Évközi 33. vasárnapon a paksi óvodások számára celebrált ünnepi szentmisét Kutas Attila atya a Jézus Szíve Templomban. Szeretetről, bátorságról és Árpád-házi Szent Erzsébetről is tanultak a legkisebbek.

A Paksi Balogh Antal Katolikus Óvoda növendékeinek szóló ünnepi szentmisére figyelmezettek a színes plakátok, a babakocsikkal, kisgyermekkel, helyenként pedig plüssjátékkal érkező családok, valamint a kezdeti nyüzsgés, amely a kellő percben halk figyelemmé vált. Az alig néhány éves fiatalok amellett, hogy megismerték Árpád-házi Szent Erzsébet jó cselekedeteit, a kenyérmegáldásban is segíthettek. Attila atya játékos, könnyed módon tanította a kicsiket szeretetre, odaadásra, megbocsátásra, imádságra és az Oltáriszentség tiszteletére. Mindebben Kalkuttai Szent Terézt ábrázoló báb is segítségére volt, aki az első perctől az utolsóig békésen ült a templomban, miközben szóba elegyedett a plébánossal, illetve figyelemmel követte a lelkes ovisokat, hogy ünnepelnek Árpád-házi Szent Erzsébet emléknapján.

A gyerekszentmise homíliájában Attila atya a szeretet fontosságát hangsúlyozta, miközben felhívta a figyelmet a szegények patrónusának cselekedeteire. „Árpád-házi Szent Erzsébet olyan embereket szeretett, akikkel mások csúnyán bántak, akiket mások nem vettek tudomásul. Királyi hercegnőként kiállt az elesettek mellett és kellő bátorsága volt ahhoz, hogy segítséget nyújtson számukra. Ezért most mi is fogadjuk meg együtt, hogy bátrak leszünk a szeretetre olyan emberekkel szemben is, akik elsőre talán nem rokonszenves, nem barátságosak számunkra.” – mondta a plébános, majd arra kérte a fiatal hívőket, hogy lépjenek közelebb a padsorok előtt lévő kenyérrel teli kosarakhoz. Nem kellett kétszer kérni az óvodás és kisiskolás jelenlévőket, boldogan állták körbe a kenyereket, és emelték karjuk a kosarak felé, ahogyan Attila atya is tette. A kenyérmegáldást csend, rácsodálkozás és béke övezte. Nem volt lökdösődés, nem volt durcázás, minden szülő és óvópedagógus mosollyal az arcán követte, ahogy a kicsik a szertartás során jelen voltak. Hogy ilyen hamar célba ért a homília üzenete vagy Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyűgözte le a gyermekeket, netán Kalkuttai Szent Teréz figyelme, nem tudni, mindenesetre tapinthatóvá vált a szeretet a Paksi Jézus Szíve Templomban. Mindezt gitárral kísért ének, majd néhány gondolat követte.

„Ne felejtsük el, hogy nem csak akkor kell bátornak lenni, amikor félünk, hanem akkor is, amikor egy olyan társunknak kell megbocsátanunk, aki megbántott minket. Mert a feltétel nélküli szeretethez sok bátorságra van szükség. Árpád-házi Szent Erzsébet sok kritikát kapott, amiért rengeteget segített az elesetteken, de ennek ellenére sem hagyott fel a jó cselekedetekkel, és végig szerette azokat, akiket mások ellenségnek tekintettek.”

A havonta egy alkalommal tervezett „ovis misére” legközelebb december 8-án kerül sor a Paksi Jézus Szíve Templomban. Ezt már csak halkan jegyezzük meg: Attila atya annyit elárult, hogy a következő alkalommal Szent Miklós is jelen lesz a szentmisén.


Fotók: Vermes Nikolett

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely