Events Calendar

Paolai Szent Ferenc remete – e

: Thursday, 02 April 2020
nem kötelező emléknap

Ferenc 1436-ban Paolában (Dél-Olaszországban) született. 14 éves Korában belépett a ferences rendbe. Két év múlva remeteségbe vonult és szigorú vezeklésben élt. Köréje gyűlt tanítványainak kolostort alapított. Ebből a kolostorból fejlődött ki a „Legkisebb Testvérek Rendje”. Ennek célja a betegekről, árvákról és özvegyekről való gondoskodás. Meghalt 1507. április 2-án.
Szerzetesek miséje, 328.

fehér - Liturgia:
A szent férfiak közös olvasmányaiból, 668. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből Fil 3,8-14
Testvéreim! Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent hátránynak tartok. Érte mindent elvetettem, sőt szemétnek tekintek, csakhogy Krisztust elnyerhessem és hozzá tartozzam. Hiszen nem a törvény útján váltam igazzá, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit révén. Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem őt és feltámadásának erejét, de a szenvedésben is vállaljam vele a közösséget. így hasonló akarok lenni hozzá halálában, hogy ezáltal eljussak a halálból a feltámadásra is.
Nem mintha már elértem volna, vagy már a célban lennék, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is megragadott engem.
Testvéreim, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél elé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 15,l-2a és 5.7-8.111 Dl tónus.
Válasz: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem! Vö. 5a. vers.
Előénekes: Istenem, oltalmazz engem, mert benned bízom! * Azt mondom Uramnak: „Istenem te vagy nékem,”
Isten az én osztályrészem és sorsom kelyhe: * örökségemet tőle várom.
Hívek: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
E: Áldom az Urat, mert tanácsot adott nekem, * éjjel-nappal erre tanít szívem mélye.
Mindenkor Istent tartom szemem előtt; * jobbomon ő áll, semmitől sem félek.
H: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!
E: Megmutatod nekem az élet útját, * és a végtelen boldogságot, midőn szent orcád látom.
Gyönyörűségre hívtál engem, * jobbod mellett szünet nélkül.
H: Istenem, te vagy nékem * az én örökségem!

ALLELUJA
Alleluja. 1. szám.
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
Mt 5,31 D2. tónus. Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvébőlLk 12,32-34
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az Országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések: 36. szám

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 January
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Ökumenikus imahét - ELMARAD:
Pécs -
2021. 01. 22. - 2021. 01. 24.
Önkéntes beteglátogatók képzése - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 23. -
Szabadegyetem a NEK jegyében - ELMARAD:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 01. 27. -
Igazgatói értekezlet - közoktatás:
Tamási -
2021. 01. 29. - 2021. 01. 29.
Megszentelt élet napja:
gimnáziumokban -
2021. 02. 02. - 2021. 02. 02.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi