kórházlelkészség

10 March 2025

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség szekszárdi önkéntesei az újraélesztés fogásait sajátították el azt követően, hogy a közelmúltban a belvárosi templom és a Kolping iskola is gazdagodott egy-egy defibrillátorral. Az oktatás célja, hogy az önkéntesek vészhelyzetben bátran és szakszerűen alkalmazzák az újraélesztés technikáját. A tréningen szerzett élményekről Priskin Zsolt diakónus személyes hangvételű írást osztott meg, melyet az alábbiakban adunk közre.

16 December 2024

A Pécsi Egyházmegye két kórházlelkészségi központjában, Pécsett és Szekszárdon gyűltek össze a Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség önkéntesei, hogy közösségben ünnepelve, méltó módon készüljenek a Megváltó születésének ünnepére. A kórházlelkészségi munkatársak beszámolóit közöljük.

09 September 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészsége várja 18. életévüket betöltött keresztény elköteleződésű önkéntesek jelentkezését, akik szívesen látogatnának heti rendszerességgel beteg embereket a kórházak fekvőbeteg osztályain, illetve idősek gondozóotthonaiban.

29 August 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség koordinátora évek óta szívvel-lélekkel közreműködik a szociális intézmények lakóinak lelki gondozásában Szekszárdon. Szolgálatát a helyi önkormányzat Triebler Irma kitüntető címmel ismerte el a közelmúltban. A mindig mosolygós, tettrekész Vég Beátával készült interjúnkban szolgálatról, hitről és önkéntességről is beszélgettünk a pécsi püspökségen.

21 August 2024

Szekszárdon a Szent István–napi ünnepi közgyűlésen 22 személyt tüntetettek ki kiemelkedő teljesítményéért. A díjazottak között van Vég Beáta, a Pécsi Egyházmegye kórházlelkészségi munkatársa.

12 August 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség egyik önkéntese, Walter György rendszeres látogatója Pécsett a Dr. Szántó László Szeretetotthonnak, ahol az intézmény vezetősége kérte fel vallástörténeti előadás megtartására augusztus 2-án az otthon lakói számára.

05 July 2024

Ferenc pápa júliusi imaszándéka szerint imádkozzunk, hogy a betegek szentsége közvetítse az Úr erejét az abban részesülőknek és szeretteiknek, és egyre inkább az együttérzés és a remény látható jelévé váljon mindenki számára. A Szentatya erről szóló videóüzenetét július 2-án tették közzé.

21 June 2024

Június 20-án tartotta a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészségének pécsi csapata a nyári időszak előtti évadzáró alkalmát Pécsett, a Hunyadi úti plébánia udvarán.

13 June 2024

Az intézményben korábban kialakított kápolnának átszervezési munkálatok miatt idén májusban költöznie kellett. A Honvéd Kórház dolgozóinak és a Pécsi Egyházmegyei Hivatal munkatársainak összefogása és együttműködése alig egy hónap alatt lehetővé tette a lelki elcsendesedésre és liturgiák tartására szolgáló új kápolna kialakítását, melyet a jövőben a betegek, hozzátartozók és kórházi dolgozók is látogathatják.

05 June 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség várja 18. életévüket betöltött, hitüket gyakorló, a beteglátogatás iránt elhivatottságot érző önkéntesek jelentkezését, akik szívesen vállalnának rendszeres látogatásokat kórházi osztályokon, valamint idős-, illetve gondozóotthonokban.

28 May 2024

Május 27-én emlékeztek meg a meg nem született gyermekekről a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészségének munkatársai, önkéntesei és klinikai dolgozók a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján.

27 May 2024

Május 23-án szentmisén ünnepeltek a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség beteglátogató önkéntesei a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában, melyet Lovász L. Rajmund OFM mutatott be a betegekért.

15 May 2024

Néhány napja új helyiségbe költözött a Honvéd Kórház épületén belül az intézményben korábban kialakított és felújított kápolna, mivel az eredeti helyszínt infúziós helyiséggé alakították át.

30 April 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei csapatépítő kirándulás keretében látogattak el április 29-én a pécsi Kálvária-dombra, ahol bensőséges hangulatban járták végig az édesanyák keresztútját.

28 April 2024

A főpásztor április 19-i látogatásáról a szekszárdi kórház sajtóreferense, Egléné Fekete Zsuzsanna írt beszámolót, melyet az alábbiakban közlünk.

18 March 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei március 14-én gyakorlati képzésen vettek részt Trási Edina evangélikus kórházlelkész vezetésével az Egyházmegyei Hivatalban.

18 March 2024

A Pécsi Egyházmegye kórházlelkészségének beteglátogató önkéntesei teszik a dolgukat a kórházi betegágyaknál és mindenhol, ahol szükséget szenvedővel találkoznak. Priskin Zsolt diakónus, a szekszárdi beteglátogató önkéntesek szószólója ezúttal az egyik önkéntesért történt összefogásról írt beszámolót.

19 February 2024

Újabb képzési alkalmon vehettek részt a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei az Egyházmegyei Hivatalban. Február 15-én Battonyai János mágocsi plébános, mentálhigiénés szakember tartott részükre előadást a gyász témakörében, aki rendszeresen nyújt lelkigondozást gyászolóknak és szervez önsegítő, gyászfeldolgozó sorstárscsoportokat a Pécsi Egyházmegye több plébániáján.

15 January 2024

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség a beteglátogató szolgálatban tevékenykedő szekszárdi és pécsi önkéntesei számára szervezett találkozót január 13-án Pécsett, a Magtár Látogatóközpontban. 

13 November 2023

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei lelki- és szakmai találkozóját tartották november 9-én a Magtár Rendezvényközpontban Horváth Damian OH irgalmas testvér vezetésével. A találkozók lehetőséget adnak arra, hogy a beteglátogató önkéntesek szakmai tapasztalatot cseréljenek egymással, tanúságot tegyenek örömeikről és nehézségeikről.

LD honlap logó