A komlói plébánia hittanosai a megújult plébániaépületben táboroztak Mánfán júliusban. Szelléné Fürbach Erika hitoktató írását közöljük.

Komloi nyar koznev 07A Pécsi Egyházmegye pályázat által nyújtott támogatásával, a hívek hozzájárulásával, valamint szorgalmas kezek munkájával vált otthonossá a régi mánfai plébániaépület. A hosszas előkészületek után felújítva nyitotta meg kapuit a hittantábor, amely a Komlói Plébániához tartozó gyerekeknek adott szállás- és táborhelyet június utolsó napjaiban.

A tábor témája a Magvető története volt, ennek megfelelően a gyerekek magokról elnevezett kisközösségekben élték át a napokat, és mindnyájan egy nagy családba tartoztak. Hamzau Relu komlói plébános szentségekre felkészítő munkáját a komlói katolikus iskola vezetője és a plébániához tartozó katekéták segítették. A tanítások és foglalkozások során az elsőáldozásra és bérmálkozásra készülő gyerekek gyakran forgatták a Szentírást, több oldalról vizsgálták a Tízparancsolatot, az Anyaszentegyház öt parancsolatát és a főbűnöket, játékosan és kreatívan, hogy az iránymutatást mindennapi életükbe is be tudják építeni. A hagyományos tábori programok, a tábortűz és a közösségi játékok is színessé és tartalmassá tették a táborlakók életét.

A tábor napjait az imádságos lelkület és a felszabadult nevetés egyaránt átjárta, ez adta az együtt töltött hét feledhetetlen hangulatát.

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely