2024.08.13.

Pappá szentelésének 25. évfordulója alkalmából augusztus 11-én mutatott be ünnepi szentmisét Csicsó János pécsi egyházmegyés pap, londoni magyar főlelkész a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. A liturgián a jubiláló lelkipásztorral koncelebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök, Mayer Mihály nyugalmazott püspök, dr. Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök, dr. Lengyel Ervin nunciatúrai titkár, pápai káplán és Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa.

2024.08.12.

Dr. Versegi Beáta CB nővér keresztény antropológus, szupervizor, coach, a Nyolc Boldogság Közösség pécsi vezetője személyes beszélgetéseket vezet augusztus 19-én, a KOVÁSZ Fesztivál idején a Magtár Rendezvényházban. A beszélgetés előzetes regisztrációhoz kötött, időtartama személyenként kb. 40 perc, így az időpontok és a jelentkezési lehetőségek száma is korlátozott. 

2024.08.12.

A hagyomány szerint ebben az évben is két napon át tartó búcsún, augusztus 4-5-én ünnepelték a pécsi Havas Boldogasszony-templom felszentelésének immár 327. évfordulóját, mely a környék horvát ajkú híveinek is kiemelt ünnepe.

2024.08.12.

A Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészség egyik önkéntese, Walter György rendszeres látogatója Pécsett a Dr. Szántó László Szeretetotthonnak, ahol az intézmény vezetősége kérte fel vallástörténeti előadás megtartására augusztus 2-án az otthon lakói számára.

2024.08.10.

A Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László 800 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalhoz látogatott el Bács-Kiskun vármegyében. A Tass-Alsószenttamáson található gyermekvédelmi komplexumban, ÁGOTA Falván tíznapos táborban vettek részt nevelőszülőknél és lakásotthonokban élő gyermekek. Számukra tartott gondolatébresztő előadást a megyéspüspök.

2024.08.07.

A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ augusztus 19-i egész napos rendezvényére nagy szeretettel hívják és várják a kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.

2024.08.06.

A hagyomány szerint ebben az évben is két napon át tartó búcsún ünnepelték a pécsi Havas Boldogasszony-templom felszentelésének immár 327. évfordulóját, mely alkalomból augusztus 4-én szentmisét celebrált az idén gyémántmisét ünneplő Mayer Mihály nyugalmazott püspök. A zsúfolásig megtelt templomban Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a templom igazgatója köszöntötte az ünneplő sokaságot.

2024.08.05.

Amikor a rendszerváltás idején felmerült, hogy Kökényben, a Pécs közeli, horvátok lakta kis településen templom épüljön, kissé hihetetlenek tűnt az ötlet. A település a keszüi plébániához tartozott, szentmiséket a falu közelében lévő, a hívek adományaiból és munkájával kibővített Szent Kereszt kápolnában is tartottak, illetve még korábban az iskola egyik tantermében.

2024.08.05.

Szálka néhány km-re található Szekszárdtól, egy gyönyörű, tiszta falu, hatalmas erdők ölelésében egy festői szépségű tó mellett. Évek óta ott táboroznak a szekszárdi alsós hittanos gyermekek. A táborvezető hitoktató beszámolóját szerkesztve közöljük.

2024.08.02.

Mintegy 1200 ministráns, ötven lelkipásztor és öt püspök képviseli nemzetünket a Ministránsok Nemzetközi Szövetsége által szervezett XIII. Nemzetközi Ministránszarándoklaton Rómában, ahol 15 országból 50 ezer ministráns vesz részt a július 29. és augusztus 3. között zajló találkozón.

2024.08.02.

A máriakéméndi kegyhely egész évben fogadja a híveket, zarándokokat és látogatókat. A zarándokszállás és a közösségi tér a jó idő beköszöntével az idei évben is megnyitotta kapuit, s a nyár elejére számos fejlesztést sikerült megvalósítani. A kegyhely munkatársának írását adjuk közre.

2024.08.01.

A Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúját Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva idén augusztus 17-én, szombaton tartják a máriagyűdi kegyhelyen, ahova nagy szeretettel hívják és várják a híveket, az egyházmegye valamennyi egyházközségének közösségeit.

2024.07.31.

Az elhunyt lelkipásztor lelki üdvéért július 30-án a szentdénesi Szent Dénes-templomban celebrált engesztelő szentmisét Mayer Mihály nyugalmazott püspök, koncelebrált Felföldi László pécsi megyéspüspök, Bíró László nyugalmazott tábori püspök és a Pécsi Egyházmegye megjelent papjai, majd az elhunytat annak rokonságával és a hívek közösségével kísérték végső nyughelyére a település temetőjében található családi sírhelyre.

2024.07.30.

A korábbi esperesi kerületek már régóta nem töltötték be eredeti funkciójukat, ezért azok 2022-ben történt megszűntetését követően az egyházmegyei Tanácsosok Testületének javaslatára újrarajzolták a Pécsi Egyházmegye esperesi kerületeinek térképét és 6 új esperesi kerület felállításáról, valamint új esperesi kinevezésekről határozott Felföldi László pécsi megyéspüspök.

2024.07.29.

A Pécsi Egyházmegye fogadalmi búcsúját Nagyboldogasszony, azaz Mária mennybevételének ünnepéhez kapcsolódva idén augusztus 17-én, szombaton tartják a máriagyűdi kegyhelyen, ahova nagy szeretettel hívják és várják a híveket, az egyházmegye valamennyi egyházközségének közösségeit. Az ünnepi szentmisét 10 órai kezdettel Felföldi László pécsi megyéspüspök és Fekete Szabolcs Benedek szombathelyi segédpüspök celebrálja az egyházmegye papságával a kegyhely szabadtéri oltáránál. 

2024.07.27.

A nagyszülők és idősek világnapját 2021 óta minden évben július negyedik vasárnapján – idén július 28-án tartja az Egyház. A Szentatya Ferenc pápa - immár a negyedik világnapra írt - üzenetét adjuk közre. 

2024.07.23.

A Pécsi Megyéspüspök, a Pécsi Egyházmegye, a Pécsi Székeskáptalan és a rokonság az örök élet hitével tudatja, hogy dr. Varga László kanonok, nyugalmazott plébános, nyugalmazott teológiai tanár életének 73., áldozópapságának 50. évében 2024. július 17-én szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét a Teremtőjének.

2024.07.15.

Idén is kétnapos búcsún, augusztus 4-én és 5-én ünneplik Pécsen a Havas Boldogasszony-templom búcsúját. Az ilyenkor hagyományos püspöki szentmisét ebben az évben Mayer Mihály nyugalmazott püspök celebrálja, de lesz liturgia horvát és német nyelven, valamint az újmisés papok is celebrálnak szentmisét a Havi-hegyen.

2024.07.15.

A Pécsi Egyházmegyei Hivatal várja azoknak a férfiaknak a jelentkezését, akik a jövőben akolitusként szeretnének aktív közösségi és liturgikus szolgálatot végezni egyházközségükben.

2024.07.15.

Idén immár 13. alkalommal rendezik meg július 29. és augusztus 2. között Rómában a nemzetközi ministráns-zarándoklatot. A találkozóra a Pécsi Egyházmegyéből is érkeznek ministránsok.

2024.07.12.

„»Emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik szeretik őt« (1Kor 2,9). Néha azonban előfordulhat, hogy a reánk váró öröm mennyei előízét élénken megtapasztaljuk. Ilyen élmény volt számomra kápolnaszentelésünk napja: 2004. április 18” – fogalmaz Jézusról nevezett Mária Eszter nővér a Kármelhegyi levelek 2024/2. számában megjelent írásában, melyből a Magyar Kurír közölt részleteket.

2024.07.12.

Az egyházmegye hitéleti eseményeiből merítő, havonta megjelenő magazinműsor készítői azúttal a papszentelési szentmisére látogattak el a pécsi székesegyházba.

2024.07.11.

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász szervezésében a Műegyetemi Katolikus Közösség tagjai önkéntes szeretetszolgálatban vettek részt a Pécsi Egyházmegye és a Szent Lőrinc Gondozóotthon Remény Háza kijelölt területein.

2024.07.11.

Csicsó János atya teológiai tanulmányait Pécsett végezte, Mayer Mihály püspök szentelte pappá 1999. június 19-én. Felszentelése után először Bikalon látott el segédlelkészi feladatokat, később Beremenden lett plébános. 2011 óta magyar főlelkész Angliában.

2024.07.08.

Felföldi László pécsi megyéspüspök június 22-én két diakónust szentelt pappá az egyházmegye szolgálatára. Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila közös újmisén adtak hálát hivatásukért július 7-én a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. Az újmisén a Pécsi Egyházmegye jelen levő papjaival együtt koncelebrált az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újmisése, Schmotzer Kristóf.


Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Ungherese V1 web k

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfiak térdeplő rózsafüzér-imája Pécsett:
-
2025. 06. 07. - 2025. 06. 07.
Pünkösd:
-
2025. 06. 08. - 2025. 06. 09.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 06. 15. - 2025. 06. 15.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség