Events Calendar

Pécs története II. -- A püspökség alapításától a török hódoltságig – kötetbemutató

Pécs, Dóm-kőtár: Tuesday, 20 October 2015,  5:00

pecs kozepkor monografia borito pJelen kötet egy több mint két évtizede indult program végeredményének második darabja.

A Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig című kötet szerzői – Font Márta szerkesztő és Vonyó József főszerkesztő irányításával – arra vállalkoztak, hogy bemutassák Pécs és a város mai határain belül létezett, akkor még önálló települések középkori történetét. Az időhatárok jelzik, hogy a város és térsége történetének sarkpontjai eltérnek az ország egésze tekintetében elfogadott korszakhatároktól. Pécs históriája esetében az államalapítás folyamatában a püspökség alapítása (1009) jelentette a fordulópontot, s a korszakot a város törökök által történő elfoglalása zárta le 1543-ban. A monográfia első kötetében tárgyaltakhoz képest elhelyezkedésében, nevében és kapcsolatrendszerében is új város áll előttünk, amelynek a latin Quinqueecclesiae, a német Fünfkirchen és a magyar Pécs neve egyaránt ebben az időszakban alakult ki.

A Pécsi Egyházmegye, a Pécs Története Alapítvány és a Kronosz Kiadó közös rendezvénye.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 October
M T W T F S S
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 10. 24. - 2025. 10. 24.
Szent Mór püspök ünnepnapja, egyházmegyei kitüntetések átadása a székesegyházban:
-
2025. 10. 25. - 2025. 10. 25.
Mindenszentek ünnepi szentmise a székesegyházban:
-
2025. 11. 01. - 2025. 11. 01.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 11. 07. - 2025. 11. 07.
RIT - regionális Ifjúsági Találkozó Pakson:
-
2025. 11. 08. - 2025. 11. 08.

Köznevelési Intézmények

Hasznos információk:

 

  • az óvodák, iskolák életéről,
  • beiratkozásról,
  • előkészítő foglalkozásokról

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség