A Pécsi Egyházmegye Pasztorációs Irodája Baba-Mama Klub indítását kezdeményezte 2020 őszén, azonban a koronavírus-járvány terjedése nem kedvezett az éppen alakuló csoportnak. A szervezők nem adták fel, az emberpróbáló körülmények ellenére is építették és fenntartották a kapcsolatokat az édesanyákkal, így mára stabil, egymásra bizton számítható közösség alakult a kisgyermekes édesanyákból. Kapitányné Légrádi Éva családpasztorális és kórházlelkészségi munkatárs, a Baba-Mama Klub vezetőjének írását adjuk közre.

A kezdeti személyes találkozók után a járvány terjedése miatt hamar át kellett térnünk az online találkozókra. Amikor az időjárás engedte, próbáltuk a szabadba szervezni az alkalmakat, hogy ne szakadjanak meg a találkozások. Így az elmúlt bő egy év alatt - a Covid-járvány okozta, közösségépítés szempontjából igen nehéz időszakban - sikerült több mint 10 anyukával rendszeres kapcsolatba kerülni és sok-sok mély beszélgetést, harsány nevetéseket, közös éneklést és mondókázást tudhatunk magunk mögött.

A klubok tartalmi felépítését próbáltam állandósítani. A gyermekek számára játékokat és teret biztosítunk ahhoz, hogy komfortosan érezzék magukat, illetve bevonjuk őket a közös éneklős, mondókázós babás részbe, ahol próbálok mindig új játékokkal szolgálni, néha hangszeres kísérettel és ritmushangszerekkel is kísérjük az éneket. Az anyukák számára minden alkalommal egy beszélgetést indító témával készülök, illetve lehetőséget biztosítunk arra is, hogyha valaki épp nehezebb időszakot él meg, akkor ki tudja önteni a lelkét, megértő fülekre találjon.

Nagyon fontosnak tartom, hogy egy elfogadó, ítéletektől mentes, a katolikus keresztény értékeket magukénak valló közösséget formáljak, ahol az anyukák és a gyermekeik is biztonságban és jól érezhetik magukat. A heti találkozásokon felül szerveztünk már közös adománygyűjtést rászoruló családoknak, gyermekeknek, illetve sikerült komatálazással segíteni frissen szült anyatársainkat. A csoport összetétele és létszáma változó, de a lényeg nem változik, próbálom magam szakirodalommal is képezni, hogy még többet tudjak nyújtani a csoport számára.

Továbbra is nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk az aktuális járványügyi rendelkezések betartása mellett az érdeklődő anyukákat péntekenként 10 órától a Magtár alsó termében. A részvétel ingyenes, de előzetes e-mailes jelentkezéshez kötött: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it..

Kapitányné Légrádi Éva
családpasztorális és kórházlelkészségi munkatárs

Fotó: Kapitányné Légrádi Éva

Pécsi Egyházmegye

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó