2026.11.03.

Fiatalok lelkigyakorlatát tartották Bátán

ifj_lgy_báta2

Fiatalok és egyetemisták érkeztek a bátai Szent Vér kegyhelyre október utolsó napjaiban, ahol a mindennapok zajából kiszakadva tanításokkal, szentségimádással és szentmisén mélyíthették el hitüket. A Szent Vér lelkigyakorlatos házban tartott háromnapos őszi alkalmat az elcsendesedés és a kortársi közösségépítés jegyében szervezték meg. Az egyik résztvevő beszámolóját adjuk közre.

Az esemény ötödik alkalommal került megrendezésre – én először jöttem, és egy igazán maradandó közösségi és hitbéli élményt szereztem. Mintegy 15-20, útját kereső, barátságos, keresztény fiatallal tölthettem el ezt a néhány napot, melyek során közös elmélkedéseken, imádságokon vettünk részt a bazilikában Nyúl Viktor atya vezetésével, és közben lehetőségünk volt úgynevezett csendszigetek során csendben elvonulni, és a szép, őszi környezetben átgondolni az olvasott szentírási szakaszt és az atya elmélkedését. Különösen szép volt a szentmise és a zenés szentségimádás, melyeket a kis közösségünkkel együtt, az oltárhoz közel élhettünk át.

A lelkigyakorlat részei voltak még a kegyhely és egymás megismerésére szolgáló csapatjátékok is, amelyek igazán jó hangulatot teremtettek esténként, valamint a túrák, amelyeken Sümegi József diakónus, a kegyhely őre ismertetett meg minket a környékkel. Túráztunk a bátai kelta földvárba is, ahol a föld felszínén mi is kelta kori maradványokra lelhettünk.

Az eltelt három nap alatt megnyugvásra és békére leltem, sok új felismerésre jutottam, és megerősítést kaptam a hitemben. Hálás vagyok, amiért itt időt tölthettem a barátaimmal, illetve más értékes emberekkel találkozhattam. Köszönöm Sümegi József diakónus remek szervezését és Nyúl Viktor atya kedves szavait.

Szöveg és fotó: Radó Lilla Mária, a lelkigyakorlat résztvevője

Címkék

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.