Hatodik évadba lép az egyházmegyei férfitalálkozó – Az egyik témasorozat csak nőknek szól
A Felföldi László megyéspüspök által 2021-ben életre hívott kezdeményezés az eddigi hagyományokat követve idén is négy kiemelt témakört jár körbe. A szeptember 11-én elstartoló idei sorozatnak – a megszokott módon – témánként az egyházmegye kilenc települése ad otthont, ám az idei struktúra egy rendhagyó újdonságot is tartogat: a második témasorozatra kifejezetten és kizárólag nőket várnak.
A férfitalálkozók középpontjában továbbra is a férfilét sorskérdései állnak, az idei tematika azonban a családi egység és a női lélek mélységeit is górcső alá veszi. A szervezők célja, hogy a családot összetartó női szerepeket, valamint a női lélek nehézségeit két különböző aspektusból – a férfiak és a nők szemszögéből is – megvilágítsák. Ennek jegyében a találkozó november 20-án Pécsen kezdődő második témakörére kizárólag a női érdeklődőket várja.

„A második téma közkívánatra kizárólag a hölgyeké, a feleségeké, édesanyáké és a fiatal lányoké. A téma a nőkről szól, női előadóktól és csak nőknek” – vezette fel a programot Felföldi László püspök az ötödik évad zárórendezvényén, Pécsett. A főpásztor kiemelte: a cél az, hogy a férfitalálkozók rendszeres férfi résztvevői mellett családtagjaik is bekapcsolódjanak a párbeszédbe, lehetőséget teremtve arra, hogy a hallottakat később otthon, családi körben vitassák meg.

A találkozók első, harmadik és negyedik témasorozatában természetesen továbbra is a férfiaké lesz a terep, ahol a szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak küldetését, valamint a plébániai közösségek építésének lehetőségeit járják körbe a résztvevők.
A férfitalálkozók idei első témasorozatának helyszínei és időpontjai:
Pécs: szeptember 11. 18.00 óra
Siklós: szeptember 17. 18.00 óra
Mohács: szeptember 18. 18.00 óra
Bonyhád: szeptember 24. 18.00 óra
Szekszárd: szeptember 25. 18.00 óra
Paks: október 2. 18.00 óra
Tamási: október 9. 18.00 óra
Dombóvár: október 16. 18.00 óra
Szigetvár: október 30. 18.00 óra
További időpontok, helyszínek listája, korábbi találkozókról készült összefoglalók: Pécsi Egyházmegye | Férfitalálkozók – Pécsi Egyházmegye
Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.09.05.
-
- 2026.09.26.
-
- 2026.10.10.