Events Calendar

Dung-Lac Szent András áldozópap és társai, vértanúk – E

: Tuesday, 24 November 2020
A vietnami keresztények a 17. században az evangélium terjesztését példás életükkel és hősies helytállásukkal segítették elő. A szerzetesek és egyhármegyés papok mellett a legkülönbözőbb hivatású világiak is szenvedtek hitükért. A 117 vietnami vértanú nagyobbrészt bennszülött volt, a többi pedig misszionárius. Válogatott, kegyetlen kínzásokat elszenvedve és hitüket vérükkel megpecsételve lettek a vietnami Egyház magvetői. Kiemelkedik közülük Dung-Lac András domonkos szerzetes.II. János Pál pápa 1988. június 19-én iktatta őket a szentek közé.

Liturgia: emléknap - piros
A vértanúk közös olvasmányaiból, 593. oldal.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből – Róm 8,31b-39
Testvéreim! Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítél el? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk?
Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség? Ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint írva van: „Teérted irtanak mindennap bennünket, és úgy tekintenek minket, mint a leölésre szánt juhokat.”
De mindezeken diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 125,l-2ab.2cd-3.4-5.68 G. tónus.
Válasz: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak. vers.
Előénekes: Midőn az Úr hazahívta Sionnak foglyait, * olyanok voltunk, mint akik álmodnak.
Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és a nyelvünk ujjongással.
Hívek: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Akkor így beszéltek a nemzetek: * „Az Úr nagy dolgot művelt vélük.”
Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, * azért szívből ujjongunk.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Fordítsd, Uram, jóra sorsunkat, * amint megárasztod délen a folyókat.
Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.
E: Sírva viszik a magot, mikor vetni indulnak, * de ujjongva jönnek, jönnek és hozzák kévéiket.
H: Akik könnyek között vetnek, * majd ujjongva aratnak.

ALLELUJA Alleluja. 10. szám.
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,1410. tónus.
Alleluja.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébőlMt 10,28-33
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak:
Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélküli Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.

Egyetemes könyörgések:
31. A VÉRTANÚKRÓL
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki a vértanúk hősiessége által mutatja meg a világnak az igaz hit értékét és az áldozatvállalás magasztosságát!
Lektor: 1. Vértanúidért, akik mindhalálig hűségesek maradtak hozzád, őrizd meg népedet az igaz hitben!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Vértanúidért, akik szabad lélekkel tettek tanúságot rólad, add meg az egész világnak a lelkiismereti szabadság ajándékát!
3. Vértanúidért, akik téged követve keresztjüket vállalták, add, hogy az élet minden baját mi is erős lélekkel viseljük!
4. Vértanúidért, akik tisztára mosták lelkük köntösét szent véredben, add, hogy legyőzzük a test és a világ csábításait!
5. Vértanúidért, akik együtt uralkodnak veled, fogadd be (N. testvérünket és összes) halottainkat örök országodba!
Pap: Győzelmes királyunk, Jézus Krisztus! Látod, hogy nélküled mennyire gyengék vagyunk. Állj híveid mellett a megpróbáltatás idején, és add meg nekik erősítő kegyelmedet! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

mariagyudi zarandoklat 2022 banner

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség