Magyar-horvát nyelvű szentmise Szent László ünnepén Szederkényben
Június 27-én ünnepelni jöttek Szederkény horvát anyanyelvű lakosai a település Szent Lőrinc-templomába, hiszen ritkán adódik alkalom, hogy a szentmisén horvátul szóljon az imádság, az ének és a homília is. A horvát ajkú közösség kezdeményezésére Szent László liturgikus ünnepnapján Bacsmai László mohácsi plébános celebrálta a szentmisét, a versendi dalkör végezte az énekszolgálatot, illetve a Misija tamburazenekar kísérte az éneket.
„A mai horvát-magyar nyelvű szentmise Szent László király ünnepére esik, aki magyar és horvát király is volt, a horvát történelemben is fontos helyet foglal el, ezért ma a horvát és a magyar nép közös keresztény gyökereire és összetartozására is emlékezünk” – kezdte Bacsmai atya a szentmisét, ahol a hívek ez alkalommal is Jézus köré gyűltek, őt dicsőitették, hálát adtak szeretetéért és tanításáért.

Az első olvasmányban elhangzott, magyarázta Bacsmai atya, hogy mi is arra kaptunk meghívást, hogy tegyünk jót. Nem kell mindjárt valami nagy dologra gondolni, egy-két kedves szó, egy mosoly, vagy egy kis idő a másik, a rászoruló ember számára csodát tud tenni.
A homíliájában elmondott egy történetet is: Egy cipész azt álmodta, hogy másnap meglátogatja őt Jézus. Egész nap várta őt. Reggel egy szegény ember érkezett, a cipész segített neki. Később egy édesanya jött gyermekével, nekik is segített. Délután egy idős ember érkezett, őt is befogadta. Este azt mondta: „Jézusom, vártalak, de nem jöttél.” Jézus pedig így válaszolt neki: „Háromszor is eljöttem hozzád, és minden alkalommal befogadtál.” Így van ez velünk is. Amikor jót teszünk másokkal, Jézussal teszünk jót.

Majd Bacsmai atya összegzésképpen kiemelte, hogy ennek a szentmisének három üzenete van. Először: minden emberben lássuk meg Jézust, különösen a szegényben, a betegben és a szenvedő emberben. Másodszor: hordozzuk hitből a keresztünket, mert a kereszt után a feltámadás következik. Harmadszor: a szeretet legyen az a jel, amelyről az emberek felismernek bennünket.
A közös élmény, a katolikus hitünk, ami összeköt bennünket, azokra az alapokra épül, amelyeket Szent István király rakott le és Szent László király tovább épített. A jelenlevőket megerősítette a szentmise elején elhangzottak: „Kérjük ma Szent László közbenjárását, hogy jó keresztények és jó hazafiak legyünk, hűségesen szolgáljuk Istent és népünket, valamint kölcsönös tiszteletben, békében és szeretetben éljünk.”
Szöveg: Taragyia Györgyné / Horvát Referatúra
Fotó: Szeremlei Gábor
KÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.07.04.
-
- 2026.07.04.
-
- 2026.07.06.
-
- 2026.07.07.
-
- 2026.07.08.