A Pécsi Egyházmegye pályázatot nyújtott be a kovácshidai közösségi ház felújítási munkáinak támogatására. Az Egyházmegye a beruházás megvalósítására 5.000.000,- Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült, amely révén a vizesblokk felújítása valósult meg.

A kivitelezési munkák elvégzésére a vállalkozóval, 2021. júniusában kötött szerződést az Egyházmegye. A vállalkozó a munkálatokkal a szerződés teljesítési határideje előtt, már szeptember elejére el is készült.

Kovácshida egy dél-baranyai kistelepülés, ahol a magas munkanélküliség miatt a lakosság rendkívül alacsony jövedelemből, rossz életfeltételek között él. Az épület közösségi tereinek felújítása lehetőséget biztosít a településen élők (elsősorban a gyermekek) számára, hogy megfelelő körülmények között tudjanak összejöveteleket, foglalkozásokat, táborokat tartani.

A támogatás révén, a vizesblokk felújításával egy jelentős közösség újulhatott meg azáltal, hogy a közösségi programok, rendezvények kulturált körülmények között tudnak megvalósulni.

A projekt címe: A kovácshidai közösségi ház felújítása

A projekt azonosítószáma: EGYH-KCP-19-1071

A támogatási intenzitás: 100%

A szerződött támogatás összege: 5.000.000,- Ft

2023 december
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség