Events Calendar

SIENAI SZENT KATALIN szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje – Ü

: Wednesday, 29 April 2020
Sienai (Ejtsd: Sziénai) Katalin 1347-ben született Sienában, mint Benincasa gyapjúfestőnek huszonötödik gyermeke. Már 7 éves korában voltak misztikus látomásai. Mivel környezete nem tette lehetővé számára a csendet és a magányt, amelyre vágyott, megtanulta azt, hogy szívének rejtekébe vonuljon vissza. 18 éves korában belépett a domonkosok harmadik rendjébe. Kemény, vezeklő életet élt, szolgálta a szegényeket és betegeket. Abban a békéden időben, amelyben élt, sokat fáradozott a megbékélésért. Világi és egyházi vezetőknek tanácsadója volt, olyan „lelki hatalmasság”, akivel számolni kellett. Sokat tett azért, hogy a pápa Avignonból hazatérjen Rómába (1377) és azért, hogy az Egyház bensőleg is megújuljon. Írásaival nagy hatást ért el. Ezek az olasz irodalom klasszikusai közé számítanak. Meghalt 1380. április 29-én.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0429.html

Liturgia: ünnep - fehér
A szüzek közös olvasmányaiból, 660. oldal,
vagy: Az egyháztanítók közös olvasmányaiból, 643. oldal.

1Jn 1,5-2,2
SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Szeretteim! Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 102,1-2.3-4.8-9.13-14.17-18a 11. tónus.
Válasz: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket! Vö. la. vers.
Előénekes: Áldjad, lelkem, az Urat, * egész bensőm az ő szent nevét áldja.
Áldjad, lelkem, az Urat, * és ne feledd, hogy hozzád milyen jó volt.
Hívek: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Megbocsátja minden vétked, * meggyógyítja minden gyengeséged.
A pusztulástól megmenti életed, * kegyelmében és irgalmában meg is koronázza.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart mindörökké.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
Ő jól tudja, hogy miből formált, * nem felejti, hogy porból lettünk.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!
E: Örökkévaló az Úr irgalma mindazokon, kik őt félik, * és a fiak fiaival az ő igazsága,
azokkal, akik szövetségét híven őrzik, * és hűségesen teljesítik parancsait.
H: Áldjad, én lelkem, * Urunkat, Istenünket!

ALLELUJA
Alleluja. 8. szám.
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Vö. Mt 11, 258 G. tónus.
Alleluja.

Mt 11,25-30
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
vagy
35. A SZÜZEKRŐL
Pap: Kedves testvéreim! Terjesszük kéréseinket a mi Urunk, Jézus Krisztus elé, aki szavával és példájával felmagasztalta az Isten országáért vállalt szüzességet!
Lektor: 1. Aki Egyházadat, mint tiszta szüzet jegyezted el önmagaddal, őrizd meg azt mindörökké szentségben és ártatlanságban!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2 Aki Szűzanyától születtél, és szűzi életet éltél, add, hogy a világ ifjúsága egyre jobban megbecsülje a házasságig megőrzött szűzi tisztaság értékét!
3. Aki nekünk Szent N. szüzet a lángoló szeretet példaképéül adtad, engedd, hogy az ő imádságos pártfogását boldogan tapasztaljuk életünkben!
4. Aki gondját viseled hívő népednek, támassz közöttünk sok nagylelkű férfit és nőt, akik osztatlan szívvel szolgálnak téged, és fáradoznak embertársaik javáért!
5. Aki nem sejtett órában érkezel, add, hogy okos szüzek módjára virrasszunk, és lelkünk kegyelmi állapotának égő mécsesével várjunk téged!
(6. Aki megadtad híveidnek a megszentelő kegyelem menyegzős köntösét, ne zárd ki N. testvérünket [nővérünket] és többi halottunkat mennyei lakomádról!)
Pap: Urunk, te kedveled a szüzességet, de megszenteled a hitvesek szeretetét is. Teljesítsd kéréseinket, és adj Egyházadnak hívásodat követő szüzeket és törvényed szerint élő házastársakat! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség