Kis Szent Teréz csodája – Rózsaeső imaestet tart a Nyolc Boldogság Közösség a pécsi székesegyházban
A Nyolc Boldogság Közösség tagjai immár 30 éve minden ősszel rózsaeső imaestet szerveznek szerte a világban, melyen Kis Szent Teréz közbenjárását kérik a szükséget szenvedőkre. A közösség 2022-ben alapított pécsi rendházának nővérei idén október 27-én, vasárnap 16.00 órakor immár harmadik alkalommal várják az érdeklődőket a pécsi székesegyházban.
TovábbKrisztus szenvedéstörténete elevenedett meg – képriport és videó a tettyei passióról
A jeruzsálemi bevonulástól Jézus kereszthaláláig és feltámadásig mutatták be a nagyhét eseményeit március 24-én, virágvasárnap a látogatókkal és érdeklődőkkel megtelt pécsi Tettye-parkban, ahol Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntötte a megjelenteket.
TovábbFelföldi László virágvasárnap: A passió megtanít a szeretetre és a szenvedésre
Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház virágvasárnap. Az ünnep alkalmából Felföldi László pécsi megyéspüspök március 24-én Pécsett, a Gyertyaszentelő Boldogasszony-templomban (dzsámi) celebrált barkaszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét.
TovábbSötétzsolozsma – Jeremiás próféta siralmai nagyszerdán a székesegyházban
Nagyhét szerdáján, március 27-én este 20.00 órakor a pécsi székesegyházban felhangzanak Jeremiás próféta siralmai, melynek szertartását sötétzsolozsmának is nevezzük.
TovábbKedvez az időjárás a passiónak Pécsett – Találkozzunk virágvasárnap 15.00 órakor a Tettyén!
Az időjárás-előrejelzések szerint sem kiadós eső, sem vihar nem várható a misztériumjáték idejére a Pécs térségében, így a Jézus Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő szabadtéri misztériumjátékot, mely a jeruzsálemi bevonulástól Jézus kereszthaláláig mutatja be a nagyhét eseményeit, az eredeti tervek szerint a Tettye-park műemlék romjának falai között mutatják be március 24-én, virágvasárnap 15.00 órai kezdettel.
TovábbKeresztutunk – Nagyheti interjú Felföldi László püspökkel
Interjú a Megváltó feltámadása, a kereszténység legnagyobb ünnepe, a húsvét üzenetéről a nagyhét történéseinek tükrében Felföldi László pécsi megyéspüspökkel.
Tovább„Újjá kell születnetek!” Lelki délutánok kezdődtek a Pécsi Egyházmegye közösségeinek megújulásáért
Újjá kell születnünk, nem csak személyes hitünkben, hanem a Krisztustól kapott tanítványi küldetésünk, egyházközségeink, közösségeink szolgálatának megújításában is!
TovábbGyászjelentés
A Pécsi Egyházmegye és a Szent Mór Iskolaközpont nevelőtestülete megrendülve, de az örök életbe vetett hittel tudatja mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Barcza Péterné Kőrös Ágnes 2024. március 15-én méltósággal viselt, hosszú betegség után családja körében megtért Teremtőjéhez.
TovábbTudnivalók a virágvasárnapi tettyei passiójátékról
A Jézus Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő szabadtéri misztériumjátékot, mely a jeruzsálemi bevonulástól Jézus kereszthaláláig mutatja be a nagyhét eseményeit, idén március 24-én, virágvasárnap 15.00 órakor láthatjuk Pécsett, a Tettye-park műemlék romjának falai között.
TovábbÖntsünk tiszta vizet a pohárba! Teremtésvédelmi gondolatok a víz világnapjára
Az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta március 22. a víz világnapja. A nagyböjti idő kellős közepén ez a nap arra hívja fel a figyelmünket, hogy a teremtett világgal szemben elkövetett bűneinket is megbánjuk, és tudatosítsuk saját magunk számára is az ökológiai megtérést. Teremtett világunkban az általunk okozott sebek egyben Krisztus sebei is.
TovábbEgyházmegyei lelki délutánok: MÁRCIUS 23. PÉCS!
A Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlatos programsorozatának pécsi állomását március 23-án a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara épületének aulájában (Pécs, Szigeti út 12.) 14.30-19.00 óra között tartják.
TovábbHelyzetgyakorlatokkal segítik az önkéntesek képzését
A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség pécsi önkéntesei március 14-én gyakorlati képzésen vettek részt Trási Edina evangélikus kórházlelkész vezetésével az Egyházmegyei Hivatalban.
TovábbEgymást építő közösség – A beteglátogatók ezúttal társukat segítették
A Pécsi Egyházmegye kórházlelkészségének beteglátogató önkéntesei teszik a dolgukat a kórházi betegágyaknál és mindenhol, ahol szükséget szenvedővel találkoznak.
TovábbHIT-VALLÁS | 2024. március – Életképek a Pécsi Egyházmegyéből
Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő, havonta megjelenő magazinműsor megtekinthető a Pécsi Egyházmegye YouTube-csatornáján.
TovábbKÖZELGŐ ESEMÉNYEK
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.12.
-
- 2026.04.18.