Events Calendar

Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító E

: Saturday, 13 June 2020
Antal 1195-ben született Lisszabonban. 15 éves korában belépett az Ágoston-rendi kanonokok közé. 1220-ban hazahozták Portugáliába az első ferences vértanúkat Marokkóból. Ez olyan nagy hatást tett rá, hogy ferences lett és Marokkóban akart ő is működni. El is ment, de rövidesen beteg lett. Itáliába került. Szent Ferenc megtette őt Bolognában a rendi növendékek tanítómesterévé. De sajátos működési területe a prédikálás volt. Észak-Itáliában, Franciaországban tódultak hozzá az emberek. Erélyesen fellépett az uzsora ellen és a szegények pártját fogta. A nagy megerőltetéstől kimerülve halt meg 1231-ben Páduában.
Lelkipásztorok miséje, 318. vagy egyháztanítók miséje. 323. vagy szerzetesek miséje, 328.

Életútjáról bővebben a Szentek élete című kötetben: http://www.katolikus.hu/szentek/0613.html

Liturgia: emléknap - fehér
A lelkipásztorok közös olvasmányaiból, 614. oldal,
vagy; Az egyháztanítók közös olvasmányaiból, 643. oldal,
vagy: A szent férfiak közös olvasmányaiból, 668. oldal.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvébőlIz 61,1-3a
A próféta így beszél: Az Úr Lelke nyugszik rajtam, mert az Úr kent föl engem. Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, és meggyógyítsam a megtört szívűeket; hogy hirdessem az Űr kegyelmének esztendejét, és Istenünk bosszújának napját; hogy megvigasztaljam mind a gyászolókat, és koszorút adjak Sión gyászolóinak a hamu helyébe, örömnek olaját a gyászruha helyett, a szomorúság lelke helyett meg ünnepi öröméneket.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 88,2-3.4-5.21-22.25 és 276. tónus.
Válasz: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát. Vö. 2. vers.
Előénekes: A Úr irgalmáról éneklek örökkön-örökké, * hűségedet nemzedékről nemzedékre hirdeti ajkam.
Így szóltál: † „Irgalmam szilárdan áll mindörökké.” * Valóban, a te hűséged erős, miként a mennybolt.
Hívek: Hadd énekeljem örökké * Urunknak Irgalmas jóságát.
E: Választottammal szövetséget kötöttem, * megesküdtem szolgámnak, Dávidnak.
Megerősítem ivadékodat örökre, * és megszilárdítom trónodat nemzedékről nemzedékre.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E: Kiválasztottam szolgámat, Dávidot, * szent olajommal felkentem.
Biztos támasza kezem lesz, * karom teszi őt erőssé.
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.
E:Vele lesz hűségem és kegyelmem, * magasra emelkedik feje az én nevemben.
így szólít majd engem: † „Atyám vagy nékem, * Istenem és üdvöm sziklája.”
H: Hadd énekeljem örökké * Urunknak irgalmas jóságát.

ALLELUJA
Alleluja. 7. szám.
Az Úr elküldött engem, hogy a szegényeknek örömhírt vigyek, * és a bűn rabjainak szabad életet hirdessek. Lk 4,18 7 b. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvébőlLk 10,1-9
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: »Békesség e háznak!« Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: »Elérkezett hozzátok az Isten országa!«”
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
vagy
32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról
LD honlap logó Telefon
2021 March
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

No events

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség