A feltámadás ünnepének csendje, világossága és békéje a pécsi székesegyházban

Nagyszombat este, április 4-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban celebrált húsvéti vigília szentmisén hírül adtuk a világnak, hogy Krisztus dicsőségben feltámadt a halál sötétségéből. Felföldi László püspök arra hívott minden hívő embert, hogy bátran adják tovább Krisztus fényének és világosságának üzenetét.

A szentmisén koncelebrált Máger Róbert, az Egyházmegyei Hivatal püspöki irodaigazgatója, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár, a népes asszisztenciában papnövendékek és számos ministráns segítette a méltó ünneplést.

A szimbólumokban rendkívül gazdag szentmise kezdetén a székesegyház főbejárata előtti téren a tűzszentelés szertartásában a püspök megáldotta a tüzet, melyről meggyújtották a Jézus élettelen testét szimbolizáló húsvéti gyertyát, hogy fellobbanó lángja utat mutasson a világ sötétségének.

A főpásztor és kísérete a húsvéti gyertyával csendben vonult be a templomba, a gyertyalángot a hívek egymásnak adták tovább, a fény pedig lassanként betöltötte a székesegyházat, mely Jézus dicsőséges feltámadását szimbolizálta.

Miközben a menet a húsvéti gyertyával a szentély elé érkezett, háromszor hangzott fel a Megváltó feltámadott életét ujjongva hirdető ének: Krisztus világossága! Istennek legyen hála!

Majd a liturgiában felcsendült az Exultet gyönyörű éneke Máger Róbert püspöki irodaigazgató előadásában. Az ének az életünket átalakító kegyelmeket sorolja fel a húsvéti öröm kiáradását közvetítve.

Az olvasmányokban arról hallhattunk, miként mentette meg népét Isten a régmúlt időkben, majd hogyan küldte el hozzánk a Megváltót az idők teljességében.

Ezt követően felhangzott a Glória, az Egyház Istent dicsőítő éneke, miközben a szent három nap csendje után újra megszólaltak a székesegyház harangjai, az orgona és a csengők, felgyulladtak a lámpafények, hogy a hang és fény mind a feltámadás örömhírét hirdesse.

A szentlecke után a negyvennapos böjti időben nélkülözött örömének, az Alleluja szólalt meg újra, az olvasott evangéliumi szakasz pedig már Jézus Krisztus feltámadását hirdette.

Szentbeszédében Felföldi László arról beszélt, hogy az elmúlt szent időszaknak és ennek az éjszakának gazdag hétköznapi, ünnepi és istenkapcsolati vonatkozása van mindnyájunk sorsában. Szólt a csendről, a világosságról, a találkozásokról és a békességről.

A csendet a legmélyebb valóság megélésének tereként definiálta. Mint mondta, sokszor éppen az a tragédiánk, hogy képtelenek vagyunk elcsendesedni, pedig a szívünknek szánt üzeneteket semmi sem közvetíti hűségesebben a közös csendnél.

Kapcsolataink valódi erőforrása a csendben együtt töltött, zavartalan idő. A technikai eszközök – a telefon vagy a televízió – zaja leértékeli a mellettünk lévőt. Pedig mindannyian az odafigyelő csendre és arra a tiszta szeretetre vágyunk, amely csak akkor születik meg, ha valódi figyelmünket a másiknak szenteljük.

Szólt a világosságról, a teremtés hajnalát idéző első isteni üzenetről: „Legyen világosság!”, ahogyan mi is húsvét éjszakáján Krisztus világosságának fényét behoztuk a sötét templomba. Korunk zavaros világában, ahol sokszor mesterségesen keltenek sötétséget az elmékben és a szívekben, sokan tartanak a világosságtól. Ez a fény ugyanis nemcsak az igazságra és a szépségre mutat rá, hanem kíméletlen őszinteséggel világít rá sebeinkre, elrejtett hazugságainkra és életünk kettősségeire is.

Felföldi László püspök hangsúlyozta, hogy a Krisztussal való találkozáshoz elengedhetetlen a nagyszombat csendjének megtapasztalása. Ebben a mozdulatlan, várakozó csendben, amikor látszólag semmi sem történik, hallható meg Isten halk szava a szív legmélyén. Ez az elcsendesedés hívja elő bennünk azokat a megerősítő gondolatokat, amelyek életünket szolgálják, és képessé tesznek minket arra, hogy a világosságot ne fenyegetésként, hanem gyógyító kegyelemként fogadjuk be.

Arra buzdított, hogy ne féljünk a fénytől és tanúsítsunk megértést azok iránt, akik félnek a fénytől, a kereszténységtől, hittől, mert tudják, hogy rávilágít a bennük lévő sötétségre.

Arra buzdított a jelenlevőket, hogy bátor szívvel menjenek előre a fénnyel, hogy utat mutassanak az életnek, a szeretetnek, megbocsátásnak, az irgalomnak, Krisztus útjának. Ha nem így teszünk, akkor nem töltjük be Krisztustól kapott küldetésünket, amit személyesen bízott ránk azzal, hogy: „Ti vagytok a világ világossága”.

Szólt a főpásztor a találkozásokról is, melyet az emberi szív legmélyebb, legőszintébb, legtisztább vágyának nevezett. Kiemelte, ezek adják meg életünk minőségét, ugyanakkor a közösségi lét még nem jelenti a valódi találkozást, amikor egymás szívébe tekintve meg merjük mutatni egymásnak a szívünket.

De szólta békességről is, melyet a csendben utat törő világosság erejének nevezett, mely a Feltámadott első üzenete volt: „Én vagyok, ne féljetek”. Ez a krisztusi üzenet erősít meg, amikor nehéz időszak köszönt ránk, amikor gonosz erők háborút akarnak elindítani ártatlanok halála és szenvedése árán. A nagyhatalmak szándékát nem tudjuk megváltoztatni, de azt igen, hogy mi legyen a szívünkben: irgalom, megbocsátás és szeretet legyen jelen benne – hangsúlyozta.

A feltámadási liturgiábana főpásztor megáldotta a vizet, majd meghintette vele a híveket, akik kezükben tartva a húsvéti gyertyát, megújították keresztségi ígéretüket.

A szentmise zárásában a püspök köszönetet mondott az egyházmegye papságának és minden szolgálattevőnek a közreműködésért, majd kegyelmekben és a feltámadás örömében gazdag húsvétot kívánt.

A zenei szolgálatban a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa, az orgonánál Kovács Szilárd Ferenc, a székesegyház orgonaművész-zeneigazgatója működött közre.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye