A házasság hete országos programsorozathoz kapcsolódva szervezett előadást a Pécsi Egyházmegye családreferatúrája 2022. február 14-én este a Magtár Látogatóközpont előadótermében, ahol Pécsi Rita neveléskutató baráti, oldott hangvételű stílusban osztotta meg gondolatait szövetségről Istennel és társunkkal.

A 2021. évi Média a Családért-díj közönségdíjas neveléskutató szakembere előadásában az emberi élet és a szeretet legnagyobb kalandjának, képességének és lehetőségének nevezte a szövetségben élést – legyen az Istennel, társunkkal, barátainkkal, testvéreinkkel -, mely minden esetben mély, minőségi kapcsolódást, beteljesedést jelent az abban résztvevők számára.

A szövetség Istennek és embernek is adott válasz lehet - hallhattuk. Az Istennel való szövetség válasz Isten hívására, aki saját képmására teremtett minket. Az istenkapcsolatban a véges ember szövetséget köthet a végtelen Istennel, melyben az isteni hatalom az emberi tehetetlenséget sikerre viszi.

„Nézd, én veled vagyok. Mindenütt oltalmazlak, ahová mégy, és visszavezetlek erre a földre. Nem hagylak el, amíg véghez nem viszem, amit megígértem neked.”  (Ter 28, 15)

A szövetségben élő ember ezt a végtelen ígéretet hordozza magában és életcélja is ennek a végtelen ígéretnek a beteljesítése az Istenhez vezető természetfeletti úton, és a másik ember felé irányuló természetes úton. Egyfajta személyes dialógus, amely valódi kölcsönösségről szól. Ilyen a házasság egysége, férfi és nő szövetsége - emelte ki Pécsi Rita. A szövetségben élő ember lelke nyugodt, nem görcsöl, mert van szövetségese, akire támaszkodik, akiben megbízik, és ez a lehetőség számára nyugalmat ad. Tegyük le a kapcsolatunkat, életünket, szövetségünket Isten kezébe, mert minden attól függ, hogy kinek a kezébe tesszük le a sorsunkat - mutatott rá az előadó. Ha pedig szövetségre lépünk és összeadjuk, amink van, a szövetségi élet szövetségi gyümölcsöt terem. Olyan gyümölcsöt, amelyet a szövetségesek egyike sem teremhet meg egyedül. Isten nem az arra alkalmasakat hívja meg, hanem az elhívottakat teszi alkalmassá a szövetségre.

„Én egy kis ceruza vagyok Isten kezében, aki a világnak szerelmes levelet ír. Ő gondolkodik. Ő ír. A ceruza nem képes arra, hogy ezt megtegye." (Kalkuttai Szent Teréz)

A szövetségeinket lehet építeni és fejleszteni, mégpedig életeseményeink szemlélésén keresztül, személyes beszélgetések és imádságaink által, melynek hármasát a száj, a szív és az élet imájának is nevezte. Van, amikor a száj imája indítja meg a szívet és életté válik. Van, amikor nem tudunk megszólalni, olyankor a szív megindul, túlcsordul, szólásra nyílik a száj és életté váltjuk. Van, amikor az életeseményeinket szemlélve valami megszólít, melyre reagál a szív és megszólal a száj. 

A szövetség, a szeretet áldozatot kíván. A szeretet fájhat, szövetségben különösen. „Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!” – idézte Müller Péter író gondolatait Pécsi Rita a házasság hetén tartott előadása zárásaként a Magtár Látogatóközpontban.

Az előadás felvételről egyházmegyénk YouTube-csatornáján megtekinthető.

Fotó: Hegyi László

Pécsi Egyházmegye

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2