A családreferensek évnyitó találkozóját Vácott tartották január 13-14-én, ahol tapasztalatcserére és a 2023-as év tennivalóinak megtervezésére került sor. A Pécsi Egyházmegyét Rosner Zsolt családreferens, szigetvári plébános képviselte. Az alábbikaban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága honlapján megjelent cikket közöljük.

image.png2023. január 13-14-én tartották a családreferensek szokásos évindító találkozóját Vácott, az Althann Vendégház és Konferenciaközpontban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága kezdeményezésére létrejött találkozó mindenkori célja a tapasztalatcsere, valamint az együttgondolkodás, a közös tervezés.

A programot Marton Zsolt családreferens püspök nyitotta meg. Üdvözlő beszédében megköszönte a jelenlévőknek egész éves szolgálatukat. Örömét fejezte ki a referensi hálózat hatékonyságát illetően, melyet az elmúlt év sokszínű programkínálata is bizonyít.

Az idei találkozó kiemelt témája volt az életvédelem és a katekumenális felkészítés a házasságra..

A találkozó első napján a Kaposvári Egyházmegye pasztorális munkatársai mutatták be közös szolgálatukat az életvédelem és a családpasztoráció területén. „A fonott kalács íze” c. előadásukban a referensi együttműködés jelenéről, valamint jövőbeni pasztorális terveikről tájékoztatták a megjelenteket. Céljuk az élő, növekvő közösség megerősítése kíséréssel, képzésekkel, tematikus rendezvényekkel. Nélkülözhetetlen a rendszeres és személyes találkozás, kiemelten fontos a fiatalok bevonása a programokba. A generációk közötti párbeszéd feltétele az eredményes munkának mind a családpasztoráció, mind az életvédelem terén. Udvardy Márton állandó diakónus, életvédő referens kiemelte a férfiak határozottabb bevonását az életvédelembe, hiszen az élet védelme nem csak a nők karizmája.

Az egyházmegye szép példája, hogy az életvédő és a családreferens házaspár Pisztora Ferenc családreferens atya vezetésével együtt szolgálják az életet, a családokat.

Az esti programban a mintegy 50 résztvevő egyházmegyénként osztotta meg egymással az elmúlt év eseményeit, az idei terveket.

Örömteli tapasztalat, hogy a legtöbb egyházmegyében elérhető a Ne félj, nem ítéllek el! lelkigyakorlat a magzatvesztés kapcsán segítséget keresők részére, létezik emlékhely a meg nem született magzatoknak, zarándokhely a gyermekre vágyó házaspároknak. Sok egyházmegyében már hagyománnyá vált a Lelki adoptálás március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén és a Kilenc hónap egy tanév program is egyre több egyházmegyében érhető el.

A résztvevők Bíró László püspök atyával is találkozhattak telefonos beszélgetés formájában. A nyugalmazott családreferens püspök szeretettel emlékeztette a referens munkatársakat arra, hogy ne csak életvezetési tanácsadás legyen a jegyesek kísérése, hiszen a házasság szentségének átadása a feladatunk. A házasság misztérium: az istenismeret új tapasztalata kell, hogy megnyilvánuljon benne.

A szombati nap közös szentmisével kezdődött, melyet Marton Zsolt püspök mutatott be a jelen lévő atyák koncelebrálásával.

A délelőtt fókuszában a házasságra való felkészítés, felkészülés szerepelt. Életre szóló döntés! címmel a Jézus Szíve jezsuita templom munkatársai mutatták be jegyespároknak szóló képzésüket. A szentségi házasságra felkészülő csoport hat közösségi alkalom és egy személyes konzultáció keretében kap beavatást a katolikus esküvő misztériumába, teológiájába, a párkapcsolati kérdések etikai és gyakorlati vonatkozásaiba Bellovics Gábor SJ, Fogarasiné Pusztai Virág és férje, Dr. Fogarasi András vezetésével.

Az előadók hangsúlyozták, hogy nem kész válaszokat kell adni a jegyeskurzuson. Segítsük a párokat abban, hogy meg tudják fogalmazni a kapcsolatukat jellemző kérdéseket és együtt találják meg a válaszokat! A boldog házasság törékeny kincs, kulcsfontosságú a felkészülés időszaka, a kísérés, a jó példák, jó gyakorlatok megosztása, házas csoportok, családcsoportok létrehozása.

A résztvevők a délelőtt folyamán kiscsoportos munka keretében, közvetlenebb formában is megoszthatták tapasztalataikat a jegyesoktatás, a házasságra felkészítés adott egyházmegyére jellemző gyakorlatairól.

Néhány kérdés, felvetés a csoportmunka során érintett témák kapcsán:

  • Nagyon fontos, hogy a jegyespárnak élő hite, személyes istenkapcsolata legyen, és ne csak tradícióból kössenek házasságot. Milyen módon lehet a hitet fölébreszteni, milyen kurzusokat, lelkigyakorlatokat tudunk ajánlani a pár hitének mélyítésére?
  • A házasságban folyamatosan fedezzük föl, mit is jelent Krisztusban való egységünk. Milyen házas lelkiségek, kurzusok, programok vannak az adott egyházmegyében, ahova csatlakozhatnak a házasok?
  • Szükséges, hogy a fiatal házaspárokat néhány évig kísérjék és hogy a párok kisebb-nagyobb közösségben is megoszthassák közös életük örömét, bánatát. Nagyon jó lenne, ha ez team-munkában történne meg a papok, kísérő házaspárok és szakemberek közreműködésével. Van-e valamilyen képzés az egyházmegyében a kísérő házaspárok számára?
  • Melyek a legfontosabb tulajdonságai a kísérő házaspárnak? Be tudjuk-e vonni a fiatal hívő házaspárokat a következő generáció fölkészítésére?
  • Hogyan jelenik meg a házasságra való felkészítés a gyermekek, fiatalok pasztorációjában? Hogyan tudjuk elvetni a magot, hogy legyen a fiataloknak pozitív jövőképe? Hogyan tudjuk a reményt, a hitet visszaadni a fiataloknak a családalapításra, gyermekvállalásra?
  • Hogyan tudunk segíteni a nehézségekkel küzdő házaspároknak? Vannak-e szívből ajánlható szakembereink? Vannak-e olyan házas csoportok, akik megtartó erővel bírnak?

A kiscsoportos munka kiértékelését követően Marton Zsolt püspök atya zárszavában hangsúlyozta az egységben rejlő erő jelentőségét a referensközösség szolgálatában is. Tanuljunk meg együtt munkálkodni, mert Isten az egységet áldja meg és megsokszorozza azt, amit neki adunk! A program végén a családreferens püspök köszöntötte Fekete Gyöngyi veszprémi családreferens munkatársat, aki 27 éven át szolgálta a hazai családpasztoráció ügyét.

A találkozó hálaadó imával, püspöki áldással zárult.

Szöveg és fotó: MKPK Családügyi Bizottsága

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

2024 December
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2