegen ültek s mögöttük az apukák. Meghívtuk őket egy beszélgetésre a Mennyei Atyával, majd énekeltünk is. Kértük tőle, hogy maradjunk egészségesek és szeressük egymást. Ezután egy kis ajándékot adtak át a gyerekek az apukáknak, és a nagypapáknak, megköszöntük, hogy eljöttek. Ezt követően a közeli sportpályára mentünk, ahol már minden eszköz elő volt készítve a versenyhez. Kincskereséssel kezdtük, megkértük a gyerekeket, hogy aki több kincset talál, az adjon annak a társának, aki esetleg nem lelt semmit. Szerencsére mindenki talált kincset. A játék után következtek a versenyfeladatok: zsákban futás, azaz ki az ügyesebb, apa vagy gyermeke? Aztán talicskázás következett, ahol apa tolta a talicskában pihenő gyermeket, majd babzsák gyakorlatot játszottunk. Ez utóbbinál a gyermeknek az volt a feladata, hogy apjukat elkísérjék kézen fogva, fején a babzsákkal.

574 Apak napja Park Utcai Ovoda 07

Mivel kellően elfáradtunk, dajka nénink egy nagy adag gyümölcstálat készített. Mindenki jóízűen csemegézett, s kezdődhetett a szabad játék. Elsőként a focizás, ami nagyon fontos tevékenység a csoportunkba járó fiúknak. Van, aki megpróbálta egyedül a talicskát tolni, majd ejtőernyőzést játszottunk, illetve lehetett homokozni is. Mindenki megtalálta a megfelelő tevékenységet maga és gyermeke számára.

Gyorsan elrepült a délelőtt és készülődtünk az ebédhez. Voltak, akik ebéd előtt hazamentek, de sokan maradtak ebédre. A gyerekek mellett ültek az apukák, ebéd előtt elmondtuk a fohászunkat és közösen elfogyasztottuk az ebédet is. Hálaadó imánkat az ebéd befejeztével is elmondtuk. A gondozási feladatok végeztével jó hétvégét és pihenést kívántunk mindenkinek.

E napok erősítenek minket abban, hogy igenis érdemes e szép és nemes hivatást választani.

Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. (Mt 17,20)

Szöveg és fotó: Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda Tagóvodája / Fledrich Gabriella, Stenge-Óbert Laura, Muck Nikolett, Metz Helga

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

LD honlap logó