nagyböjt

Életünk múlandóságára figyelmeztet a hamvazkodás szertartása, mely elindít a nagyböjt húsvétig tartó útján, amikor a hívő ember a hétköznapok rohanásai közepette megpróbál befelé figyelve, önmagához, embertársaihoz és Istenhez közelebb kerülni. Február 14-án, hamvazószerda estéjén a Pécsi Egyházmegye fiatalokkal és idősebbekkel megtelt főtemplomában Felföldi László megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét.

A Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség által összeállított, a nagyböjti lelki elmélyülést segítő lelkigyakorlatos kiadvány hamvazószerdai lelkipásztori üzenetét adjuk közre.

Az Újjá kell születnetek! (vö. Jn 3,7) mottóval megrendezendő lelki délutánok keretében az egyházmegye 11 településén várja a nagyböjti újjászületés jegyében a híveket Felföldi László megyéspüspök és a papság február 17. és április 21. között, szombatonként és vasárnaponként.

Legyél te az, aki a kereszt jele által felújított belső szobájában elsőként pillantja meg a mennyország panorámáját és
meghallja a feltámadt Jézus szavát! - olvasható a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség (PEKEL) által összeállított, a nagyböjti lelki elmélyülést segítő füzetben. A PEKEL első ízben 2023 adventjében jelentetett meg lelkigyakorlatos kiadványt, a fogadtatás sikeréből merítve pedig immár a második alkalommal forgathatja az olvasó az immár hagyományosan Világosító címet viselő füzetet.

Nagypénteken a Katolikus Egyház Krisztus halálára és szenvedésére emlékezik. Ezen a napon a világon sehol sem mutatnak be szentmisét, hiszen Krisztus maga az áldozat, a díszeitől megfosztott templomi oltár emlékeztet a Golgota csupasz szikláira és az önmagát teljesen átadó Krisztusra is.

Nagyszerda este Máger Róbert püspöki irodaigazgató vezette a sötétzsolozsmát a pécsi székesegyházban. A templom szentélyében megtartott szertartásban Jeremiás próféta siralmait zsoltárokkal és szentírási szakaszokkal kiegészítve olvasták fel, illetve énekelték, miközben a gyertyatartóra helyezett tizenöt gyertyát egyenként eloltva, egyre nagyobb sötétség borult a templomra. A szimbolikus jelentésű liturgiában az imádság befejezését egy barkaág rituális kettétörése mutatta, melyet egy papnövendék végezett el. A zenei szolgálatban közreműködött a székesegyház Palestrina Kórusa, vezényelt Jobbágy Valér.

„Az emberi élet, emberi méltóságunk megélése azon múlik, hogyan hordozzuk életünk keresztjét, hogyan éljük meg keresztutunkat. Minden ember élete egy keresztúti sor. Ha végignézzük Krisztus keresztútjának 14 állomását, felfedezzük, hogy rólunk szól, a mi életutunk állomásairól, találkozásainkról, eleséseinkről. Ezeket pedig nem elkerülni kell hanem jól megélni, mert így tudjuk gazdagítani a lelki életünket" -  Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjtről, lelkigyakorlatról, keresztútról, életünk keresztútjáról.

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére készültek április 5-én a hivatali dolgozók, a gondnokság és a kórházlelkészség munkatársai, az idegenforgalomban dolgozók, valamint egyházmegyénk papnövendékei. A három, egyenként húsz fős csoportokban megtartott lelkiségi készületben Felföldi László megyéspüspök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Kovács József püspöki titkár kísérte a munkatársakat.

Virágvasárnap elkezdődött a nagyhét, közeledik a nagyböjti felkészülés vége, a február 25-én indult egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlat-sorozat utolsó, pécsi állomásai következnek. Nagyhétfőn a Gyárváros, nagykedden a Kertváros lesz a helyszín, nagyszerdán pedig a Jézus Szíve templomban zárulnak az idei egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlatos délutánok.

Március 15-én egész napos lelkiségi programokkal várta a Pécsi Egyetemi Lelkészség a fiatal felnőtteket a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán vendég lelkipásztorok, valamint Kovács József püspöki titkár, egyetemi lelkész koordinálásában. Az egyetemisták szentségimádáson is részt vettek a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban. A lelkészség beszámolóját közöljük.

A szigetvári Szent Rókus-templom és a turbéki kegytemplom közötti 4,5 km-es utat imádkozták végig a résztvevők, akik Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról elmélkedve napjaink kihívásaihoz kértek lelki erőt. A szigetvári plébánia beszámolóját adjuk közre.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez. A hívek a templomokban erre kijelölt helyen adhatják le felajánlásainkat március 12. és 19. között. Az adományokat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz. Az MKPK felhívását közöljük.

Húsz környékbeli településről mintegy 400-an vettek részt az egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozatának a máriagyűdi kegyhelyen megtartott nyitó alkalmán, február 25-én. A közös imádságra épülő lelkigyakorlat elmélkedéseit Kárász Gábor máriagyűdi káplán, Ronta László harkányi plébános és Barics Gábriel görcsönyi plébános vezették. A lelkigyakorlatot záró szentmise főcelebránsa Felföldi László püspök, a lelkigyakorlat zenei szolgálattevője Polgár Péter, a bazilika kántora volt.

„Szóljon ez a nagyböjt az imáról, a felebaráti szeretetről és a megélt keresztútról, melyre most van kellő idő, hogy megújuljon és megszépüljön életünk szeretete, szenvedése és szeretetszolgálata" – szólt Felföldi László megyéspük üzenete február 22-én, hamvazószerdán, a nagyböjt első napján celebrált ünnepi szentmisében. A liturgián koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, Kovács József püspöki titkár, valamint a Pécsi Tudományegyetemen tanulmányokat folytató, jelenleg a Pécsi Egyházmegyében szolgáló nigériai lelkipásztorok: Henry Nnaemeka Ugokwe és Mark-Kingsley Okafor.

Húshagyókedden lezárul az egyházi év Urunk megkeresztelkedése ünnepén kezdődött rövidebbik évközi időszaka és hamvazószerdán kezdetét veszi a húsvétra való felkészülés bűnbánati ideje, a nagyböjt. Erre az időszakra az Egyház - a kezdeti időktől fogva - böjti szabályokat ír elő a hívek számára Jézus 40 napos sivatagi böjtölését mintául véve.

A Szentatya nagyböjt kezdetén hagyományosan üzenetet intéz a katolikus hívekhez. Ferenc pápa idén az önmegtagadás lehetőségeiről elmélkedett, melyet az alábbiakban adunk közre.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket” (Mt 5,9) mottóval hívja és várja Felföldi László megyéspüspök és a papság a Pécsi Egyházmegyében élőket egy, a hívek teljes közösségét megszólító nagyböjti rendezvénysorozatra 2023. február 25. és április 5. között.

Az első ízben 2023 nagyböjtjében megkezdett lelkiségi délutánok hagyományát követve Felföldi László megyéspüspök és a papság idén is lelki délutánokra hívja a Pécsi Egyházmegye egyházközségeiben élő híveket 2024. február 17. és április 21. között, szombatonként és vasárnaponként.

Nagyböjti lelkigyakorlatra, valamint elcsendesülésre hívják az érdeklődőket a Sacré Coeur nővérek. A lelkigyakorlatokat a Pécstől mintegy 10 km-re található Mánfán tartják.

A Pécsi Egyházmegye hitéleti magazinműsora, a HIT-VALLÁS, havonta egy alkalommal helyszíni riportokban számol be az egyházmegye életének legfontosabb, legérdekesebb vagy épp legkülönlegesebb pillanatairól – katolikus keresztény hitünk értékei mentén.

Március 2-án új tartalommal jelentkezett a Pécsi Egyházmegye magazinja. A HIT-VALLÁS, az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő műsor minden hónap első csütörtökétől látható a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.

A Pécsi Egyházmegye főpásztorát, Felföldi László megyéspüspököt az EWTN Katolikus TV kérdezte az idei év nagyböjtjének üzenetéről, melynek kivonatát az alábbiakban adunk közre.

Egyházmegyénk plébániái összesen 7.900 kg élelmiszert gyűjtöttek össze a templomokban és a többi gyűjtőponton a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 2022. március 20. és 27. között meghirdetett nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés eredményeként – áll a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász közleményében.

A Pécsi Egyházmegye mintegy 90 ministránsa, valamint hitoktatóik vettek részt a 2022. április 2-án Szekszárdon, a Szent József Iskolaközpontban megtartott ministránstalálkozón, ahol a nagyböjthöz, valamint a húsvéti szent háromnaphoz kapcsolódó feladatok megoldásában vetélkedtek egymással a plébániai csapatok. A találkozóra Felföldi László pécsi megyéspüspök is ellátogatott.

Előadások, közös imádság, beszélgetések, böjti ételek kóstolója és társasjátékok is szerepelnek a Hittudományi Főiskola által életre hívott és 2022. április 1-jén immár második alkalommal megrendezésre kerülő 153 Fesztivál programjai között.

Idén március 26-án nagyböjti lelkinapot tartottak a Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola munkatársai részére, amelyre ellátogatott Felföldi László megyéspüspök is.

A Katolikus Egyház segélyakciójához kapcsolódva idén a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés adományait az ukrán háború menekültjei és az otthon maradottak megsegítésére fordítja a Katolikus Karitász. A hívek felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban március 20-án, vasárnap és az azt követő hétköznapokon, március 20-től 27-ig. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2022. évi nagyböjti tartós élelmiszer-gyűjtésről szóló körlevelét az alábbiakban közöljük.

A szeretet, a béke és a jóság a hadviselésének nevezte Felföldi László pécsi püspök az idei nagyböjtöt, mely a gonosz erőkkel, a gyilkos fegyverekkel és szándékokkal szemben vívja harcát. Március 2-án, hamvazószerda este a pécsi bazilikában bemutatott főpásztori szentmisén koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, plébános.

Február 27-én Pécsett, a ferencesek templomában bemutatott horvát nyelvű szentmise engesztelő szentmise is volt egyben: két olyan személyiségre emlékezett és lelki üdvükért imádkozott a hívek közössége, akik életük során sokat tettek a hit anyanyelven való ápolásáért. Egyikük Báthory László plébános, aki az Ágoston téri templomban misézett horvátul éveken keresztül. Matusek László kántor-tanító pedig alapította és vezette a pécsi August Šenoa-kórust, amelynek tagjai ma is ellátják a pécsi miséken a horvát nyelvű énekszolgálatot.

Az idei esztendőben hamvazószerda március 2-re esik, amikor este 18.00 órakor szentmisét mutat be Felföldi László megyéspüspök a Szent Péter és Szent Pál Székesegyházban. A liturgiát egyházmegyénk YouTube-csatornáján élőben közvetítjük.

Nagyböjt, a húsvétra felkészítő negyvennapos előkészületi időszak hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-re esik. Felföldi László pécsi megyéspüspök 18 órai kezdettel mutat be hamvazkodással egybekötött ünnepi szentmisét Pécsett, a székesegyházban, melyet a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján élőben közvetítünk.

A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén március 2-ára esik. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjt kezdetén körlevélben fordul a hívekhez, amelyben kifejezi csatlakozását Ferenc pápa 2022. február 23-án, az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért.

Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Egyházmegye főtemplomának plébánosa, tavaly megjelent Menjünk át a túlsó partra könyvének egyik alapgondolatáról, az újranyitást követő romeltakarítás lelki vonatkozásairól és a hitmegerősítés aszketikus gyakorlatairól mesélt.

Az alábbiakban a Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász a nagyböjti "Tartós szeretet” élelmiszergyűjtési akció lezárásával köszönetnyilvánításban fejezi ki háláját a szervezetet segítő híveknek. 

Urunk szenvedésének ünnepén Felföldi László pécsi megyéspüspök vezetett úgynevezett csonkamisét a Pécsi Székesegyházban. 

Nagycsütörtökön, a húsvéti szent három nap első állomásán, Jézus elárultatásának és elfogatásának napján, az Oltáriszentség alapításának ünnepén, Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét az utolsó vacsora emlékére a Székesegyházban.

Nagypénteken, Jézus szenvedését felidéző keresztúti ájtatosságot tartottak a Pécsi Székesegyházban, ahol a hívek lélekben elkísérték Jézust Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető úton át a sírig.

Az Egyház korai időszakának különleges nagyheti szertartása, a sötétzsolozsma hagyomány a Pécsi Egyházmegyében. A hívek nagyszerdán az esti órákban, nagypénteken és nagyszombaton reggel gyűlnek egybe, hogy ezáltal közelebb kerüljenek Jézus szenvedéstörténetéhez.

Idén a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat ajánlani, melyek nekünk és a körülöttünk élőknek is segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.

A húsvét és az azt megelőző szent három nap, Krisztus szenvedésének, halálának és föltámadásának ünnepe a kereszténység legfőbb misztériuma. Ennek megfelelően az erre való emlékezés már a kereszténység kezdetétől különleges hangsúlyt kapott, aminek módja azonban az azóta eltelt kétezer év során sok változáson ment át.

Virágvasárnap, a nagyhét kezdetén Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Székesegyházban.

Az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus-járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben a nagyhét és a húsvét ünnepére vonatkozóan a Pécsi Egyházmegyében – a püspöki konferencia irányelvein túlmenően – Felföldi László pécsi megyéspüspök a következőket rendeli el.

„A nagyheti drámai áhítatnak csodálatosan méltó kerete a klasszikus pécsi székesegyház.” - Nagyhét Pécsett 1940-ben.

Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjti online katekézise utolsó részéhez érkezve arról elmélkedik, hogyan kerülhetünk közelebb az értünk kereszthalált vállaló Jézushoz, hogyan hagyjuk, hogy mások mellénk álljanak életünk keresztútján, illetve mi magunk hogyan álljunk társaink és szeretteink mellé ezen az úton.

Virágvasárnap a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja és egyben a Nagyhét kezdete. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Idén nagyböjtben a húsvétra való lelki felkészülés részeként Ferenc pápa Áldott légy enciklikájának szellemében szeretnénk olyan önként vállalható nagyböjti gyakorlatokat is a testvérek figyelmébe ajánlani, melyek mindannyiunknak segíthetnek felfedezni a teremtett világ iránti felelősségünk és istenkapcsolatunk szoros összefüggéseit.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

Nagyböjt vasárnapjain az evangéliumhoz kapcsolódóan elmélkedéssorozattal jelentkezünk. Az ötödik vasárnapon Vida Zsolt szászvári plébániai kormányzó tanítását közöljük.

A nagyböjti triduum utolsó szakaszában Felföldi László pécsi megyéspüspök az emberekben lévő jóság előhívásáról, a közösségek megtartó erejéről és Isten felajánlásinkra adott válaszáról elmélkedik.

Felföldi László pécsi megyéspüspök nagyböjti triduumot tartva közös elmélkedésre hívja az egyházmegye híveit. Az online formában szervezett ájtatosság-sorozat második napján a főpásztor a családokhoz, különösen a férfiakhoz szól, akiknek forrássá kell válniuk.

LD honlap logó