Ötven évvel ezelőtt, 1972-ben rendezték meg első alkalommal a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált Komlón. A jubileumi évforduló június 16-án megtartott ünnepélyes megnyitóját a Szent Borbála-templomban tartották, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök, Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Dallos Tamás plébános köszöntötték az egybegyűlteket.

A nagy múltra visszatekintő fesztivál egykori alapgondolata Kodály Zoltán műveinek és munkásságának, valamint a résztvevő országok népdal- és kórusmuzsika-kincsének bemutatása és népszerűsítése volt. Az elmúlt ötven évben több mint 40 ország 150 kórusának több mint 15 000 énekese vett részt a rendezvényen hazai és külföldi szakemberek, zeneszerzők, karnagyok, egyetemi zenetanárok kíséretében.

Komlo gyerekkorusok 50 073

A fesztivál története során a hazai kórusok közül a komlóiak mellett leggyakrabban a nyíregyházi Cantemus Gyermekkar szerepelt Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy vezetésével a rendezvényen, akik a jubileumi évforduló megnyitóján is nagy sikerű koncertet adtak a komlói Szent Borbála-templomban.

Komlo gyerekkorusok 50 019

Felföldi László pécsi megyéspüspök örömmel üdvözölte a nyíregyházi Cantemus Gyermekkart és karnagyát, Szabó Dénest. A főpásztor személyes emlékeit is a hallgatóság elé tárva elmondta, több alkalommal mutatott be szentmisét korábbi lelkipásztori szolgálati helyén a gyermekkar zenei szolgálattétele mellett.

Komlo gyerekkorusok 50 015

Dallos Tamás plébános köszöntőjében méltatta, hogy a régmúlt zenéjének gyönyörű öröksége a magas szinten, művészi módon megszólaló énekesek tehetsége által képes jelenvalóvá lenni a számunkra. Olyan különleges ajándék ez, mely az emberi szíveket, lelkeket képes megnyitni - fogalmazott.

Komlo gyerekkorusok 50 023

Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a fesztivált megnyitó köszöntőjében felelevenítette az egykori bányászvárosban Kodály Zoltán személyes közbenjárására alapított ének-zene tagozatos iskola, valamint a gyermekkórus-képzés indításának emlékeit, majd köszöntötte a fesztivál két Kossuth-díjas karnagyát, Szabó Dénest és Tillai Aurélt, valamint a Liszt Ferenc-díjas Tóth Ferencet, akiket a magyar kóruskultúra legnagyobb képviselői közt tartanak számon a nemzetközi zenei világban.

Komlo gyerekkorusok 50 075

A fesztivál ünnepélyes megnyitója nagyszabású gálahangversennyel zárult a Városi Sportközpontban, ahol a nyíregyházi, szolnoki, kaposvári, pécsi és komlói kórusok összkara előadásában felcsendült Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz című művét Tóth Ferenc karnagy, a Kodály Zoltán Nemzetközi Gyermekkórus Fesztivált életre hívója vezényelte hatalmas sikerrel.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Férfitalálkozó Paks:
-
2024. 10. 04. - 2024. 10. 04.
Apa-fia zarándoklat Pécsről Máriagyűdre / ELMARAD!:
-
2024. 10. 05. - 2024. 10. 05.
Férfitalálkozó Tamási:
-
2024. 10. 11. - 2024. 10. 11.
Ministránstalálkozó Mohácson:
-
2024. 10. 12. - 2024. 10. 12.
Szabadegyetem - Lukács János SJ:
-
2024. 10. 16. - 2024. 10. 16.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség