15 ezer pályaműből választották a 20 első közé a szekszárdi Szent József Iskolaközpont diákjának rajzát. A környezetismeret témakörét taglaló nemzetközi pályázatot Japánban hirdették meg és a diákok feladata az volt, hogy rajzolják le, hogyan látják a Földet 2030-ban.
Tovább
2021. január 6-án napkezdő szentmisére gyűlt össze a Szent Mór Iskolaközpont alsó tagozata a Dzsámiban, az 5-12. évfolyama pedig a Pécsi Székesegyházban, hogy Urunk megjelenését ünnepeljék.
Megindító pillanatok, amikor gyerekek ajándékoznak rászoruló gyermekeket. Ilyen élménnyel gazdagodtak a siklósi Szent Imre Katolikus Általános Iskola nehézsorsú diákjai, akiknek a Tamási Katolikus Általános Iskola alsó tagozatos tanulói készítettek cipősdoboz-ajándékokat.
Megjelent a Figyelj Rám! pedagógiai folyóirat 18. száma. Óvodások mindennapjaiba tekinthet bele a kedves Olvasó, s megtudhatja azt is, mennyit dolgoztak eleink régen, s mindez hogyan hozható közel a mai diákokhoz.
Névadóját ünnepelte 2021. november 18-án a Dombóvári Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda.
A Komlói Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Szent Bernadett Tagóvodájában már a november 11-ét megelőző hét is a Szent Márton napra való készülődés jegyében telt: ludas, libás mondókáktól, daloktól, játékoktól volt hangos az óvoda.
A keresztény identitás kialakítása és erősítése a katolikus intézményekben címmel került megrendezésre november 12-én az egyházmegyei nevelő-oktató intézmények szokásos őszi konferenciája.
Igazi jövője annak van, amin áldás nyugszik – emelte ki Felföldi László, pécsi megyéspüspök 2021. november 11-én a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola és Óvoda tornatermének átadó ünnepségén.
„Egy a ti tanítótok, Krisztus” – emelte ki Nyúl Viktor, pasztorális helynök a Püspöki Palotában, a 2021. november 10-én megrendezésre került köznevelési ösztöndíj-átadó ünnepségen.
Az intézményben az ősz nem az elmúlást jelenti, hanem az új, élményekkel, közös kalandokkal teli tanév kezdetét. A kötetlen nyári élet után, az őszi mindennapokba való visszatérést, az kiscsoportosok fogagását színes, vidám programokkal teszik az óvoda dolgozói, a gyerekek számára vonzóvá.