Nyisztorné Mihola Zsuzsanna, a Szent József Iskolaközpont egyik tanítója két éve olyan módszerrel kívánta kiegészíteni az olvasástanítást, amely megkönnyíti a betűk-hangok megtanulását.

Értékmentő ötletével a több mint száz évvel ezelőtt kidolgozott fonomimika módszerét adaptálta a 21. század gyermekeinek tanítására, kiegészítve vele a Meixner-módszert. Munkájának követői is akadnak az iskolán belül, és felkeltette többek érdeklődését az intézményen kívül is.

fonomimika gyi 900

A Meixner-módszer a hangoztatás és a fonémahallás fejlesztésére épülő betűtanítás, azaz a hármas asszociáció (látom – hallom - mondom) minél tökéletesebb kialakítására törekszik. Ezt egészíti ki a fonomimika, amely egy negyedik metódust illeszt a tanulási folyamatba: látom – hallom - mondom - mutatom. Az óvodából kikerülő gyermek, a kis elsős iskolás, aki még életkori sajátosságait tekintve a nagycsoportos óvodásnál alig érettebb, hozzá van szokva a kézjelek használatához a manipulációs tevékenységekben, hiszen óvodában a dalokat, verseket, mondókákat mozdulatokkal kísérve tanulja, memorizálja. Az óvodából iskolába történő átmenetet ez a módszer könnyebbé teszi a gyermek számára.

fonomimika s 900

„Olyanok ezek a fonomimikai gyakorlatok, mint egy kis testgyakorlat s az utánzás ellenállhatatlan ösztöne, a játékkedv vonzza a gyermekeket, hogy abban társaival együtt részt vegyen. Legfőbb értéke és elvitathatatlan pedagógiai becse pedig abban rejlik, hogy nemcsak kizárólag az értelmet foglalkoztatja, de a gyermeknek minden érzékét, minden irányú cselekvő képességét igénybe veszi s ezért figyelmük nem lankad, a munka sem fáradtságot, sem elviselhetetlen unalmat nem okoz, hanem csakis élvezetet szerez.” Így ajánlották annak idején Tomcsányiné Cukrász Róza Fonomimika könyvét, s mindez a mai gyermek számára is élvezetté teszi az olvasást.

A gyerekek szeretik ezt a módszert, mert játékosabbá teszi a tanulást, ráadásul a figyelmüket is jobban fenntartja. Az eredeti jeleket kiegészítik a gyerekek által kitalált jelek, pl. a hosszú magánhangzó, mássalhangzó tanításakor, a nagy kezdőbetű speciális jelölése, stb.

A helyesírást is nagy mértékben segíti, hiszen a gyerekek számára a szóalak a tanító segítségével a jelek által hangokra bomlik, így magabiztosabban észlelik a helyesírási problémákat, ráadásul számukra a tollbamondás az egyik legkedveltebb órarész.

A megye utazó gyógypedagógusai, logopédusai azért jöttek a Szent József Iskolaközpontba, hogy a módszert megismerjék, s munkájuk során felhasználják. Az első osztályban Bertáné Hargitai Margaréta tartott bemutatót a fonomimika gyakorlatban történő alkalmazásáról.

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely