Ahol ezer év imája összeér: A Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúja és ami mögötte van

Minden évben fogadalmi nagybúcsú keretében ünnepeljük a hívekkel és a papsággal Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének augusztus 15-i ünnepét a máriagyűdi kegyhelyen. De miért is gyűlik egybe a hívek közössége és milyen korábbi fogadalmat újítanak meg? A kérdések megválaszolásában Dr. Rosner Zsolt tolnai plébános működött közre.

A máriagyűdi kegyhely a 18. századtól hagyományosan a délvidéki, bácskai és szlavónai ferences rendházak környezetének volt a kegyhelye. Ennek oka, hogy a Máriagyűdön szolgáló atyák ezek között a rendházak között kerültek háromévente új helyre. Ezenkívül a Battyhány-uradalom tisztségviselői, a vármegyei nemesek is a máriagyűdi kegytemplomot látogatták a déli vármegyékből.

1845-ben Scitovszky János megyéspüspök kegyhellyé nyilvánította Gyűdöt, támogatva, elismerve, de a felvilágosult katolicizmus szellemiségében tisztogatva is annak lelkiségét. Ezzel a lépéssel hozzájárult ahhoz, hogy az Egyház megalapozott választ adjon a reformkor vallásellenességére. Ezzel a rendelkezésével ugyanis lehetővé tette egyúttal azt is, hogy minden nagy búcsúi sokadalom alkalmával teljes búcsút nyerhessenek, akik a máriagyűdi kegyhelyen meggyóntak és megáldoztak.

Az 1900-as ferences rendi reform a déli ferences házakkal való kapcsolatokat elszakította, és leválaszotta Siklós, Gyűd, Pécs és Nagyatád házait a bosnyák tartományról. Ekkor kezdett erősödni a baranyai és somogyi ferences rendházakat környező falvakkal a kapcsolat. Eddigre azonban már messze vidékről is jártak ide búcsúsok.

Trianon azonban a déli kötődéseket Szeged-Baja vonalában elvágta. Ekkor érkezett Zichy Gyula pécsi püspökhöz a gyűdi ferencesek kérése, mely szerint intenzívebben részt vállalnának a Pécsi Egyházmegye életében, mégpedig lelkigyakorlat tartásával az egyházmegye papsága részére. A megyéspüspök ösztönzésére megindult lelkigyakorlatok alkalmával az egyházmegyés papok által tett adományok életmentők voltak a ferences atyák számára ezekben a nehéz években.

A ferences rend 1948-ban a 800 éves alapítási évfordulóra Gyűdöt nemzeti búcsújáró helyként egész Magyarország zarándokhelyévé kívánta emelni, ez a kezdeményezés azonban 1950-ben a kegyhely ferences házának végleges bezárásával elhalt, és a kegyhely magára maradt. Az 1950-es évek elején a jugoszláv-magyar konfliktus miatt a déli határ mentén egy 15 kilométeres mélységű, különleges engedéllyel látogatható zónát (határsávot) hoztak létre. Ez a gyakorlatban elvágta a máriagyűdi kegyhelyet a távolabbról érkező zarándokoktól. A hagyományos gyalogos zarándoklatok, fogadalmi ünnepek a falvak társadalmát szétverő párturalmi törekvések folyományaként a népviselet hordásával egyidejűleg elhaltak.

A kegyhelyen az élet csak a határsáv feloldásával indult újra 1954-ben. A szocializmus éveiben itt találkoztak a hazalátogató kitelepített sváb családok az itthon maradottakkal. A hetvenes években munkahelyi kollektívák kirándulásai spontán fordultak át zarándoklatba a kegyhelyre érkezve. A nyolcvanas években a plébániák által szervezett buszos zarándoklatok újra tömegeket hoztak a kegyhelyre a korábbi fogadalmi hagyományokat is folytatva. Ez azonban egy másodvirágzás volt csupán. A falvak társadalmában a vallás szerepe már nem vált újra meghatározóvá.

Elindultak viszont a vallásos elit zarándoklatai a személyes elmélyülés, a hitben való gazdagodás szándékával. Ezek sajátossága a változatosság, ezért ezek nem rendszeresen Gyűdhöz kapcsolódó események voltak, hanem csak esetenkénti odafordulások. A rendszerváltás turbulenciái sok régi hagyományt újraindítottak pár évre, a máriagyűdi kegyhely is rég nem látott virágzásnak indult.

Azonban a tradíciók nélküli vallásos válaszok keresése az ezredfordulóra elerőtlenedett, helyenként ezotériába fordult. Manapság leginkább a vallási turizmus hoz sokakat a kegyhelyre. Emellett a mai napig hat a családokban a búvópatakként fel-felbukkanó, nagyszülőről unokára hagyományozott kötődés a Gyűdi Máriához.

A plébániai buszos zarándoklatok elmaradozására és a személygépkocsik használatának elterjedésére reagálva a kegyhelyek tematikus búcsúkat hirdettek meg, amelyek speciális hívószavakkal próbálták a katolikusokat egy adott búcsúra összehívni. Ezek sorába illeszkedik a Máriagyűdi kegyhely búcsúi hagyománya az elmúlt évtizedekből. Míg a huszadik század elején rögzített fogadalmi ünnepek évenként ismétlődő időpontja szerint tavasztól őszig egymást váltották a német, horvát, magyar falvak fogadalmi zarándoklatai a kegyhelyen, addig a huszonegyedik század elejére pünkösd tájékára a Dráva-menti és Pécs környéki horvát, Kisboldogasszony tájékára pedig a baranyai sváb községek összevont gyűdi búcsúja látszott életképesnek.

Mivel Nagyboldogasszony volt a harmadik nagy búcsú a kegyhely életében, kézenfekvő volt, hogy ez a búcsú „mindenkié” legyen, így ez az ünnep lett a Pécsi Egyházmegye fogadalmi ünnepe.  

A „fogadalmi” jelleg az egyházmegye településeinek egykori kötődését hivatott kifejezni a máriagyűdi kegyhelyhez, melyben a fogadalmi zarándoklat mindazok fogadalmát teljesíti, akik egykor az egyházmegye területén megfogadták családjuk és a következő nemzedékek jólétéért aggódva, hogy évente elzarándokol valaki a családból Szűz Mária gyűdi szentélyébe, ahol ebbe az ünnepbe az ezeréves Pécsi Egyházmegye imádsága sűrűsödik bele.

Szöveg: Dr. Rosner Zsolt tolnai plébános
Fotó: Pécsi Egyházmegye