Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

Hetvenedik állomás: Pécs-Szent Erzsébet Plébánia – „Engedjétek hozzám a gyermekeket.” (Mk 10,14)

Lelki sétánkat Pécs-Kertvárosban, a Szent Erzsébet Plébánián folytatjuk. A plébániatemplom védőszentjének, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez közeledve Pavlekovics Ferenc plébános atyával, továbbá Csonka Laura, Édenhoffer Lilla és Oratics József hitoktatókkal tekintünk bele a plébánia közösségi életébe és programjaiba, előzetesen pedig a templom történetét ismerhetjük meg:

474 mise 02

A templom építésének története az 1930-as évekre vezethető vissza, amikor is a déli városrész dinamikus fejlődésnek indult. A templomépítés gondolata 1938-ban vetődött fel, 1939-ben a káptalan kérésére megalakult a templomépítő bizottság. 1941. augusztus 21-én volt az első kapavágás és ugyanebben az esztendőben lerakták az alapkövet. A templom tervezője Gosztonyi Gyula, építésze Vitéz Németh Béla volt. A II. világháború ideje alatt építették a falakat és elkészült a templomtető is, majd berendezték az épületet, amelyet 1945. december 2-án Virág Ferenc püspök szentelt fel. A sekrestyét később, 1947-ben építették hozzá. Mivel a templom a háború időszakában készült el, így minőségileg gyenge lábakon állt.  A templom igazi minőségi építése az 1970-es években zajlott Mecséri István plébános atya irányítása alatt. Az építés hatalmas összefogással tudott megvalósulni, annak eredményeként, hogy István atya igen komoly pasztorációs és nagy szervezőmunkát végzett, bevonva az egyházközség híveit, akik hozták a köveket, a cementlapokat, gerendákat, és az építkezéshez szükséges anyagokat. A templom érdekessége, hogy egy II. világháborús bombából készült az első harangja, amely ma a templom bejáratánál megtekinthető. Az oltár fölötti falon elhelyezett kereszt a Zsolnay gyár felajánlásából készült el. A jobb oldalhajóban látható kereszt – mely a haldokló Krisztust ábrázolja – Rétfalvi Sándor alkotása. A templomban működik az Egyházmegye 2. legnagyobb mechanikus – 3 manuális és 33 regiszteres – orgonája. 

A plébánia 1974-ben alakult meg és Kertváros teljes területét átölelve működött 2019-ig, ekkor jött létre a Szent II. János Pál Plébánia, amelyhez átkerült a Maléter Pál úttól délre fekvő kertvárosi rész.

474 urnapja 01

 A templom védőszentje, Árpád-házi Szent Erzsébet példáját követve igen jelentős a plébánia szociális érzékenysége a szegények iránt. A város központjához képest mindig is periférikus terület volt a kertvárosi rész, így fontos a szegények támogatása, segítése. Ennek következtében a legnagyobb múlttal rendelkező közösségünk a Karitász, amely a járványhelyzet alatt is működött. A csoport közreműködésével jelenleg 150 családot segítünk ruhával és élelemmel rendszeresen csütörtökönként, és alkalmanként (pl. karácsonykor nagyobb adománnyal).

Rózsafüzér Társulatunk 5 koszorúja már régóta biztosítja a plébániánk imahátterét. Minden hónap első csütörtökén titokcserét végzünk és ekkor a szentmisén a tagokkal közösen adunk hálát, majd imádkozunk papi és szerzetesi hivatásokért.

Templomtakarító csoportunk tagjai minden héten megjelennek és lelkesen végzik szolgálatukat a templom rendben tartásáért, a templomdíszítők pedig gondoskodnak a virágokról és arról, hogy templomunkban mindig legyenek friss, és szép virágok.  

Serra lelkiségi közösségünk tagjai rendszeresen imádkoznak papi és szerzetesi hivatásokért. Első vasárnaponként a reggel 8.00 órai szentmisén szolgálnak. Találkozóik havonta 3. szombaton vannak.

474 mise 01

Felnőtt ministránscsoportunk tagjaival minden hónapban egy alkalommal jövünk össze, illetve minden évben tartunk egy ministránsnapot, amikor beavatások és beöltözések zajlanak, illetve az év végén közös kiránduláson veszünk részt.

Szent Mónika Körünk havonta minden második hétfőn szentségimádást tart a találkozóik előtt.  

Az első katekumenátus csoportjaink 10 évvel ezelőtt alakultak. Azóta minden évben vannak kezdő és haladó csoportjaink, 3. éve misztagógia csoportunk is működik. A kéthetente zajló alkalmak során befogadócsoportunkkal segítjük a résztvevő felnőttek keresztény életbe történő bevezetését. A közösségi foglalkozások során a keresztény hit tanítása mellett valóságos és gyakorlati tapasztalatokat szereznek a keresztény életformáról, támogatást kapnak az Istennel való kapcsolat kialakításában, megélésében és a hit elmélyítésében. Támogatjuk őket megkezdett életútjukon – átérezve a nehézségeket, átélve az örömöket, együtt ünnepelve a kiemelkedő eseményeket. A folyamat során a résztvevők a beavató szentségekben (keresztség, bérmálás, elsőáldozás) is részesülnek, amelyek egyrészt megerősítik őket, másrészt az Egyház teljes jogú tagjává való válásukban is támogatást kapnak.

474 urnapja 02

A plébániai Lelki Műhely keretében kéthetente hétfő esténként bizonyos témáról előadásra kérünk fel szakembereket (például papokat, teológusokat). Az előadást követően kiscsoportos témamegbeszélést folytatunk.

Tornaklubunk második éve működik, minden héten kedden 17.00-18.00 óra között szakavatott gyógytornász közreműködésével.

Házas Hétvége közösségünk minden hónapban első csütörtökön jön össze. Jegyes kurzust minden évben indítunk.

Újonnan alakult Férfikör tagjaival havonta utolsó csütörtökönként egyházmegyei témát dolgozunk fel vagy mi jelölünk ki témákat és ahhoz hívunk előadókat.   

Gitáros zenekarunk tagjai a gyermekmiséken végeznek szolgálatot. Énekkarunk vasárnaponként 16.30 és 17.30 közötti időtartamban tartja próbáit.

Plébániánk minden korosztályt próbál megszólítani. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyermekeket is megszólítsuk, ehhez komoly háttérmunkát végzünk. Minden évben vannak szentségfelkészítő csoportok, amelyek résztvevőit elsőáldozásra és bérmálkozásra készítjük fel. Elsős és másodikos gyermekeknek hittant tartunk a plébánián, hogy beszoktassuk őket az elsőáldozáshoz kapcsolódó szentségfelkészítésre.

474 karacsonyi keszulodes

A Baba-Mama Klub minden hétfőn, délelőtt 12.00 óráig az egészen kicsi gyermekeknek biztosít foglalkozást. A Gyermekközösség a 9-13 éves korosztály, a Kamaszcsoport a 14-18 éves korosztály gyermekei számára jelent közösségi alkalmakat. Gyermekministráns közösségünk létszáma időről-időre gyarapszik, számukra az idén ministráns iskolát indítottunk. Kisgyermekes családoknak havonta egyszer kirándulást, illetve egyszer barkácsolást szervezünk. Drámaközösségünkkel készülünk a jelentősebb ünnepekre, például karácsonyhoz kapcsolódóan Pásztorjátékra.

A tanév során időszakos programokat szervezünk: Nyárbúcsúztató, Szent Márton napja, Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe, Szent Miklós ünnepe, Pásztorjáték, Anyák napja/Apák napja, Majális. A jövő évben családi kavalkádot is szeretnénk rendezni.

Minden év nyarán 2 hittantábort szervezünk (egy ottalvóst és egy napközist).

A programok szervezése mellett arra is törekszünk, hogy a gyermekeket behozzuk a templomba. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermek is részesévé váljon a szentmisének, bevonjuk az imádságba, megmozgatjuk. Az értékeket igyekszünk élményeken keresztül tanítani, hogy együtt ünnepelhessünk. A szentmiséken való részvételt különböző eszközökkel igyekszünk ösztönözni (pl. bábozás). Aki esetleg még nem ismeri Tóbiást, de szeretne vel találkozni, látogasson el egy diákmisére hozzánk (minden második vasárnap 9.30-kor).

474 gyermekmise

Árpád-házi Szent Erzsébet liturgikus ünnepéhez kapcsolódóan régi hagyomány szerint triduum-mal készülünk a templombúcsúra. A háromnapos lelkigyakorlat szónoka Horváth Lóránt kaposvári plébános atya lesz. A triduum programja: november 17-én (csütörtökön) 17.30 órakor zsolozsma és elmélkedés, majd 18.00 órától szentmise, november 18-án (pénteken) 17.30 órakor szentségimádás, 18.00 órától szentmise, november 19-én (szombaton) 17.30 órakor zsolozsma, elmélkedés, majd 18.00 órától szentmise lesz. November 19-én (délelőtt) a gyermekek számára kézműves foglalkozást tartunk. Szeretettel várunk mindenkit a templombúcsúnk programjaira!

Lelki sétánk zárásaként az alábbi imádságban forduljunk Árpád-házi Szent Erzsébethez és kérjük közbenjárását, hogy Krisztust tudjuk követni cselekedeteinkben:

Szent Erzsébet!
Te Krisztus szemével néztél,
Krisztus kezével adtál,
Krisztus szívével szerettél…

Segíts, hogy mi is
Krisztus szemével lássunk,
Krisztus kezével adjunk,
Az ő szeretetével szeressünk.

Remélünk benned,
Bízunk benned,
Isten munkatársát látjuk benned,
Krisztus szemével néző,
Krisztus kezével adó,
Krisztus szívével szerető
Szent Erzsébet!

(Imádság Szent Erzsébethez)

Fotó: Pécs- Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia
Forrás: Pécs-Szent Erzsébet Római Katolikus Plébánia

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

LD honlap logó