Events Calendar

KEDD HÚSVÉT NYOLCADÁBAN

: Tuesday, 06 April 2021
fehér Mise: saját. Dicsőség, szekvencia tetszés szerint, I. húsvéti pref. (Hitvallás nincs)
Az I. Eucharisztikus imában húsvéti betétek.
A IV. Eucharisztikus ima nem mondható, sem a különleges alkalmakra valók.
Olv.: ApCsel 2,36–41; Jn 20,11–18

Liturgia:
ApCsel 2,36-41
SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pünkösd ünnepén Péter apostol így szólt a néphez:
„Tudja meg az egész választott nép teljes bizonyossággal, hogy Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tettel”
Ennek hallatára fájdalom járta át szívüket. Megkérdezték Pétert és a többi apostolt: „Mit tegyünk, testvérek?”
Péter így felelt: „Tartsatok bűnbánatot, és keresztelkedjetek meg Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára! Így megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Az ígéret ugyanis nektek és gyermekeiteknek szól, meg azoknak, akik távol vannak ugyan, de akiket meghívott a mi Urunk, Istenünk.”
Számos egyéb szóval is biztatta és buzdította őket: „Mentsétek meg magatokat ettől a gonosz nemzedéktől!”
Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezren csatlakoztak hozzájuk.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 32,4-5.18-19.20 és 225. tónus.
Válasz: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vö. 5b. vers.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Sziklaszilárd az Úr igéje, * minden tettét hűség vezeti. Az igazlelkűséget és a törvényt szereti, * telve van a föld az Úr irgalmával.
Hívek: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vagy: Alleluja.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában. Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vagy: Alleluja.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * ö a segítőnk, és ő a mi oltalmunk. Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: A föld telve van * az Úr irgalmával. Vagy; Alleluja.

SZEKVENCIA tetszés szerint, lásd a 673. oldalon.

ALLELUJA
Alleluja. 5. szám.
Ezt a napot az Úristen adta. * Ujjongjunk és vigadjunk rajta! Zsolt 117,24 5. tónus.
Alleluja.

Jn 20,11-18
† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt, két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a másik a lábnál.
Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert elvitték az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.”
Ezzel hátrafordult, és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az.
Jézus megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” Mária Magdolna azt hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd meg, hová tetted, hogy magammal vihessem.” Jézus erre megszólította: „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabboni!” – vagyis Mester.
„Ne tartóztass! – felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához, Te most menj testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.”
Mária Magdolna elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És elmondta, amit az Úr üzent.
Ezek az evangélium igéi.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 May
M T W T F S S
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Közelgő események

ELMARAD - Sérültek búcsúja:
Máriagyűd -
2021. 05. 14. - 2021. 05. 14.
ELMARAD - Pedagógusnap:
Pécs -
2021. 05. 15. -
Intézményvezetői értekezlet:
Magtár Látogatóközpont nagyterme -
2021. 05. 17. -
ELMARAD - Szabadegyetem:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 05. 19. -
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár -
2021. 05. 20. - 2021. 05. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség