Bemutatkoznak a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda leendő első osztályos tanítói

Pelcz RitaPelcz Rita vagyok. 1987. április 17-én születtem Pincehelyen. Tamásiban nőttem fel. Itt végeztem az általános iskolát és a gimnáziumot is. 2006-ban érettségiztem, majd a Kaposvári Egyetem Pedagógiai Főiskolai Karán folytattam tanulmányaim. 2010 májusában vehettem kezembe tanítói diplomámat, amelyet német műveltségterületen szereztem. Szerencsésnek érzem magam, mert a 2010/2011-es tanévben már el is tudtam helyezkedni az ozorai általános iskolában. Az akkor induló 1. osztály napközis tanítója lettem. Jelenleg is Ozorán tanítok, ez a 8. tanévem itt. Az évek leforgása alatt több tantárgyat tanítottam, sok mindenben kipróbálhattam magam, számos továbbképzésen vehettem részt. Jelenleg a 7. osztályosok osztályfőnöke vagyok, a 4. osztályban napközizek, illetve a német és etika tantárgyakat tanítom alsó tagozaton.

Megtisztelő, hogy 2018 szeptemberétől a lakóhelyemen, a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvodában induló első osztályban folytathatom a munkámat. A szüleim katolikus szellemben neveltek, így közel áll hozzám a vallás, a templomi élet.

A tanítói hivatás legszebb feladatának tartom bevezetni a gyerekeket az írás, olvasás, a betűk világába. Örömmel és izgalommal tölt el, hogy a következő tanévben írást, olvasást, rajzot és technikát taníthatok a leendő kis elsősöknek. Az alsó tagozaton különösen fontosnak tartom a verselést, mesélést, ezzel is erősítve a gyermekek pozitív érzelmeit és kreativitását.
Elvem a játszva tanulás, hiszen a gyermek életének legfontosabb színtere a játék. Hiszem, hogy a játék megalapozza a bizalmat, elősegíti a szocializációt.

Az első osztály legfontosabb feladatának tartom, hogy a gyerekek megszeressék az iskolát. Ehhez szükséges egy olyan szeretetteljes, nyugodt légkör kialakítása az osztályban, ahol a tanulók bátran, magabiztosan fejezhetik ki önmagukat.

Tanító társammal minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy a leendő kis elsősök örömmel lépjenek be az iskola világába, ahol aztán legjobb tudásunk és szeretetünk által igyekszünk magabiztos, sikeres kisiskolásokat nevelni belőlük.

Karaszne Major Monika

Kárászné Major Mónika vagyok,1972. november 11-én születtem Pincehelyen. Szülőfalumban, Simontornyán jártam általános iskolába, majd annak befejezése után a dombóvári Gőgös Ignác Gimnázium matematika tagozatán tanultam tovább. Érettségi után a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola növendéke lettem. 1995-ben végeztem tanítóként, magyar nyelv és irodalom műveltségterülettel rendelkezem.

2001. óta élünk családommal Tamásiban, két fiúgyermekünket katolikus szellemben neveljük.
Szülési szabadságom lejárta után, 2007 szeptemberében, az Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskolában helyezkedtem el.
Közel 20 éve tanítok alsósokat írni, olvasni, számolni, a világot megismerni. Pedagógus hitvallásom, hogy a gyerekeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani.

Hiszek a varázslatban, a vidámságban, és a szeretetben. Hiszek abban, hogy apró lépésenként bárhova el lehet jutni. Osztályommal mindig szeretetközösségben éltem, utat mutató mentorként vettem részt az életükben. Én is mindennap tanulok tőlük elfogadást, szeretetet, kíváncsiságot, őszinteséget. Az iskola egy kaland, melyben tapasztalunk, megélünk, tanulunk, információkat szerzünk.

Megtisztelve érzem magam, hogy jövőre a Béri Balogh Ádám Katolikus Általános Iskola pedagógusa lehetek. A következő tanévben, első osztályban matematikát, környezetismeretet, ének-zenét és testnevelést fogok tanítani. Szeretnék biztos alapot adni tanítványaim számára. Játékosan nevelni, tanítani őket, ezzel is zökkenőmentessé tenni az óvoda és iskola közötti átmenetet.


Nyitott vagyok az új módszerek iránt is, a továbbképzéseken megszerzett tudásomat pedig igyekszem beépíteni a mindennapokba. A szülőkkel a gyermekek fejlődését elősegítő, támogató kapcsolat kialakítására törekszem. Célom, hogy kis diákjaim képességeikhez mérten haladjanak, és így érjenek el sikereket. Szeretettel, odafigyeléssel, sok törődéssel boldog, kiegyensúlyozott iskolás gyermekké váljanak.
Izgatottan várom leendő kis elsőseimet!

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely