Szent Mór Iskolaközpont

 

szent mor iskolakozpont eletkepek web 20160111 25Pécs belvárosában található a Szent Mór Iskolaközpont; általános iskola, művészeti iskola és nyolc- és négyosztályos gimnázium.

Az általános iskolában a hangsúly az alapképzés fontosságára esik. A kisiskolás diákokat együttműködő tanító- párok és családias napközi várja. A leendő elsősök „Iskolanyitogató" programokon ismerkedhetnek meg a légkörrel, tanítókkal.

Fontos az iskola számára, hogy diákjait az érettségiig elkísérje, ezért indult 2012 szeptemberétől négyosztályos gimnáziumi oktatás. Ide azokat a pécsi és vidéki diákokat várják, akik szívesen tanulnak egy általánosan képző, katolikus keresztény szellemiségű, a művészeti képzést is igény szerint biztosító iskolában. A távolabbról érkezőknek kollégium is biztosított. Az osztályok kis létszámúak.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában lévő iskolában nemcsak a hittanórákon jelenik meg a hitélet, köszönhetően a lelki napok, iskolai szentmisék, reggeli rövid elmélkedések rendszerességének és a papok, hitoktatók állandó jelenlétének a mindennapokat is átszövi. Közösségteremtő erőként vannak jelen az iskola életében a kirándulások, a mese- és a túratábor, a Szent Mór napok, a 24 órás foci nap, valamint a zarándoklatok.

szent mor iskolakozpont eletkepek web 20160111 26Az intézmény alapítványt is működtet, amely a rászoruló diákokat segíti, programokat támogat, a legkiemelkedőbb diákok számára pedig tanulmányi ösztöndíjat is biztosít.

A művészeti képzés a teljes személyiség kibontakozását ösztönzi. Minden tanuló részt vesz zene-, vagy képzőművészeti ágban.
Az első két tanítási évben a képző tagozatos gyerekek „belekóstolnak" forgó rendszerben az iskola művészeti kínálatába, majd grafika, festészet, kerámia kézműves tanszakok közül választanak.

A zenei tagozatos tanítványoknak első osztálytól van lehetősége hangszertanulásra: zongora, hegedű, gitár, gordonka, fuvola, furulya, klarinét, szaxofon, oboa, ütő, rézfúvós, magánének, zenei előképző, szolfézs. Társas zenélésre a kórusok, zenekarok és kamarazene együttesek várják a gyerekeket (rézfúvós, fafúvós, vonószenekar, valamint ütő és gitár együttes).

A művészeti iskola nemcsak a Szent Mór Iskolaközpont tanulóit várja, hanem külsős diákokat is fogad.


SZENT MÓR KATOLIKUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA,
ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

Az intézmény rövid neve: Szent Mór Iskolaközpont
Székhely címe: 7621 Pécs, Papnövelde utca 1 – 3.
OM: 027264

Telefon: 72/514-280
Telefax: 72/514-282
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.szentmor.hu

Igazgató: Gyetvainé Szenczi Erika
Püspöki biztos: Szép Attila plébános

Az intézmény alaptevékenységei:

  • általános iskolai nevelés-oktatás 8 évfolyamon
  • a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése és iskolai nevelése-oktatása 8 évfolyamon
  • gimnáziumi oktatás 4 évfolyamon
  • minden tanuló számára választandó alapfokú művészetoktatás képzőművészeti vagy zenei ágon 1-8. évfolyamon

Az iskolában iskolaszék és diákönkormányzat működik

 

Tagintézménye:

Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája

Tagintézmény címe: 7621 Pécs, Káptalan utca 3/A
Tagintézmény telefon/fax: 72/216-718
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: szentmorovoda.hu

Tagintézmény vezető: Tomposné Kovács Edit

Alaptevékenysége:

  • óvodai nevelés
  • többi gyermekkel együtt nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése

2017.11.22.

Bemutatkoznak a pécsi Szent Mór Iskolaközpont leendő első osztályos tanítói.

2017.11.21.

November 16-án tartotta a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont a Magyar Népdal Ünnepét.

2017.11.20.

Bemutatkoznak a Szent Mór Iskolaközpont jövőre induló 9. évfolyamának osztályfőnökei.

2017.09.14.

A közelmúltban elnyert pályázatnak köszönhetően modern tantermekkel, korszerű tornateremmel bővül, és informatikai eszközökkel gazdagodik a Szent Mór Iskolaközpont.

2017.05.25.

A Határtalanul program Együttműködés gimnáziumok között című alprogramja keretében a Szent Mór Iskolaközpont május 17 és 21 között vendégül látta a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola 38 diákját és 4 tanárát.

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Közelgő események

Nincsenek események

Szent Vér Báta

pp mariagyudi kegyhely