A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület február 12-én tartotta hagyományos, házasság világnapi programjait, melyet immár 19. alkalommal rendeztek meg városunkban. A rendezvénnyel évről évre a házasság és a család értékeire, szerepének fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet.

A program 11 órakor kezdődött a Pécsi Székesegyházban, ahol szentmisét mutatott be Felföldi László megyéspüspök, koncelebrált Szép Attila hivatalvezető püspöki helynök, plébános.

Prédikációjában a főpásztor a családról, mint az emberi élet csodálatosan szép, pótolhatatlan titkáról, öröméről, erejéről elmélkedett, mely az Egyház életének, munkájának a lényege. Isten a teremtés művében a házaspárok mellé áll, egy induló család mellé, a gondjaik és a problémáik mellé. Mindnyájunk feladata és küldetése, hogy erről tanúságot tegyünk a világ és az emberek felé. Napjaink zavarodott világában senki sem tud világosabb, tisztább, éltetőbb üzenetet mondani, mint a család. Ezen az úton pedig nagyon meg kell erősíteni magunkat és egymást. Meg kell mutatni, hogy minden csillogó birtoklásnál fontosabb, hogy mik és kik vagyunk, mert ebben van a felszabadító erő. Menni kell az úton - buzdított a főpásztor - és tanúságot kell tennünk róla, a fiataloknak ugyanis szükségük van arra, hogy lássák ezt az életet, mert sokan vannak köztük, akik mindezt nem tapasztalták meg, nem élték meg, de a szívük mélyén ott van rá a vágy, világosan és tisztán.

A gyereknek szüksége van a szülő szeretetére. De hogy egészséges, normális szülő legyen valaki, szüksége van a gyerek szeretetére. Amikor a gyerekkel játszunk, vagy épp megfegyelmezzük, mi is kapunk szeretet, a mi életünk is gazdagodik, az ő szeretete is táplál minket, gazdagít. Ez az a belső szeretet és biztonságos háttér erő, amit tovább kell adnunk.

Ahogyan a család küldetése gyengül, úgy gyengül az egyház közössége. És ahogy erősödik az egyik, úgy erősödik a másik. A lélek, a hit, az istenszeretet nem hagyható ki ebből és nem pótolható. Azt kérem a családoktól – fogalmazott Felföldi László püspök -, hogy ahol élnek, álljanak az egyházközség mellé, alkossanak csoportokat, közösségeket, mert család és Egyház elválaszthatatlanok vagyunk egymástól. Az Egyház dolga hogy erősítse a családot, a család pedig merjen jelen lenni. Ha ezen az úton egymással karöltve tudunk haladni, akkor Isten akarata megvalósul, a család szentté lesz, a családi asztal oltárrá változik, ahol Isten jelenlétében és szeretetében találkozunk és vagyunk jelen – zárta prédikációját a család és Egyház egységéről a megyéspüspök.

A nap további programjait a Magtár Látogatóközpontban tartották a családok részvételével, akik Életünk kalandja címmel Dr. Dabóczi Kálmán és Veronika előadását hallgathatták meg, melyet csoportos beszélgetések követtek. Az előadás után adták át az Együtt Másokért emlékérmeket és köszöntötték az idén jubiláló házaspárokat. Az eseménysor a "Szólj be a papnak" rendezvénnyel zárult. A programokkal egyidőben a gyermekeket foglalkozások és táncház várta.

A liturgia felvételről a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján megtekinthető. A Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület házasság világnapi rendezvényei az egyesület Facebook-oldalán felvételről visszanézhetők ITT.

Fotók: Pécsi Egyházmegye YouTube

Pécsi Székesegyház

2024 October
M T W T F S S
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2