A Pécsi Egyházmegye két településén tartanak Jegyes Hétvégét 2023 tavaszán. Máriagyűdön március 17-19. között, Magyarszéken május 26-28. között várják azokat a jegyespárokat, akik komolyan gondolják a másik melletti elköteleződésüket, és hisznek abban, hogy a házasság egy életre szóló szeretetkötelék.

A Jegyes Hétvége programja házasságra készülő pároknak szól egy római katolikus pap és két, hosszú ideje szentségi házasságban élő házaspár irányítása mellett. Ők mindannyian a magyar Házas Hétvége Lelkiségi Mozgalom elkötelezett tagjai, hitüket gyakorló keresztény emberek.

A program a jegyesek egymás közötti kapcsolatának elmélyítését segíti elő hosszabb minőségi idő együtt töltésének lehetőségével. A résztvevők 13 témát dolgoznak fel, melyek segítséget nyújtanak az életre szóló elköteleződésben. A vezérfonalat szakemberek dolgozták ki, de az elhangzó tanúságtételek a házaspárok és a lelkipásztor alkotta csapat személyes életéből fakadnak. Ők mindnyájan saját életük példáin keresztül adnak betekintést az Isten szentségét tükröző életük (házasság, papi rend) rejtelmeibe és kihívásaiba.

További részletek és az egyes alkalmakra jelentkezni ITT lehet.

                                                                                                                                        * * *

Szintén jegyespárokat és max. 1-2 éve házasodott párokat várnak 2023. február 24-26. között Budapesten a TestTeo' hétvégére. A program felépítése, tartalma közel azonos a „hagyományos” TestTeo' hétvégék tartalmával, melynek tanítása olyan „útravaló” lehet a jegyesek számára, mely sokat segít a házasság szentségére és a házas életre való mélyebb felkészülésben. 

A programban napi szentmise lesz, továbbá a kiscsoportos megosztások mellett lesznek páros idők is, illetve néhány olyan „extra” programlehetőség, amely kifejezetten ebben az élethelyzetben aktuális kérdésekkel segít dolgozni.

Helyszín: Budapest
Dátum: 2023. február 24-26.

- február 24. (péntek): 16.00-22.00
- február 25. (szombat): 8.15-21.30
- február 26. (vasárnap): 8.30-16.30

A program „bejárós”, tehát a résztvevők saját maguknak keresnek szálláslehetőséget. Vidékiek esetében egyszerű hálózsákos-matracos szállást biztosított igény esetén.

Részvételi díj:
A) Teljes ár: 30 000,- Ft/ pár: meleg kétfogásos ebédet, szombati vacsorát, kávét-teát, nasit tartalmazza. 
B) Ebéd nélküli ár: 18 000,- Ft/pár: a meleg étkezésről a résztvevőknek kell gondoskodniuk, de szombaton vacsorát, kávét-teát, nasit biztosítanak a szervezők.

További információ és regisztrációs ITT található.

 

Fotó: Pécsi Egyházmegye
Grafika: jegyeshetvege.hu

 

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.

2024 April
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó