Felnőtt Floorball Magyar Kupadöntőt és amatőr I. Csele Kupát rendeztek a Mohácsi Katolikus Nevelési Központban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a díjak átadásakor méltatta a sportolók teljesítményét és örömét fejezte ki, hogy a Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő nevelési központ egy jelentős esemény nívós megszervezésére vállalkozott.

Új sportág térhódítása MohácsonA floorball a jégkoronghoz hasonló labdajáték. A sportágat két nemzet is saját találmányaként tartja számon. Az 1960-as évek végén az Egyesült Államokban már játszottak floorhockey nevű játékot, de Svédországban is kitaláltak egy az amerikaihoz nagyon hasonló sportot, amelyet innebandy-nak neveztek el. Czitrom András személyében magyar is volt a kigondolók között. Céljuk az volt, hogy a hoki agresszivitásától tartózkodók számára egy ugyanolyan élvezetes, ám sokkal tisztább és tornateremben is játszható játékot hozzanak létre.

A mohácsiak számára újdonságnak számított a floorball, amikor 2012-ben Kalász Miklós, a Mohácsi Katolikus Nevelési Központ főigazgatója meghonosította a sportágat.

Idén június 6-án azonban már a floorball bajnoki évad záróeseményét, a Magyar Kupadöntőt rendezte a katolikus nevelési központ és a város önkormányzata.

A Csele Kupára 16 amatőr társaság nevezett, köztük több mohácsi oktatási intézmény csapata, de érkeztek Dombóvárról, Pécsről és Bajáról is.

A női Magyar Kupadöntőn nagy küzdelemben a Komáromból érkező Szőnyi Palánkdöngetők Körének csapata szerezte meg az első helyet a MEISE Eger előtt. A férfiaknál, a budapesti Dunai Krokodilokkal vívott küzdelemben szintén a Komárom jeleskedett, így a második kupát is ők vihették haza.

Udvardy György megyéspüspök a díjak átadásakor elmondta: „Minden résztvevő, legyen az kupagyőztes vagy ezüstérmes, emberileg, sportolóként többé vált a küzdelemben, hiszen a sikerből és a nemes küzdelemben a dobogó második fokán állva is lehet tanulni."

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely