A kolostor-templom az elmúlt évtizedekben áldatlan körülmények között működhetett csak. A statikai problémák és a nyílászáról leromlott állapota borzasztó körülményeket biztosított a vallás gyakorlói számára. Jelen felújításnak köszönhetően a templom végre megújult külsővel várja majd a híveket.

A megítélt 192.000.000 Ft hazai forrásból származó támogatás lehetőséget adott a Pécsi Egyházmegyének, hogy az szigetvári Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére felszentelt templom felújításának egy jelentős részét megvalósítsa. A templomépület része egy magas-tetős, egyemeletes, részlegesen alápincézett, hajdani kolostor épületnek, amely a Ferences templommal egybeépítve egy zárt belső udvart vesz körül.

A legfontosabb feladatok egyike volt az esetlegesen azonnali beavatkozást igénylő hibák feltárása, és meg kellett határozni, hogy ezek kiküszöbölésének mely módját válassza ki a kedvezményezett.  A műemléki épületdiagnosztikára támaszkodva a felázások javítása, a későbbi nedvesedés lehetőségének csökkentése volt a legfontosabb feladat a körítőfalak külső és belső felén. A falakat a szükséges mértékig újra kellett vakolni, szellőző lábazati kialakítással, és festéssel. Nem volt elodázható a homlokzati ajtók és ablakok cseréje az építéstörténeti kutatás, vagy más templomoknál fellelhető minták alapján, továbbá a szellőző zsaluk újragyártása sem. A faanyagvédelmi, statikai szakértői vélemények és az építész észrevételek alapján készült el a boltozatok és a tetőszerkezet megerősítése, szükség szerinti javítása. A villamos hálózat és világítás is felújításra, továbbá cserére került.

A Szigetvár szívében található, Zárda utcában elhelyezkedő Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére felszentelt templom mindig központi szerepet játszott a Baranya megyei kisváros életében. A felújításnak köszönhetően Szigetvár katolikus hívő közössége végre méltó körülmények között szervezheti hitéletét és vehet részt a liturgikus eseményeken.

Projekt címe: „A Szigetvár, Zárda utcában elhelyezkedő Páduai Szent Antal ferences szerzetes tiszteletére felszentelt templom felújítása”

A projekt azonosítószáma: EGYH-KCP-18-P-0120

A támogatási intenzitás: 100%

A szerződött támogatás összege: 192.000.000,- Ft.

2025 május
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Dombóvár:
-
2025. 05. 09. - 2025. 05. 09.
Egyházmegyei gyalogos zarándoklat Máriagyűdre:
-
2025. 05. 10. - 2025. 05. 10.
Férfitalálkozó - Szigetvár:
-
2025. 05. 16. - 2025. 05. 16.
Német nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2025. 05. 18. - 2025. 05. 18.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség