Július 7-én zárult a 42. Máriagyűdi Ifjúsági Találkozó kapuja. A Meghallgatlak címet viselő négynapos rendezvényre a Pécsi Egyházmegyén túlról, de még Szerbiából is érkeztek résztvevők.
Ferenc pápa júliusi imaszándéka szerint imádkozzunk, hogy a betegek szentsége közvetítse az Úr erejét az abban részesülőknek és szeretteiknek, és egyre inkább az együttérzés és a remény látható jelévé váljon mindenki számára. A Szentatya erről szóló videóüzenetét július 2-án tették közzé.
Felföldi László pécsi megyéspüspök felkérésére és meghívására papok számára vezetett lelkigyakorlatot Barsi Balázs OFM július első hetében Püspökszentlászlón, az Életrendezés Házában. A többnapos programon a Pécsi Egyházmegye főpásztora is részt vett.
Az érdeklődőknek már előre érdemes megjelölni a naptárban augusztus 19-ét, amikor újra megnyílnak a nagyközönség előtt a Pécsi Püspökség kapui. A Pécsi Egyházmegye családi fesztiválja, a KOVÁSZ egész napos rendezvényére nagy szeretettel hívják és várják a kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket, családosokat és egyedülállókat egyaránt.
A cél: az üdvösségre vezetni az embereket – Bemutatjuk a Pécsi Egyházmegye újmisés papjait
Felföldi László pécsi megyéspüspök június 22-én áldozópappá szentelte Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A Pécsi Egyházmegye újmiséseit a Magyar Kurír is bemutatta.
Álláshirdetés - Napközis tanítót keresnek Komlón
A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda pályázatot hirdet napközis tanító munkakör betöltésére. A pályázat benyújtásának határideje: 2024. augusztus 15.
A szászvári plébániához tartozó, mintegy 460 fős népességű Izmény 2018-ban teljes belső felújításon átesett imaháza a közelmúltban külsőleg is megújult, megszépült. A mintegy 57 millió forint értékű beruházást Magyarország Kormánya és a Pécsi Egyházmegye finanszírozta a hívek adományaival kiegészítve. Az egyházközség Felföldi László pécsi megyéspüspököt is meghívta a búcsúi szentmise keretében történt hálaadásra, egyben főpásztori áldását kérték a közösségre június 30-án.
A máriakéméndi kegyhelyen június 30-án tartották Sarlós Boldogasszony ünnepét. A búcsú koszorúzással kezdődött a kegytemplom előtt található papi sírboltnál, néhai Petri György máriakéméndi plébános halálának 20. évfordulójára emlékezve. A búcsúról szóló beszámolót szerkesztve közöljük.
Képriport a püspöki jubileumi szentmiséről
Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját, valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját ünnepelték a pécsi székesegyházban Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, június 29-én.
A tág ölelésű Krisztus követői – Bíró László és Mayer Mihály püspökök jubileumát ünnepelték Pécsett
Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. évfordulóját, valamint Mayer Mihály nyugalmazott pécsi megyéspüspök pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. évfordulóját ünnepelték a pécsi székesegyházban Szent Péter és Pál apostolok ünnepén, június 29-én.
Június 29-ét Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepeként tartja számon a kalendárium. Ebben az évben az ünnepnap egy jubileumi esemény miatt is kiemelt jelentőségű a Pécsi Egyházmegyében: Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök, valamint Bíró László nyugalmazott tábori püspök pappá és püspökké szentelésének jeles évfordulóját ünnepeljük a 10.30-kor kezdődő szentmisén Pécsett, a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban.
Péterfilléreket gyűjtenek június 30-án
A Magyar Katolikus Egyház Szent Péter és Szent Pál apostolok június 29-i ünnepe utáni első vasárnap - idén június 30-án - tartja a péterfillérek gyűjtését az ország katolikus templomaiban.
Pappá szentelése 50., püspökké szentelése 30., valamint tábori püspöki beiktatása 15. évfordulóját ünnepli idén Bíró László. Életének állomásairól, papi életútjáról a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár munkatársa készített összeállítást.
Kettős jubileumot ünnepel 2024-ben Mayer Mihály nyugalmazott püspök: 60 éve szentelték pappá, valamint 35 éve püspökké. Életének állomásairól, papi életútjáról a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár munkatársa készített összeállítást.
A Pécsi Egyházmegye általános helynöke, a pécsi rácvárosi templom plébánosa június 23-án egyházközsége közösségében szentmisén ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját. A jeles alkalomból személyes hangvételű tanúságot tett hivatásról, emberi alázatról.
Felföldi László pécsi megyéspüspök áldozópappá szentelte Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat június 22-én a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. Az ünnepi szentmisén, melyen jelen volt Mayer Mihály nyugalmazott püspök is, a Pécsi Egyházmegye papsága koncelebrált.
Személyi változások a Pécsi Egyházmegyében
A Pécsi Egyházmegye lelkipásztori ellátásának biztosítására Felföldi László megyéspüspök úr 2024. augusztus 1-jével az alábbi személyi változtatásokat rendelte el:
A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház felszentelésének 133. évfordulójának előestéjén, június 21-én tartotta a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (PPHF) a 2023/24-es akadémiai évet lezáró diplomaosztóját. Az ünnep alkalmából hálaadó Te Deum szentmisét celebrált Felföldi László megyéspüspök a PPHF pap tanáraival.
Beteglátogató önkéntesek találkoztak
Június 20-án tartotta a Pécsi Egyházmegye Betegek Gyógyítója Kórházlelkészségének pécsi csapata a nyári időszak előtti évadzáró alkalmát Pécsett, a Hunyadi úti plébánia udvarán.
Papszentelés előtt - Hivatásról, elköteleződésről, istenkapcsolatról vallottak a szentelendők
Papszentelést ünnepel a Pécsi Egyházmegye június 22-én, amikor Felföldi László pécsi megyéspüspök áldozópappá szenteli Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat a Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban. A papnövendékekkel a 2023 júniusában történt diakónusszentelés előtt készült hosszabb interjú, melyből a papi hivatásról vallott gondolataikról szóló részeket szerkesztve újra közreadjuk.
Papszentelés és újmisék a Pécsi Egyházmegyében
A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban június 22-én, szombaton 10.00 órakor Felföldi László pécsi megyéspüspök áldozópappá szenteli Mihovics Szebasztián és Miklovits Attila diakónusokat.
A Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház 10 éven át tartó átépítését követő felszentelésének 133. évfordulója előestéjén, június 21-én, 18.00 órai kezdettel ünnepi szentmisét celebrál Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye főtemplomában. A szentmise egyben a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola 2023/24-es akadémiai évet lezáró Te Deuma is, melyen a végzős hallgatók átveszik főiskolai okleveleiket.
Szent Antalt ünnepelték a mohácsi horvátok
Szent Antalra emlékeztek Mohácson, a ferences barátok templomaként is ismert Szent István király-templomban június 16-án. A mohácsi horvátok Antunovo, azaz Szent Antal emléknapján a régi hagyomány szerint arra emlékeznek, hogy őseiket, akik Boszniából vándoroltak erre a vidékre, ferences rendi szerzetesek kísérték, óvták, lelki erőt nyújtva az új haza felé vezető úton.
Dulánszky-díjjal idén elismert hitoktatóink
A Pécsi Egyházmegye június 15-én megtartott hitoktatási napján adták át a hitoktatói életpálya szolgálat elismerésére alapított Dulánszky-díjat. Idén négy katekéta munkáját ismerték el a 2013-ban alapított díjjal.
A Pécsi Egyházmegye június 15-én megtartott hitoktatási napján a katekéták közösen adtak hálát az elmúlt tanév kegyelmeiért. A pécsi székesegyházban Te Deum szentmisén köszöntötték az idén nyugdíjba vonulókat, valamint átadták a hitoktatói életpálya szolgálat elismerésére alapított Dulánszky-díjat.