Június 13-án, vasárnap Jézus Szent Szíve-búcsút ünnepeltek Bátán, mely egyben a családok búcsúja is volt. A szentmisét Erb József himesházai plébános mutatta be.

Hívek sokasága érkezett vasárnap szentmisére a Szent Vér Bazilikába. Fiatalok és idősek egyaránt elzarándokoltak Bátára, hogy Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódva részt vehessenek a családokért felajánlott búcsún. A rózsafüzér imádsággal kezdődő eseményt a Pécsi Egyházmegye élőben közvetítette.

 

 

Erb József himesházai plébános prédikációjának kezdetén emlékeztetett, hogy június Jézus Szentséges Szívének szentelt hónap. „Amikor Jézus Szívére emlékezünk, vagy gondolunk, akkor azt látjuk, hogy a nagy ünnepek mellett van még egy-két kisebb ünnep, Úrnapja és a Jézus Szíve ünnepe, Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepe. Ha a szívre gondolunk, akkor az egész emberre gondolunk. Amikor három-négy évtizeddel ezelőtt szívátültetést hajtottak végre, akkor úgy éreztük, hogy milyen nagy dolog egy beteg szívet kicserélni egy balesetben hirtelen elhunyt ember egészséges szívére. Bár orvosilag ez a probléma megoldható, mégis azt látjuk, hogy sok beteg szívű ember él a földön. Hány és hány kemény, önző szívű ember él a földön, hány és hány szívből hiányzik a szeretet?! Ezért mindnyájunknak szükségünk van Jézusra, hogy az Ő Szentséges Szívét szívünkbe ültessük. Ez a Szív legyen a mi segítségünk, a mi példaképünk, a mi erősségünk!” – emelte ki, majd hozzátette, hogy amikor Jézus Szívét akarjuk tisztelni, akkor azt a szívet tiszteljük, amely kimondhatatlan szeretettel szerette a Mennyei Atyát és kimondhatatlan szeretettel szeretett bennünket. Ez a kimondhatatlan szeretet tapasztalható értünk tett áldozatában.

Jézus szíve búcsú Bátán 1 Egyedi„A szív mindig és mindenütt a szeretetet jelképezi. De ez a szeretet különleges – lángoló szeretet! Ilyen lángoló szeretettel engedelmeskedett Jézus az Atyának, ezzel a lángoló szeretettel tudta végigjárni a keresztutat és meghalni értünk. Ez a szeretet tudta megtartani a keresztfán, ez adott erőt, hogy elviselje a szenvedést azért, hogy nekünk örök életet szerezzen. Ez a szeretet hatalmas Isten iránt és ember iránt.”

A kereszt azt jelképezi, hogy ez nem csupán érzelem, vonzódás, hanem a másik felé való odafordulás az egész ember értelmével és érzelmével együtt. Jézus egész istenségével, egész emberségével mutatta meg a szeretetet, vállalta az áldozatot, adta nekünk életét. – magyarázta József atya. „Jézus föláldozta megát, hogy megszabadítson a bűntől, és tisztára mosson bennünket. Amikor azt kérjük, hogy Jézus Szent Szíve költözzön a mi szívünkbe, szeretnénk mi is szeretetben élni. Aztán jönnek az önzéseink, amelyek meggyöngítik áldozatos szeretetünket. Bűneink leküzdéséhez nagy erőfeszítésre és erős elhatározásra van szükség. Életünk célja az áldozatos Isten- és emberszeretet, mert ezáltal jutunk el az örök életre. Ezt az áldozatos szeretetet napról-napra magunkra kell venni és újra kell kezdeni. ” Jézus Szentséges Szívének tisztelete és szeretete ehhez ad nekünk erőt.

A szentmise az Oltáriszentség előtti hódolattal zárult, melyet követően Erb József atya a Szent Vér ereklyével áldotta meg a jelenlévő családokat.

2024 október
H K Sz Cs P Szo V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó

Szentmise közvetítések banner v2