2026.04.09.

Ősztől rendhagyó évaddal folytatódik a férfitalálkozók sorozata – az egyik témára csak nőket várnak

2026_03_27_ferfitalalkozo_44

2026 szeptemberében immár a hatodik évadába lép a Pécsi Egyházmegye nagysikerű férfitalálkozó-sorozata. A Felföldi László megyéspüspök által életre hívott kezdeményezés az eddigi hagyományokat követve ismét négy kiemelt témát jár körbe, témánként kilenc helyszínen, ám az idei programstruktúra egy rendhagyó elemet is tartogat: az egyik sorozat kizárólag a hölgyeknek szól.

A rendezvénysorozat középpontjában továbbra is a férfilét sorskérdései állnak, az idei tematika azonban a családi egységet és a női lélek mélységeit is górcső alá veszi. A szervezők célja, hogy a családot összetartó női szerepeket, valamint a női lélek nehézségeit két különböző aspektusból – a férfiak és a nők szemszögéből is – megvilágítsák. Ennek jegyében a találkozó szakít az eddig megszokott formával, a második témára ezúttal kizárólag nőket várnak.

„A második téma közkívánatra kizárólag a hölgyeké, a feleségeké, édesanyáké és a fiatal lányoké. A téma a nőkről szól, női előadóktól és csak nőknek” – vezette fel a programot Felföldi László püspök az ötödik évad zárórendezvényén, Pécsett. A főpásztor kiemelte: a cél az, hogy a férfitalálkozók rendszeres férfi résztvevői mellett családtagjaik is bekapcsolódjanak a párbeszédbe, lehetőséget teremtve arra, hogy a hallottakat később otthon, családi körben vitassák meg.

A női fókuszú alkalmat követően a sorozat visszatér az eredeti kerékvágásba. A harmadik és negyedik blokkban ismét a férfiaké lesz a terep, ahol a szerzetesrendek és lelkiségi mozgalmak küldetését, valamint a plébániai közösségek építésének lehetőségeit járják körbe a résztvevők.

Szöveg és fotó: Pécsi Egyházmegye

Címkék

Pécsi Egyházmegye

Az oldalon közzétett fotók és a szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel vagy a Pécsi Egyházmegye írásos hozzájárulásával engedélyezett.