Events Calendar

Szent VI. Pál pápa – e

: Friday, 29 May 2020

Szentmise fehér Szent VI. Pálról: pápák miséje,pref. a lelkipásztorokról
Mivel választható emléknap, nincsenek saját olvasmányai.

Életéről: 

Szent VI. Pál pápa napja mint választható – nem kötelező – emléknap került be az Általános római naptárba. Ferenc pápa „figyelembe véve VI. Pál pápa életszentségét, amiről munkái és szavai tanúskodnak, és elismerve apostoli szolgálatának nagy hatását az Egyházra az egész világon”, „Isten népének kérése és óhaja” szerint jóváhagyta a dátumot – olvasható a dekrétumban, melyet Robert Sarah bíboros és Arthur Roche érsek, a kongregáció prefektusa és titkára írt alá.

Május 29. a későbbi pápa pappá szentelésének évfordulója. Azért ezt a napot jelölték ki, mert halálának napja – augusztus 6. – egybeesik Urunk színeváltozásának ünnepével.

A dekrétum mellett latin nyelven is közreadták a megemlékezés során mondható liturgikus szövegeket, melyeket be kell emelni minden nemzeti egyházi naptárba, a misekönyvbe és az Imaórák liturgiájába. A szövegeket „le kell fordítani, jóváhagyni, majd miután az illetékes dikasztérium megerősítette a fordítást, a püspöki konferenciák közzéteszik” – szerepel a dekrétumban.

Ferenc pápa, aki mindig nagyra becsülte VI. Pált, 2014-ben boldoggá, majd 2018. október 14-én szentté avatta őt. Ferenc pápa gyakran idézi elődjét, akinek Evangelii nuntiandi (Az Evangélium hirdetése) kezdetű apostoli buzdítását „az eddig írt legnagyobb lelkipásztori dokumentumnak” tartja. Ferenc pápa a boldoggáavatási szertartáson úgy jellemezte VI. Pált, mint „nagy pápa, bátor keresztény, fáradhatatlan apostol”, aki „alázatos és prófétai tanúságot tett a Krisztus és az Egyház iránti szeretetről”.

VI. Pál pápasága 1963-tól 1978-ig tartott. Ő zárta le a szintén szentté avatott XXIII. János által összehívott II. vatikáni zsinatot, és olyan nagy hatású apostoli leveleket írt, mint a Humanae vitae (1968) vagy a Populorum progressio (1967) kezdetű enciklika.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
2020 December
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. - 2020. 12. 05.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 03. -
Tematikus roráté-szentmisék a Pécsi Székesegyházban:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 07. - 2020. 12. 13.
Szeplőtelen Fogantatás-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2020. 12. 08. -
Nemzetközi Hegy Nap:
-
2020. 12. 11. - 2020. 12. 11.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi