A 145 éves múltra visszatekintő pécsi Néri Szent Fülöp Általános Iskola és Óvoda tíz évvel ezelőtt került egyházi fenntartásba. Cigány nemzetiségi iskolaként kiemelten szem előtt tartják a diákok tehetségének kibontakoztatását. Ennek jegyében rendeztek nemzetiségi napot és gálaműsort június 10-én. Az iskola beszámolóját adjuk közre.

Nagy esemény volt intézményünk életében 2022. június 10., amikor harmadik alkalommal tartottuk cigány nemzetiségi napunkat és második szakkörzáró gálánkat, immár egy programmá összeforrva.

Hatalmas munka volt összeállítani a programot, négy nap állt rendelkezésünkre, hogy a végleges műsort, a hozzátartozó feladatokkal, kidolgozzuk, véglegesítsük, megvalósítsuk. Nagy öröm, hogy idén sikerült a Gandhi Gimnázium ifjú művészeit is műsorunk fellépői között üdvözölni. Három éve a gimnázium által szervezett mesemondó versenyen találkoztunk Horváth Krisztiánnal és kértük, tiszteljenek meg minket, hogy akár néhány zeneszám vagy dal erejéig fellépnek nálunk.

Akkor az élet közbeszólt a Covid képében, mindannyiunk életét átrendezve. Az idő előre haladtával azonban a mi repertoárunk is sokat gazdagodott, így a versek, mesék előadói mellett a tánc, ének került előtérbe kolleganőnk, Schäffer Nikolett áldozatos munkájának köszönhetően.

Cigány nemzetiségi nap2

A mai oktatásban fontos szerepet tölt be az „élményalapú oktatás”. Cigány nemzetiségi iskolaként igyekszünk értéket közvetíteni gyerekeink felé, kibontakoztatni tehetségüket, így az elméleti és tanulmányi versenyeken, mesemondó versenyeken kívül más területeken is megmutatni tudásukat.

Nikolettnek a szakköreiben végzett munkája teljesen kiegészíti az cigány népismeret órákon tanított elméleti anyagomat. Ha a cigányságról, a cigány kultúráról beszélünk, legtöbbünknek elsőként a zenéjük, táncuk, dalaik jutnak eszünkbe. Kolleganőm az alsó tagozatosok zömét, de sok felső tagozatost is megnyert csapatába lendületes munkájával, személyes varázsával. Tudjuk, megyénk sokszínű nemzetiségű, ezért Nikolett néptáncosként elsajátította a nemzetiségek tánclépéseit, és tanítványainknak is megtanította azokat, egyéni koreográfiákat állítva össze számukra. A gyerekek vidáman táncolnak sváb és magyar táncokat, a nagyobb lányok magabiztosan lejtenek üveggel a fejükön, de tudjuk, a sikerek mögött rengeteg verejtékes gyakorlás áll!

Cigány nemzetiségi nap8

Büszke és boldog vagyok, hogy kísérőként részese lehettem a legutóbbi és eddigi legnagyobb sikerüknek a Népek tánca, népek zenéje országos verseny döntőjében. Itt két tánccsoportunk: a nagyobb lányok alkotta Shukar si sheja (Fülöp Letícia, Lakatos Melánia, Nikolics Olga, Nikolics Petra, Pápai Kíra) és a fiatalabb lányok csoportja, a Cheren (Fülöp Larissza, Nikolics Jázmin, Orsós Izabella és Wéhman Ketrin) kiemelt arany helyezést ért el. Orsós Izabella 3. osztályos kislány gyönyörű hangjával is elkápráztatta a zsűrit és a nézőket, így ezüst díjat nyert erdélyi cigány népdalcsokrának bemutatásával.

A műsorban mindenki felállt és kórusunk a Symphonia program tanárai által vezetett zenekarunkkal közösen elénekelte a nemzetközi cigány himnuszt. A Gandhi Gimnázium Hagyományőrző Együttese pillanatok alatt elbűvölte a közönséget. A zenekart négy fiú és tanárjuk alkotta, ők könnyed eleganciával kísérték a fiút és két lányt, akik csodálatos viseletben álltak a nézők előtt és erős, csengő hangjukkal betöltötték a termet. Sajnos nem maradhattak a műsor végéig, várta őket a következő fellépés. Ezután iskolánk diákjaié lett a főszerep. Egymást váltották a színvonalas produkciók, kis tehetségeink minden területen bemutatták tudásukat, melyet rengeteg fotó és videó bizonyít.  Zenekarunk kíséretében Nagy Norbert plébános és a tanári karunk egészítette ki a gyerekek kórusát és Schäffer Nikolett vezetésével előadtuk a csodálatos Ederlezi című szerb népdalt. A műsor végén zenekarunk szórakoztatta repertoárjával a közönséget, míg a tanárok felkészültünk meglepetés táncunkra, ezzel zárva a programot.

Cigány nemzetiségi nap7

Sajnos több meghívott vendégünk, a fellépő gyerekek szülei közül nem jött el, de a délelőtti időpont sajnos nem kedvez mindenkinek. Aki azonban ott volt, jól érezte magát, ez a műsor utáni kis állófogadáson kiderült a beszélgetésekből. Nagy örömmel üdvözölhettük a vendégek között Szabolcs Mária, korábbi tanító néninket és a Szent Mónika-imaközösség édesanyáit, akik éveken át patronálták egy régebbi osztályomat. Csodálatos öröm, hogy most sem feledkeztek meg tanulóinkról és finomabbnál finomabb házi süteményekkel kedveskedtek nekik.

Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kollegánknak, aki fáradságot, energiát, ötletet nem kímélve lehetővé tette, hogy ez a nap ilyen pompásan sikerüljön!

Szöveg és fotó: Schäffer Nikolett és Tóthné Lehoczki Zsuzsa, a program összeállítói

Pécsi Egyházmegye

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

No events

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely