Events Calendar

Balatoni Sándor - Bach in Advent közreműködik a Mecsek Kórus és a Pius Kórus

Pécsi Székesegyház: Saturday, 09 December 2017,  7:30

Balatoni Sándor eleinte Szamosi Szabolcsnál, majd Koloss Istvánnál, Király Csabánál és Baróti Istvánnál tanult orgonálni. Tanulmányait a budapesti Egyházzenei Intézetben, a Pécsi Tudományegyetemen és az Eastman School of Music egyetemen végezte. A Pius templom orgonistája és karnagya, a Pécsi Tudományegyetem tanársegédje, az Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola tanára, a Pannon Filharmonikusok orgonistája, a Mecsek Kórus karnagya. Köztársasági ösztöndíja, Junior Prima díja, és Fulbright ösztöndíja mellett számos elismerés és kitüntetés birtokosa.

 

dec9 1930 Balatoni Sandor orgonakoncertje km a Mecsek Korus es a Pius Korus

 

A Pius Kórust 1978-ban alapította Dobos László a templom szertartásainak szolgálatára, jelenleg dr. Balatoni Sándor vezeti az együttest. Olaszországtól Kárpátaljáig számos országban megfordultak, több országos minősítésen nyertek „Kiemelt arany” illetve „Arany” fokozatot.

 

A Mecsek Kórust dr. Hegyi József alapította 1957-ben. Tillai Aurél, Nagy Ernő, majd Kertész Attila után dr. Balatoni Sándor vette át a stafétát. Számos nemzetközi 1. díja mellett az együttes elnyerte a KÓTA díjat is.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Mindenszentek - Ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2024. 11. 01. - 2024. 11. 01.
Janus Pannonius síremlékének koszorúzása a székesegyházban, majd ünnepi szentmise:
-
2024. 11. 06. - 2024. 11. 06.
Férfitalálkozó Szigetvár:
-
2024. 11. 08. - 2024. 11. 08.
Szabadegyetem - Schäffer Erzsébet író, publicista:
-
2024. 11. 13. - 2024. 11. 13.
Férfitalálkozó Pécs:
-
2024. 11. 15. - 2024. 11. 15.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség