Ők azok, akik a legnagyobb csendben teszik a legfontosabbat: jelen vannak a betegágyak mellett, megfogják a beteg kezét, időt adnak az idejükből és együttéreznek a szenvedővel. A Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség most újra önkénteseket keres.

Az önkéntes munka egyik legfontosabb része az az összetartó és támogató közösség, amely a kórházlelkészségi önkéntesek mögött áll. Így tudják megnyitni hétről hétre a kórtermek ajtaját, tudva, hogy bármilyen jó vagy nehéz helyzetbe kerülnek is, mindig lesz egy hely és alkalom, ahol megoszthatják élményeiket azokkal, akik ugyanezen az úton járnak.

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség önkénteseinek közössége nem nagy, de annál erősebb. Havonta egyszer találkoznak, ahol közösen beszélgetnek az elmúlt hetek tapasztalatairól. Rájuk igazán érvényes a mondás: együtt sírnak és együtt nevetnek. Olykor egy-egy fontos kérdés nyitja meg a beszélgetést, amelyből új téma születik a következő alkalomra.

Az őszi–téli találkozót előbb a Püspöki KincsTárban, majd a Magtár teraszán tartotta a közösség. A spontán kérdések nyomán Dánél Mária Francesca betegápoló szerzetesnővér mesélt a szentév üzenetéről és a teljes búcsú elnyerésének feltételeiről.

Bízunk benne, hogy hamarosan csatlakoznak hozzánk új önkéntesek: azok, akik most hospitálnak, és azok is, akik még csak gondolkodnak rajta, hogy önzetlen szolgálatot vállaljanak a beteg, szenvedő embertársainkért.

Jelentkezés: https://pecsiegyhazmegye.hu/beteglatogatoknak/jelentkezes

Szöveg: Pécsi Egyházmegye
Fotó: Pixabay

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 December
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Férfitalálkozó - Paks:
-
2025. 12. 05. - 2025. 12. 05.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 12. 21. - 2025. 12. 21.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség