2021.11.16.

A keresztény identitás kialakítása és erősítése a katolikus intézményekben címmel került megrendezésre november 12-én az egyházmegyei nevelő-oktató intézmények szokásos őszi konferenciája.

2021.11.15.

Igazi jövője annak van, amin áldás nyugszik – emelte ki Felföldi László, pécsi megyéspüspök 2021. november 11-én a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda tornatermének átadó ünnepségén.

2021.11.15.

„Kell egy másik szemüveg” – ezzel a mottóval került megrendezésre november 8-ától 10-éig esténként egy online, fakultatív hitoktatói képzés. Az érdeklődő hitoktatók Zoom alkalmazáson keresztül tudtak csatlakozni a katekumenális jellegű szentségfelkészítés közös átbeszéléséhez.

2021.11.14.

Idén az Egyházban a szegények világnapját november 14-én, az évközi 33. vasárnapon tartjuk. Ferenc pápa ebből az alkalomból kiadott üzenetét adjuk közre.

2021.11.13.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2021. szeptember 18-án került sor Bátán "A bátai Szent Vér kegyhely komplex turisztikai fejlesztése” című projekt zárórendezvényére a Pécsi Egyházmegye VIII. egyházmegyei bátai zarándoklatával egybekötve.

2021.11.12.

Egy a ti tanítótok, Krisztus” – emelte ki Nyúl Viktor, pasztorális helynök a Püspöki Palotában, a 2021. november 10-én megrendezésre került köznevelési ösztöndíj-átadó ünnepségen.

2021.11.11.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

2021.11.10.

"A férfi élet titka az, hogyan állunk ezen a földön" - fejtette ki Felföldi László pécsi megyéspüspök Pakson, a 2021. november 5-én megrendezett férfitalálkozón. A férfiak feladata, hogy békét vigyenek családjuk életébe.

2021.11.09.

Az intézményben az ősz nem az elmúlást jelenti, hanem az új, élményekkel, közös kalandokkal teli tanév kezdetét. A kötetlen nyári élet után, az őszi mindennapokba való visszatérést, az kiscsoportosok fogagását színes, vidám programokkal teszik az óvoda dolgozói, a gyerekek számára vonzóvá.

2021.11.08.

A Pécsi Egyházmegye 2020 tavaszán elindította a „Lélekerősítő” telefonos lelkisegély szolgálatot, ami azóta is fogadja mindazok hívását, akik a Szentlélektől megerősített támogatást, vigasztalást, iránymutatást keresnek életük labirintusában.

2021.11.07.

150 éve, 1871. november 7-én látta meg a napvilágot Nagylángon gróf zichi és vásonkeői Zichy Gyula Aladár János pécsi megyéspüspök (1906–1925).

2021.11.06.

Hetente jelentkező lelki sétáink alkalmával rápillanthatunk a térségben rejlő értékekre, betekinthetünk az érintett plébánia közösségi életébe, tevékenységeibe, miközben lelki útravalóval is gazdagodhatunk.

2021.11.05.

A Pécsi Egyházmegye területén, tekintettel az állami előírások szigorodására, a szakmai testületek ajánlására, valamint számos paptestvér és hívő kérésére, 2021. november 8-tól visszavonásig az alábbi rendelkezések lépnek életbe.

2021.11.04.

2021. november 1-jén, Mindenszentek napján a tamási katolikus temetőben tartott megemlékezés után Csibi Imre plébános megáldotta az újonnan elkészült haranglábat, melyen egy emléktáblát is elhelyeztek a jeles nap emlékére.

2021.11.03.

Mindenszentek ünnepén püspöki szentmisén emlékezhettek meg a Pécsi Egyházmegye hívei mindazokról, akik megértették Isten szeretetét, mely az életüknek – mint egy ajándék, ami megteremte gyümölcsét – gazdagságot, békét, örömöt adott.

2021.11.03.

Szekszárdon 2021. október 29-én már a 18 órás kezdés előtt megtelt érdeklődőkkel Közép-Európa legnagyobb egyhajós templomának két padtömbje. Az eredetileg a belvárosi plébánia közösségi házába tervezett eseményt a várakozáson felüli létszám miatt helyezték át a közeli templomba.

2021.11.02.

A heti rendszerességgel jelentkező „Örömhírre hangolva” videósorozat az adott vasárnap evangéliumi szakaszán való elmélkedést kívánja elmélyíteni, emellett arra buzdít, hogy olvassuk a Szentírást és cselekedjük meg az Igét!

2021.11.02.

November 2-án tartjuk a halottak napját. Ezen a napon a katolikus egyház ünnepélyesen minden elhunytról, de különösen is a tisztulás állapotában levő szenvedő lelkekről emlékezik meg.

2021.10.31.

November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.

2021.10.31.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága és a Váci Egyházmegye közös szervezésében október 9-én, a váci Piarista Kilátó Központban első alkalommal tartottak Életvédő Szakmai Napot.

2021.10.30.

2021. november 3-án (szerdán) 18:00-kor a pécsi Uránia moziban bemutatásra kerül Eperjes Károly rendezésében és főszereplésével a "Magyar Passió" című film. A bemutatót követően közönségtalálkozón is részt lehet venni.

2021.10.28.

Az őszi szünet első napján, 2021. október 25-én továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a Magtár Látogatóközpontban. Bíró László püspök - aki az MKPK Családbizottsága élén több mint két és fél évtizedig szolgálta a Kárpát-medencei katolikus családokat – az emberi, családi és a hitoktatói hivatást erősítő értékekről tartott előadást.

2021.10.28.

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség Szent Lukács evangelista, orvos, festő ünnepnapján, október 18-án egy biblikus, megosztással és imával kísért lelkinapot szervezett tagjai számára a Pécsi Püspökség Magtár Látogatóközpontjában és a Pécsi Székesegyházban.

2021.10.27.

Szent Mór püspöknek, a Pécsi Egyházmegye védőszentjének ünnepén, október 25-én változatos programok várták a Pécsi Székesegyházban a kicsiket és nagyokat egyaránt. Bíró László püspök atya az ünnepi szentmisén Szent Mór püspök példájával élve rávilágított: "Erős emberekre van szükség".


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 július
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 08. 17. - 2025. 08. 17.
KOVÁSZ - A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja Pécsett:
-
2025. 08. 20. - 2025. 08. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség