Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a 24 óra az Úrral nevet viselő kezdeményezést Ferenc pápa szándékára, amely idén az imádság évének keretébe illeszkedik, témája: Új életben járjunk.  A Szentatya arra hívja a plébániákat, hogy a helyi lehetőségek figyelembevételével a nagyböjt 4. vasárnapjához kötődve március 8–9-én bűnbánati liturgia keretében járulhassanak a hívek szentgyónáshoz.

A feltámadás húsvétjára készülve azt javasolják az egyházi közösségeknek, hogy rendkívüli módon péntek este és szombaton egész nap tartsák nyitva a templomokat, ezáltal adva lehetőséget a híveknek arra, hogy bármikor szentségimádáshoz járulhassanak és meggyónhassanak. 

A nyitott templomkapuk Isten irgalmas szeretetét jelképezik. A 24 óra az Úrral esemény a pápa szándéka szerint pedig abban segít, hogy megtapasztaljuk a bűnbánati ima élményét.

A felkészüléshez az Evangelizálási Dikasztérium lelkipásztori segédanyagot állított össze, amely személyes és közösségi imákat, tanúságtételeket és elmélkedéseket tartalmaz a bűnbocsánat felszabadító tapasztalatáról. Arra invitálják a plébániákat szerte a világon, hogy ünnepeljék meg ezt az imanapot saját közösségeikben.

Ferenc pápa március 8-án, pénteken maga is vezet bűnbánati szertartást és meggyóntat néhány személyt a Szent V. Piusz-plébánián. A helyi kezdeményezésekről az illetékes plébániák adnak tájékoztatást.

Forrás és fotó: Vatican News

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 July
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Közelgő események

Nagyboldogasszony főünnepe:
-
2024. 08. 15. - 2024. 08. 15.
A Pécsi Egyházmegye főbúcsúja - Szentmise Máriagyűdön:
-
2024. 08. 17. - 2024. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi napja:
-
2024. 08. 19. - 2024. 08. 19.
Szent István király ünnepe - Szentmise a székesegyházban:
-
2024. 08. 20. - 2024. 08. 20.
KILÁTÓ - Keresztény gólyatábor Sikondán:
-
2024. 08. 21. - 2024. 08. 24.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség