ünnep

Éppen 1015 évvel ezelőtt, 1009. augusztus 23-án alapította meg Szent István király a pécsi püspökséget, erről tanúskodik az alapító oklevél Egyházmegyei Levéltárban őrzött hiteles másolata. Az ünnepi évforduló alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök szentmisét celebrál 18.00 órai kezdettel a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban, ahol az idén szentelési jubileumot ünneplő papokat is köszöntik.

Ünnepi szentmisére gyűltek össze az 1779-ben Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt szászvári templomban május 26-án, Szentháromság vasárnapján, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét.

Az Oltáriszentségben velünk lévő Krisztust ünnepli a Katolikus Egyház úrnapján. Az ünnep alkalmából június 2-án, 18 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrál szentmisét a pécsi székesegyházban, majd a liturgiát követően körmenetben kísérik az Oltáriszentséget a székesegyházból a Dóm tér, Szent István tér, Ferencesek temploma és az Irgalmasok temploma érintésével a Széchenyi téri Szentháromság-szoborhoz.

A 2023-as év előttünk álló időszaka két diakónusszentelést tartogat a Pécsi Egyházmegye hívő közössége számára. Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Várda Ferenc akolitust november 25-én, 10 órakor Máriagyűdön és Szőts Gábor akolitust december 9-én, 10.30-kor Bonyhádon.

Felföldi László megyéspüspök ünnepi szentmise keretében szenteli állandó diakónussá Szőts Gábor akolitust december 9-én, 10.30-kor Bonyhádon, a Szeplőtelen Fogantatás templomban.

A hivatalos látogatásra Pécsre érkezett apostoli nuncius a Pécsi Egyházmegye 1000 évvel ezelőtt élt második püspöke, az egyházmegye társvédőszentje, Szent Mór liturgikus emléknapján, október 25-én celebrált ünnepi szentmisét a pécsi bazilikában.

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentje, Szent Mór püspök liturgikus emléknapján, október 25-én, szerdán 18.00 órai kezdettel Michael Wallace Banach apostoli nuncius celebrál ünnepi szentmisét Felföldi László pécsi megyéspüspökkel és a jelenlévő papsággal a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban.

A magyaregregyi kegyhely kialakulásának története 1856-ig, egy forrásfakadáshoz és az ahhoz köthető csodás gyógyulásig nyúlik vissza. A szászvári plébániához tartozó Magyaregregy Kisboldogasszony tiszteletére felszentelt kegyhelyén minden évben tartanak búcsút az ünnep alkalmából. Idén szeptember 10-én a kegyhely szabadtéri oltáránál Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrált ünnepi szentmisét, melyre a helybélieken túl érkeztek hívek Köblényből, Szalatnakról, Kárászról, Vékényről, Szászvárról, Mázáról, Györéről, Izményből, Komlóról, Aparhantról, Majosról, Bonyhádról, Nagymányokról, Magyarszékről, Szekszárdról és Hosszúhetényről.

A Pécsi Egyházmegye tizedik alkalommal szervez gyalogos és kerékpáros zarándoklatot a Szent Vér kegyhelyre, Bátára. Az idén szeptember 16-án induló zarándoklatot ebben az évben - Felföldi László megyéspüspök szándéka szerint – egyházközségeink megújulásáért ajánljuk fel.

A Pécsi Egyházmegye hagyománya szerint minden évben augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának évfordulóján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő évfordulóját ünneplő lelkipásztorokat. 2023-ban hat paptestvérének adta át a pápai áldást tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papsága jelenlétében a székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén.

Szent István király, Magyarország fővédőszentje, a Pécsi Egyházmegye alapítójának augusztus 20-i ünnepének előestéjén celebrált szentmisét Felföldi László megyéspüspök a pécsi székesegyházban, mely egyben az egyházmegye idén immár második alkalommal megrendezett Kovász elnevezésű családi fesztiváljának záró ünnepe volt. A liturgián koncelebrált Máger Róbert plébános, püspöki irodaigazgató és Fekete Zoltán káplán.

Négy év elteltével újra papnövendékek szentelését ünnepelte a Pécsi Egyházmegye. Június 24-én Felföldi László megyéspüspök diakónussá szentelte Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila papnövendékeket az egyházmegye szolgálatára.

Pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte Ronta László harkányi plébános, tiszteletbeli esperes, aki immár 23 éve szolgálja a harkányi egyházközség közösségét. Június 17-én Harkányban, a Jézus Szíve templomban horvát és magyar nyelven celebrált ünnepi szentmisén jelen volt Đuro Hranić diakovár-eszéki érsek, metropolita, Felföldi László pécsi megyéspüspök és Mayer Mihály nyugalmazott püspök, valamint a Pécsi Egyházmegye papjai.

Egy kis ékszerdoboz lett a Karasica patak völgyében húzódó domb peremén álló, ligetes, fás parkkal körülvett, kívülről immár teljesen megújult máriakéméndi kegytemplom. A Baranyai-dombság régi, híres búcsújáró kegyhelyének felújított templomát ünnepi szentmise keretében Felföldi László pécsi megyéspüspök áldotta meg május 7-én, húsvét 5. vasárnapján. A szentmisén koncelebrált Kovács József püspöki titkár, valamint Bukovics István plébános.

A Geresdi-dombságban fekvő, jelentős német nemzetiségi közösséggel rendelkező Véménd 1796-ban, barokk stílusban épült római katolikus templomában celebrált ünnepi szentmisét Felföldi László, a Pécsi Egyházmegye püspöke április 23-án, húsvét 3. vasárnapján abból az alkalomból, hogy Magyarország Kormánya támogatásával megújult a település Szent Mihály-templomának tetőszerkezete. 

Keresztény életünkben most gyengén világít az Istentől kapott küldetésünk, de amikor újra meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, annak fényleni kell, annak fényében világítani kell - buzdított Felföldi László püspök április 8-án, nagyszombat este a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban celebrált vigília szentmisében, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. A főpásztor arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább Jézus Krisztus fényének és világosságának gazdag üzenetét a világnak.  

Április 6-án, nagycsütörtök délelőtt olajszentelési szentmisét mutatott be Felföldi László pécsi megyéspüspök Mayer Mihály nyugalmazott püspökkel, Bíró László nyugalmazott tábori püspökkel és az egyházmegye papságával Pécsen, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hagyományok szerint a lelkipásztorok megújították szenteléskor tett ígéreteiket, valamint az egyházmegye két papnövendékének ünnepélyes befogadása is megtörtént a papi rend felvételére készülő jelöltek közé.

Barka- és pálmaágak megáldásával kezdődött az ünnepi főpásztori szentmise virágvasárnap este a pécsi bazilikában. A Jézus jeruzsálemi bevonulásának emléket állító liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisében elhangzott a passió.

Felföldi László megyéspüspök kezdeményezésére a Pécsi Egyházmegyében működő szerzetesrendek képviselői együtt ünnepelték a megszentelt élet napját február 11-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A rendek, illetve közösségek bemutatkozását követően szentmise keretében adtak hálát a hivatásokért és a közösségekért.

Urunk bemutatásának, Szűz Mária megtisztulásának, Gyertyaszentelő Boldogasszonynak, és a megszentelt élet világnapjának február 2-i ünnepére Dr. Gálos László (1899–1968) néhai pécsi egyházmegyés pap alábbi írásával emlékezünk.

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária, negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A kor szokásainak megfelelően Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt a templomban két próféta, Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. 

Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. 

Alapításának 30. évfordulóját ünnepelte január 25-én a Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium. A Csengey Dénes Kulturális Központban megtartott díjátadással egybekötött jubileumi esten Felföldi László pécsi megyéspüspök és Skucziné Mány Katalin igazgató köszöntötte a pedagógusokat, a diákokat és családjaikat. A jubileumot vidám, zenés-táncos műsorral köszöntötték az óvodások és a diákok.

Remete Szent Pál ünnepnapja a Magyar Pálos Rend legnagyobb ünnepe, mely alkalomból a pécsi rendház közösségének tagjai ünnepi szentmisén újították meg szerzetesi fogadalmukat január 15-én a rend tulajdonában és lelkipásztori ellátásában álló Urunk Színeváltozása, köznapi nevén a Lyceum templomban. A liturgiát celebrálta Felföldi László pécsi megyéspüspök, koncelebrált Bíró László nyugalmazott tábori püspök, Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök és a pécsi rendházban szolgáló pálos atyák.

Január 6-án, Urunk megjelenésének ünnepén, hagyományos nevén vízkeresztkor, Felföldi László megyéspüspök celebrált szentmisét a pécsi székesegyházban, aki szentbeszédében a napkeleti bölcsek példája nyomán buzdított személyes életünkben is a betlehemi csillag, a világ világossága fényének keresésére. A liturgiában a főpásztor megáldotta a vizet és a szentelt vízzel meghintette a híveket.

A Megváltó Jézus születésének ünnepén bemutatott éjféli szentmisén a Pécsi Egyházmegye főpásztora együttgondolkodást sürgetett, hogy ne csak az év egy napja és annak is az estéje szóljon a szeretetről. Felföldi László hangsúlyozta, nem egy éjszaka a kereszténységünk, hanem egy út, amelyen el kell indulni és jelen kell lenni, hogy megtaláljuk önmagunkat és személyes életünket.

Mária, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepének reggelén, december 8-án Felföldi László megyéspüspök celebrálta a roráté szentmisét a pécsi székesegyházban. A főpásztor szentbeszédében az ünnep mindnyájunkhoz szóló üzenetéről elmélkedett.

A Szekszárdhoz közeli Szálka község Szent József-templomában celebrált szentmisét december 3-án, advent első hetének szombatján Felföldi László pécsi megyéspüspök, Petkó Tamás szekszárdi plébános és a plébánián szolgáló káplánok, Lábár Tamás és Molnár Erik. A főpásztor megáldotta az egyházközség közelmúltban teljesen felújított, ma közösségi térként és ifjúsági szálláshelyként is működő egykori plébániaépületét is.

„A Jóisten ugyanazt akarja ajándékozni idősnek és fiatalnak, életre indulónak és a földi életből kifelé tekintőnek: az élet, az emberség, örömét" – mondta Felföldi László megyéspüspök a vásárosdombói Skóciai Szent Margit Gondozóotthon védőszentjének ünnepe alkalmából november 23-án, az intézmény kápolnájában bemutatott szentmisén. A liturgián, melyen az otthonban lelkipásztori szolgálatot ellátó papok koncelebráltak, a lakók, dolgozók és meghívott vendégek vettek részt.

A Pécsi Egyházmegye Püspöksége a hagyományokhoz híven 2022-ben is minden korosztályt megszólító adventi programsorozattal készül, hogy lelkünkben is méltó módon várakozzunk és készüljünk a Megváltó Jézus születésének ünnepére. A vasárnapok kivételével minden nap hajnali 6.00 órakor roráté szentmisét celebrálnak a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A hétvégéken idegenvezetési alkalmak, hangversenyek, koncertek, múzeumpedagógiai foglalkozások és kiállítások várják az érdeklődőket.

A közelmúltban megújult a Mohácsi járásban található Udvar község Szűz Mária bemutatása tiszteletére felszentelt temploma, melynek méltó ünneplését a templom búcsújának előestéjén tartották november 20-án, ami éppen Krisztus Király ünnepére esett. Az alkalomból megáldotta a templomot és ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök, akivel együtt misézett Bacsmai László kerületi esperes, plébános.

A 24 éves korában meghalt és rövid földi életének bejezése után már három évvel szentté avatott Árpád-házi királylányra, Erzsébetre, a szolgáló szeretet szentjére emlékeztek a szászvári és a kárászi hívek november 20-án a kárászi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom búcsúján. Az ünnep alkalmából Felföldi László megyéspüspök mutatott be szentmisét, a liturgián koncelebrált Kovács József püspöki titkár, Vida Zsolt plébános  és Gyurosovics Mihály tiszteletbeli esperes, nyugalmazott plébános.

Szent Márton alakját jócselekedetein keresztül mutatták be az óvodásoknak, akikkel a családok is együtt ünnepeltek november 11-én a pécsi Szent Mór Katolikus Óvodában Az óvoda beszámolóját adjuk közre.

Évente egy alkalommal országos rendezvényre gyűlnek össze hazánk horvát nemzetiségű hívei, hogy mindig más régióban ünnepeljenek, örülve egymásnak és annak, hogy közösen élhetik meg hitüket és horvátságukat. 2022-ben november 5-én Felsőszentmártonban tartották találkozójukat, ahol ünnepi szentmisét celebrált Antun Skvorcsevics pozsegai püspök.

Ünnepi szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök a versendi Szent Mihály-templom felszentelésének 250. évfordulója alkalmából október 30-án, akinek személyében több mint 20 éve először látogatott a közösségbe az egyházmegye főpásztora. A templomszentelési jubileum alkalmából a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat szervézésében emléktáblát avattak, majd koncert és szeretetvendégség zárta az ünneplést. A Pécsi Egyházmegye horvát referatúrájának munkatársa beszámolóját adjuk közre.

A források szerint 24 évesen vadászbalesetben elhunyt Árpád-házi herceg életét megelevenítő, megrendítő módon dramatizált diákelőadással, majd pedig ifjúsági szentmisével emlékeztek az intézmény névadó szentjére a siklósi Szent Imre Katolikus Iskola tanulói és munkatársai október 28-án a Szentháromság-templomban. A szentmisét Felföldi László megyéspüspök celebrálta.

Egy teljes napon át tartó programsorozattal ünnepelte a Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda fennállásának 75. évfordulóját október 22-én. A tamási intézmény, ahova jelenleg 530 gyermek, köztük óvodások, általános iskolások és gimnáziumi tanulók járnak, 2015 óta működik a Pécsi Egyházmegye fenntartásában. A jubileumi évfordulóhoz kapcsoldó ünnepről Nagy Roland, az intézmény igazgatója írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.

A Pécsi Egyházmegye társvédőszentjére, Szent Mór püspökre emlékezünk liturgikus emléknapján, október 25-én.

Hálaadó szentmisén ünnepelte alapításának és fennállásának 30. évfordulóját a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra szeptember 22-én a pécsi székesegyházban. A liturgiát Felföldi László megyéspüspök celebrálta. A szentmisét, melyen a részt vettek a manufaktúra vezetése, munkatársai, családtagok - Kovács Szilárd Ferenc, a bazilika orgonaművész-zeneigazgatójának rövid orgonakoncertje zárta.

Már hagyomány, hogy a Londonban élő katolikus magyarok közössége minden évben szeptember első vasárnapján ünnepli Szent István királyt. Ebben az évben szeptember 4-én bérmálással egybekötve ünnepelt a közösség a nyugat-londoni Brentfordban, a Szent János evangélista nevét viselő templomban, ahol az ünnepi szentmise meghívott főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt. A liturgiában nyolc magyar fiatal részesült a bérmálás szentségében, valamint az ünnep alkalmából átadták a Szent István-díjat is.

A Pécsi Egyházmegye közoktatási intézményeinek közös tanévnyitóját tartották augusztus 31-én Tolnán, a Nagyboldogasszony-templomban, ahol Veni Sancte szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök. A liturgián koncelebrált Ravasz Csaba plébános, iskolalelkész, Rostás Jenő István plébános, iskolalelkész, Dallos Tamás plébános, iskolalelkész és Kovács József káplán, iskolalelkész.

A Pécsi Egyházmegye nyugalmazott püspöke, Mayer Mihály, augusztus 20-án, Szent István királyunk ünnepén a kakasdi Szent Mihály-templomban mutatott be szentmisét, melyen Erdélyből, a Felvidékről és Németországból érkezett hívek is részt vettek. Az alábbiakban Kakasd Egyházközség közösségi oldalán a liturgiáról megjelent beszámolót adjuk közre.

2022. augusztus 23-án, kedden ünnepeljük a Pécsi Egyházmegye alapításának 1013. évfordulóját. Az ünnepi szentmise 18.00 órakor kezdődik a pécsi Szent Péter- és Szent Pál Székesegyházban Felföldi László pécsi megyéspüspök celebrálásával.

Szent István királyunk, Magyarország fővédőszentje,a Pécsi Egyházmegye alapítójának ünnepén, augusztus 20-án Felföldi László megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét a pécsi bazilikában, melynek szentélye előtt az új lisztből sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött, a főpásztor által a városi ünnepségen előzetesen megáldott vekni kenyeret helyezték el. Koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, a bazilika plébánosa és Máger Róbert püspöki irodaigazgató.

A Katolikus Egyház augusztus 15-én Szűz Mária halálát és mennybevételét, vagyis Nagyboldogasszony napját ünnepli. Ferenc pápa így fogalmaz: "A Szűzanya az a csillag, aki utat mutat nekünk. (…) Ahogy a zsinat is tanítja, ő »a biztos remény és vigasztalás jeleként ragyog Isten zarándok népe számára« (Lumen gentium, 68.).

Névadójára emlékezett augusztus 10-én a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon. Lőrinc diakónus és vértanú a legnagyobb tisztelettel övezett szentek egyike, akinek liturgikus ünnepnapja alkalmából szentmisén, majd pedig szeretetvendégségen vettek részt az intézmény lakó és munkatársai.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola június 22-én, a pécsi székesegyház felszentelésének 131. évfordulóján tartotta a 2021/22-es akadémiai évet lezáró diplomaosztóját. Az ünnepi alkalomból hálaadó Te Deum szentmisét mutatott be a székesegyházban Felföldi László megyéspüspök és az egyházmegye papjai. Az ünnepi alkalmon jelen volt Dr. Kovács Gusztáv, a PPHF rektora, Lengvárszky Attila, a PTE rektori kabinetvezetője, a PPHF tanárai, hallgatói és vendégeik.

Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben rendezték meg első alkalommal a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált Komlón. A jubileumi évforduló június 16-án megtartott ünnepélyes megnyitóját a Szent Borbála-templomban tartották, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Dallos Tamás plébános köszöntötték az egybegyűlteket.

Az isteni irgalmasság ünnepét Szent II. János Pál pápa hirdette meg, melynek napja – Szent Fausztina nővér magánykinyilatkoztatása alapján – a húsvétvasárnapot követő első vasárnap, melyet 2023-ban április 16-án ünneplünk.

A koronavírus-járvány két éven át tartó kötöttségei után a hívek és a papság ismét együtt ünnepelhette húsvét vigíliáját a templomokban nagyszombat este, április 16-án. A pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban Felföldi László megyéspüspök vezette a szertartást, melyben hírül adták a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. A főpásztor arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább a húsvét, Jézus Krisztus fényének és világosságának gazdag üzenetét.

LD honlap logó